Még a triplán oltottaknak is negatív teszt kell az étterembe járáshoz

Az omikron variánstól tartva egyre több korábbi, vagy épp regnáló "oltásbajnok" országban folyamodnak újabb szigorítások bevezetéséhez.
Hollandia, Belgium és Ausztria után most Olaszországban is szigorításokat lebegtet a kormány.
Az eddig is lezárásbarát és diszkriminatív covid-politikát folytató Mario Draghi kormányától nem meglepő, hogy év végére is szigorítást ajándékoz de új elem, hogy a szigorítás az oltottakra is vonatkozik.
A tervezet szerint ugyanis
az oltottakat is kötelezhetik negatív PCR-teszt felmutatására,
ha zsúfolt helyekre akarnak menni, mint például a szórakozóhelyek, vagy stadionok. Ezek a lépések a Corriere della Sera információi szerint december 27-én lépnének életbe, a nagy év végi összejövetelek előtt.
Kivételt az sem jelentene aki már három oltást is megkapott, ami még akkor is az oltások működésképtelenségének a közvetett bizonyítéka, ha a kormány most épp egy másik variáns ellen védekezik.
Szintén negatív teszthez köthetik a mozik és színházak látogatását, és kötelező lehet a maszk viselése mindenhol a szabadban.
Lapértesülések szerint januártól minden dolgozóra kiterjeszthetik a kötelező oltást is.
A jelenlegi szabályok értelmében a beoltottak vagy a fertőzésen bizonyítottan átesettek szabadon mehettek bárokba, éttermekbe, műzeumokba, mozikba, klubokba és sporteseményekre. A várhatóan nagyobb szigor ennek vethet véget a karácsonyi ünnepek előtt.
Olaszországban hónapok óta fokozatosan szigorítanak, az újabb drasztikus korlátozás és a kötelező oltás ékes bizonyítéka annak, hogy az eddigi intézkedések- beleértve az oltásokat- nem hozták meg a várt eredményt. Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás