loading
Menü
Támogatás

Nemzetközi imamaratont indít Ferenc pápa a koronavírus-járvány végéért

2021. máj. 1. 11:22
2 perces olvasmány
Nemzetközi imamaratont indít Ferenc pápa a koronavírus-járvány végéért

- A pandémia végéért, valamint a társadalmi és gazdasági élet újraindulásáért Ferenc pápa szombaton imamaratont indít, az imádságot minden nap a világ más és más pontján rendezik, s amely egészen május 31-ig tart, amikor visszatér a Vatikánba - írja az MTI.

Ferenc pápa személyesen indítja el az egy hónapig tartó imádságsorozatot. Az első nap az új koronavírus járványtól sebzett emberiségért fohászkodik. Az egyházfő szombat este hat órakor a Szent Péter-bazilika egyik kevéssé ismert, oldalsó kápolnájában található Szűz Mária-ikonnál mond imádságot. A 7. századi szentképet segélynyújtó képessége miatt őrzik a bazilikában. Ferenc pápa egyik első intézkedése volt, hogy az ikont restauráltatta 2013-as pápává választása után.

A katolikus egyházfő megáldja azokat a rózsafüzéreket, amelyeket az imamaraton helyszínein használnak majd.

A világ harminc Mária-kegyhelye csatlakozik a globális imához, amely minden nap más és más helyszínen folytatódik egészen május végéig. Az imát a vatikáni internetes oldalak minden este hat órakor közvetítik. Szombaton a Vatikánnal egy időben az angliai Walsingham csatlakozik az imához. A nyolcszáz lakosú település évszázadokon át Mária-kegyhelyéről volt ismert.

Vasárnap az ima Nigériában, hétfőn a lengyelországi Chestochowában, kedden Názáretben folytatódik, majd érinti Boszniát, Algériát, a Fülöp-szigeteket, Argentínát, Dél-Koreát, Indiát, Ausztráliát és több más helyszínt. Minden nap másért imádkoznak, így az elhunytakért, az utolsó búcsútól megfosztott családtagokért, az egészségügyi dolgozókért, a szegényekért, a járvány miatt nehézségbe jutottakért, a pandémia végéért, a társadalmi és gazdasági élet újraindulásáért. Az imamaratonhoz mindenki, a helyszínektől távol is csatlakozhat saját otthonában, vagy ahol éppen lehetősége van rá. Május 31-én Ferenc pápa a vatikáni kertekben zárja az imát.

Az egyházfő a járvány első hullámának első hónapja végén, tavaly március 27-én mondott imát a betegekért és halottakért az akkor teljesen üres Szent Péter téren.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás