Van-e remény egy olyan társadalomban, ahol az emberek a megaláztatásukat, és álmaik sárba tiprását is beidomított szolgai mentalitással és meghunyászkodással viselik? Miben reménykedhetnek azok, akik a liberális terror ellen még a legnagyobb sérelmük után sem tudnak a sarkukra állni, és még a sárban fekve, könnyek között sem mulasztják el az uralkodó elit tudtára adni, hogy nekik amúgy magával a rendszerrel nincs bajuk, csak „ez most rosszul esett neki”, de majd túlteszik rajta magukat?
Hollandiában pontosan ez történt a legutóbbi szépségkirálynő választáson. A szlovák felmenőkkel rendelkező, tehát végülis a Kárpát-medence szülöttét, Nathalie Yasmin Mogbelzadát ugyanis egy mentális zavarokkal küszködő férfi (máshogy nehéz jellemezni egy magát nőnek képzelő személyt) fosztotta meg álmától, mikor – nyilvánvalóan politikai alapon – megnyerte a női szépségversenyt, a Miss Universe Hollandiát.
Nyilván, meg van a véleményem az ún. szépségversenyekről, ahogyan manapság már az is szájhagyomány útján terjed, hogy egy-egy szépségkirálynői címért mennyi „háttérmunka”, no meg „dubajozás” szükségeltetik. Ettől függetlenül tisztelek mindenkit, akinek van egy álma, és annak megvalósításáért hajlandó aktívan tenni – még ha az az álom olyan tipikusan XXI. századian sekélyes, mint esetünkben.
Nem lennék tehát a leányzó helyében, akit az a megaláztatás ért, hogy Hollandia döntőbírái az arcába mondták: nem vagy szebb, mint egy nőnek öltözött férfi! – sőt, igazából, szerintük egyetlen holland nő se szebb, mint egy transzvesztita.
Hollandia legszebb “nője”
Ami viszont az egész történetet még szánalmasabbá teszi, az az „ezüstérmes” szépségkirálynő reakciója, mely olyan groteszkre sikeredett, hogy akár Orwell 1984-ében is elhangozhatott volna. A leányzó ugyanis pár napig nem nyilatkozott senkinek, valószínűleg azért, mert az agya jelezte neki, hogy gondolatai „nem helyesek”, ezért felül kell bírálnia azokat.
Ezért a vereség után Nathalie Yasmin Mogbelzada annyit írt, időre van szüksége, hogy feldolgozza a kudarcot, hogy álmai örökre szertefoszlottak.
Beszédes, hogy ezt követően nem valamelyik szélsőliberális holland lap kereste meg, őket ugyanis nem érdekli, mi lett vele, vagy mit gondol. Őket túlságosan lefoglalja a transzvesztita piedesztálra emelése. Helyettük egy szlovák lap készített interjút a lánnyal.
Ebből kiderült, hogy a holland szervezők elégedetlenségüket fejezték ki, amiért a többi versenyző „nem támogatta elég határozottan a nyilvánosság előtt döntésüket”. (Tehát már az is baj, ha nem elég hangosan támogatod az „ügyet”, hiszen, „aki nincs velünk, az ellenünk van”.)
A lány a megaláztatás ellenére fontosnak érezte leszögezni a világot formáló elit előtt, hogy ő elképesztően „nyitott” és „toleráns”, így nem szeretné, ha félreértenék, neki ugyanis semmi problémája sincs azzal, hogy egy férfi verte el. Ráadásul odáig ment, hogy az interjúban „nőnek” nevezte a győztest, ezáltal kvázi legitimálta az egész bohózatot.
Még azonban szüksége lenne egy kis „átnevelésre”, hiszen a beszélgetés során beszúrt egy mondatot, miszerint „nem lepték meg a negatív hozzászólások, hiszen a transz közösséget nem mindenki fogadja még el, és egyes feltételezések szerint politikai okokból nyerte meg a versenyt”.
Kiderült továbbá, hogy a győztes hazudott, mikor azt állította a holland sajtónak, hogy a döntősök közül nem mindenki gratulált neki. A lány szerint ez egyszerűen nem igaz. Valószínűleg itt (is) arról lehet szó, hogy a feltűnési viszketegségben szenvedő degenerált a rá irányuló médiafigyelmet próbálja még ennél is tovább fokozni, úgy beállítani a történetet, mintha az intolerancia és „transzfóbia” a mosolygós integető barbik szépségkirálynőt körében is elterjedt jelenség lenne.
Holott, ahogyan az interjúból is világossá vált, ennek éppen az ellenkezője igaz. A bárgyú, idomított újeurópai ember még egy ilyen megaláztatás után is csak az szajkózza, mennyire nincs baja azzal, amerre a világ tart. S, miután a színfalak mögött véresre sírta a szemét, fellép a színpadra, és széles mosollyal az arcán tesz hűségesküt a rendszernek.
Sokan legyinthetnek, hogy „persze, de a szépségkirálynőktől mit várunk?”, de az a helyzet, hogy amit most ezen verseny kapcsán láthattunk, az általános igazságként elmondható Nyugaton az élet minden területén. A zeneiparban, a filmiparban, de még a nagyobb cégeknél sincs ez másképp. És, amint látjuk, a dekadencia és szélsőliberális őrület egyre elsöprőbb lendületettel tiporja el a józan ész maradékát is, hiszen ellenállás helyett csak bárgyún vigyorgó, büszkeségüktől megfosztott idomított polgárokkal találja szemben magát. Ők viszont már képtelenek harcolni bármiféle értékekért, hiszen még azt is szégyellik, hogy ilyenekkel még rendelkeznek. Ezért garázdálkodhatnak szabadon az óvodákba a pedofil transzvesztiták, ezért cenzúrázhatják azokat a művészeket, akiknek elegük van az eltörlés kultúrájából, és ezért rúghatnak ki embereket a munkahelyükről, ha nem hajlandóak azt a személyes névmást használni, amit a velük szemben álló aktuális elmebeteg megkövetel.
Pedig, lassan össze kellene kapnia magát az európai embernek, mert ha rövidesen nem veszi vissza az irányítást, és nem teszi helyre a dolgokat, akkor megoldják majd az új honfoglalók, akik szintén nem kérnek a szélsőliberális dekadenciából. De abból aligha lesz köszönet. Másokra mutogatni azonban hiábavaló lenne, hiszen ahogyan a nagyon találó mondás megfogalmazta:
azt érdemled, amit tolerálsz.
Irányi Dániel
Kiemelt kép: Nathalie Yasmin Mogbelzada a Miss Hollandia 2023 második helyezettje. (Fotó: Instagram/Nathalie Yasmin Mogbelzada)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
