daextlwcn_print_scripts(false);

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban újra megszólalt azokról a szerződésekről, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus szerint ha nincsenek egyértelmű és megnyugtató válaszok, akkor „ezek a szerződések továbbra is problémásak”.

„Nem szeretném túlzásba vinni ezt, mert korábban elmondtam, az ellenzéket azért fizetik, hogy a kormánypártról mondja el a véleményét, ne a másik ellenzékiről. De ha a saját oldalunkon találunk közpénzeket érintő problémát, akkor hiba volna félrenézni” – mondta Hadházy Ákos a Magyar Narancsnak adott interjújában.

A független országgyűlési képviselő emlékeztetett: „Magyar Péter még az első interjújában beszélt arról, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként felesleges és túlárazott szerződéseket írt alá Rogánék utasítására. Ennek a részleteinek igyekeztem utánajárni, mert meggyőződésem, minden nyomorunk oka az, hogy évtizedek óta félrenézünk a saját oldalunkon felmerülő olyan ügyekben, amiért a politikai ellenfelet utáljuk. Ez 2010 előtt is így ment.”

Egyes szerződések olyan tanulmányokra vonatkoznak, amelyek véleményem szerint minimum kérdőjeles hasznosságúak és árazásúak. Ráadásul ezeknél a cégeknél nem látjuk annak alátámasztását semmilyen adatbázisban, hogy miért őket hívták meg a munkára. Ezeknél a szerződéseknél kevésbé gyanús esetekben is tartottam már korrupcióinfót. Tanulmányírás címén horribilis adófizetői pénzek bírnak elfolyni. Úgyhogy tisztázni akartam olyan alapvető kérdéseket, mint hogy milyen alapon választották ki a cégeket, ki javasolta, hogy éppen tőlük kérjen ajánlatot a Diákhitel Központ? Elég hosszú ideig vártam a válaszokra, és szerintem korrekt módon nem a választások előtt próbáltam ezzel foglalkozni, hiszen tisztában voltam Magyar Péter feladatával. Azóta is sokat vártam. Sajnos, ha ezekre a kérdésekre nincsenek egyértelmű és megnyugtató válaszok, akkor ezek a szerződések továbbra is problémásak

– fogalmazott Hadházy Ákos.

A politikus a lehetséges megnyugtató magyarázatra vonatkozó kérdésre kifejtette: „Ha például valamelyik cégben van olyan közgazdasági szakember, aki meg tud ilyen tanulmányt írni, az elfogadható indok. A propagandával kötött szerződéseknél könnyebbség és mentő tényező, hogy mással nem is köthette meg a Diákhitel Központ élén ezeket a szerződéseket, és látszik, hogy Magyar Péter törekedett a túlzások kivédésére, például az egyik legbotrányosabb, a TV2-vel kötendő szerződésnél. A partizános interjúban aztán jelezte is, hogy az aláírásra Rogánék utasították. Ha a többi szerződésre is azt mondta volna, hogy valaki utasította, akkor én is tudomásul veszem ezt, de erre nem adott választ. Amikor odaadtam neki a szerződéseket, volt időpontunk, de aztán ezt – bár tényleg sokat dolgozott, és elismerem a munkáját – lemondta. Ha magától írta alá ezeket, az probléma.”

Hadházy Ákos végül arra a felvetésre, hogy a Fidesz–KDNP érvkészletébe is bekerült az általa firtatott szerződések ügye, hangsúlyozta: „Nem hiszem, hogy bárki is azt hinné, hogy megváltoztak volna. A propaganda a saját íze szerint, felerősítve adja elő a dolgokat. Vicces, hogy az általam eddig feltárt sok száz ügyről nem beszél a Megafon. A minap például kitettem, hogy az EESZT-t üzemeltető, milliárdos támogatásból működő állami cég 666 ezer forintért vett 400 adag fagylaltot. Erről nem esik szó. Magyar Péter sajnálatosan indulatos reakciójában előkerült, hogy én most a propaganda alá adom a lovat. Sokszor elmondtam, hogy a propagandával nem az a jó eljárás, ha próbálunk nem beszélni fontos dolgokról csak azért, nehogy visszafordítsák ellenünk a szavainkat”, ehelyett „neki kell menni a gépezetnek”.

Az Átlátszó szerdán hozta nyilvánosságra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ügyében készült jelentését, amely után Hont András és Magyar Péter a Facebookon esett egymásnak.

Ment a zseton, fű alatt

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);