loading
Menü
Támogatás

Ennek soha nem lesz vége- brutális influenzajárvány jön a koronavírus után

2021. okt. 25. 12:05
2 perces olvasmány
Ennek soha nem lesz vége- brutális influenzajárvány jön a koronavírus után

Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy amint a járványvédelmi óvintézkedések véget érnek, az influenza újult erővel és nagyon jelentőségteljesen fog lecsapn. Ennek magyarázatát a Columbiai Egyetem tudósai abban látják, hogy az általános biztonsági intézkedések, mint amilyen a távolságtartás, a maszkviselés, a korlátozott társadalmi események nem csak a koronavírustól, hanem az influenzától is megóvtak bennünket. Ez részben hasznos volt, részben viszont

elértük vele, hogy általános, influenza elleni immunitásunk is gyengüljön. 

A koronavírus kirobbanását követően, az első 10 hétben 60%-kal csökkent az influenza gyakorisága is. Ezt számos kutató egyfajta igazolásnak látta, hogy működnek a védelmi intézkedések. Azonban egyúttal aggasztó is a tudat, hogy ha lejárnak a korlátozások, milyen erővel fog ránk rontani az influenza.
„Rövidtávon a koronavírus megfékezésére irányuló intézkedések továbbra is elnyomják az influenza-fertőzések számát.

Miután ezek az intézkedések enyhülnek, számolhatunk egy nagy járvánnyal. Ennek elsődleges oka az, hogy az egész népességet érinteni fogja a nagyobb influenza-érzékenység” – mondta a tanulmány szerzője, Sen Pei. „Bár joggal koncentrálunk a COVID-19 elleni védekezésre, nem szabad megfeledkeznünk az influenzáról sem, amely ugyancsak halálos lehet.”

A kutatók a kalkulációk során egy olyan számítógépes modellt alkalmaztak, ami képes volt megmutatni, mennyivel csökkent az influenza előfordulása, terjedése az Egyesült Államokban, továbbá kiszámolta, mi várható a jövőben. A modell azt jósolta, hogy amint a koronavírus a végéhez ér, úgy egy nagyszabású influenzajárvány fog kitörni. Sőt, az is kiderült, hogy a jövőbeni influenza szezonja intenzívebb lesz, mint amit eddig megszokhattunk.
 „Előrejelzéseink azt mutatják, hogy a közegészségügyi intézkedések hullámzó hatásai évekig fennmaradhatnak.”

- közölték.

(bien-Magyar Jelen)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás