Veszélyes mellékhatások miatt vizsgálják az EU által engedélyezett vakcinákat

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálatot indított négy, hivatalosan engedélyezett koronavírus elleni oltás esetében, ugyanis több helyről jelezték: a Pfizer, a Moderna, valamint az AstraZeneca vakcina beadását követően mellékhatásként többeknél jelentkezett belső vérzést előidézhető immun trombocitopénia – írja a Reuters. Az EMA a Johnson & Johnson vakcináját is vizsgálja.
Az Európai Unió gyógyszer-ellenőrzési és -felügyeleti szerve hangsúlyozta, egyelőre nem bizonyított, hogy van-e ok-okozati összefüggés az immun trombocitopénia és az oltás között. Az immun trombocitopénia a véralvadást elősegítő vérlemezkék, a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését jelenti, ami miatt a vér nem tud megalvadni.
A vizsgálat elindítását az EMA azt követően jelentette be, hogy Ausztriában és Dániában is meghalt egy ember, akit AstraZeneca vakcinával oltottak be. Mindketten tüdőembóliát okozó vérrögképződés következtében vesztették el életüket.
Kapcsolódó: ">
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás