A békés rendszerváltásnak nevezett folyamat nem valósította meg azt a társadalmi igény-együttest, amiért cserébe békés lehetett ez a rendszerváltozás. Az 1989-90-es történelmi pillanatfelvétel egy ritka tulajdonsága, hogy teljeskörű társadalmi egyetértés volt nemcsak a négyigenes, szimbolikus népszavazás érintette kérdésekben, de az alábbiakban is.
A fő célok közé tartozott az adósság felszámolása, az egyén és a család gyarapodásának a lehetősége, a nyugati életminőség és életvezetés szabad választásainak lehetősége.
Harminc év távlatából nézve, épp ezek a célok nem valósultak meg, hiába, hogy e harminc év második felét ráadásul EU-tagként éljük. És meggyőződésem, hogy Bécsben egy magyar sem akart cukrászdát nyitni, de hogy Budaörsön se tudjon cukrászdát nyitni, helyette pedig a budaörsi hipermarket hajnali, alul bérezett pék-alkalmazottja lehessen csak, nem tartozott a rendszerváltó remények és várakozások közé.
Harminc év távlatából nézve, nemcsak az államadóság-csapda nem szűnt meg, de eladósodtak a családok, az egyének, elszegényedett a középosztály, többet dolgozunk, kevesebbért, mint nyugaton, és a nyugati választék csak nyugati áron érhető el. Ezek a fő trendek jottányit sem változtak, függetlenül attól, melyik oldal kormányzott.
Harminc év távlatából nézve arra leszünk figyelmesek, hogy a jövő évi választás egyik főszereplője, Orbán Viktor ott ült a rendszerváltó kerekasztal tárgyalásokon, a másik oldalon pedig két sorral hátrébb, Gyurcsány Ferenc akkori KISZ-vezető pedig fel-alá rohangálva mindenkit arra biztatott: be kell lépni a KISZ-be.
1988-89-ben. Sokan hülyének nézték, ám néhányan megfogadták a tanácsát: belőlük a kétezres években miniszter lett Magyarországon.
Harminc év távlatából ugyanazok az emberek feszítik egymásnak a magyar választói akaratot, széleskörű ellentábort kialakítva a legkülönbözőbb ellentétes elvekből és gyakorlatokból. Aki a politikát arra korlátozza, hogy a politikusok mit mondanak és miről beszélnek, az valóban egyértelműen úgy érzi, hogy a legnagyobb szembenállás, kibékíthetetlen ellentétek húzódnak meg a két oldal között, és nem is lehet másképp.
Azonban a két oldal egyetértése, illetve végső soron az egész elmúlt harminc év egyformán hiteltelen politikai képviseletének a bizonyítéka azon témák együttese, amiről egyformán nem beszélnek. Mindjárt például kínálkoznak a magyarság legelemibb, létstratégiai kérdései: például a magyar népesedéspolitika, a magyar kisebbségpolitika radikális reformja, a cigány népesség-robbanás, a cigánybűnözés súlyos kihívásai.
Vagyis még harminc ilyen év, és kérdésként merül fel, hogy marad-e a népszavazás után a Magyar Köztársaság, vagy megszületik belőle, mondjuk „Romungria Cigányállam”?
Nem véletlen, hogy az elmúlt harminc év hiába telt el, e kérdések kizárólag a nemzeti oldal harmadik utas politikájának állnak a középpontjában. Nem véletlen, hogy a 2022-es választások előtt a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely e sorskérdésekkel foglalkozik. Ahogy az sem véletlen, hogy Gyurcsány és Orbán egyaránt hallgat róla.
Orbán ugyan nem egyenlő Gyurcsánnyal, de egyformán nem néz szembe a legsúlyosabb problémákkal. A 2022-es választáson a kérdés tehát amellett, hogy „Gyurcsány vagy Orbán?”, még inkább az: „Gyurcsány és Orbán, vagy Harmadik Út?”
Jónás Levente
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
