Orbán meggondolta magát: az ország teljes területén állomásozhatnak a NATO-csapatok - a Mi Hazánk tiltakozik ellene

Mint ismert, egy márciusi kormányrendelet értelmében lehetőségük van NATO-csapatoknak Magyarországon állomásozni, ám "csak" a Dunántúl területén. A tegnap este megjelent Közlönyben pedig kijött e rendelet módosítása, amely alapján már az ország teljes területén bármikor állomásozhatnak fegyveres csapatok.
A márciusi kormányrendelet 3. pontja alapján a kormány megengedi azt, hogy Magyarország területén más NATO-tagországokba szállítsanak az ukrán fegyveres erők számára szánt, „a halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseket és platformokat”, azt viszont kizárja, hogy az említett eszközöket közvetlenül átvigyék a magyar-ukrán határon, akár szárazföldi, akár légi úton.
A fenti sorok ugyanakkor ebben a formában már nem érvényesek, ez derül ki a Magyar Közlöny tegnapi számából.
Ezentúl már nem csak Dunántúlon állomásozhatnak a NATO-csapatok, s ez még többet is jelent?
Ugyanis, mint olvasható: "Az ukrajnai válsággal összefüggő csapatmozgásokról és egyes kapcsolódó feladatokról szóló" korábbi rendelet az alábbiak szerint módosul:
„1. engedélyezi a NATO állam- és kormányfői testületének 2022. február 25-i nyilatkozatában megerősített döntéseire tekintettel a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését;
2. az Ukrajnába történő áthaladás esetét kivéve engedélyezi a szövetséges fegyveres erőknek az 1. pont alá nem tartozó, a NATO döntésén alapuló, Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, valamint szükség szerint Magyarországra történő települését, ideértve a gyakorlatokon és kiképzési feladatokon történő részvételt is;"
A fentiekből tehát egyértelműen kiderül, hogy az ország teljes területén állomásozhatnak a NATO-csapatok, de fennáll a veszélye, hogy egyéb következtetéseket is levonhatunk.
Ugyanis kellően homályosan fogalmaznak ahhoz, hogy ez akár azt is jelentse, hogy fegyverszállítmányok haladhassanak át Magyarország területén Ukrajna felé, ez pedig semmi esetre sem magyar nemzeti érdek. Épp ellenkezőleg.
A politikai pártok közül eddig egyedül a Mi Hazánk reagált
- A kedd esti kormányhatározat szerint immár hazánk teljes területére engedélyezik a külföldi NATO-csapatok telepítését az ukrajnai háborúra reagálásként. Magyarország függetlenségének feladása, hazánk katonai felvonulási területté tétele elfogadhatatlan, ezért szabad és semleges Magyarországot követel a Mi Hazánk Mozgalom. Idegen haderőknek nincs helyük hazánkban, Magyarország a magyaroké - írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk honvédelmi kabinetjének elnöke.
Novák szerint ma már sajnos csak a Mi Hazánk képviseli a pártok közül az 1848-as márciusi ifjak követelését: „Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk!"
Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy engedélyezi a kormány a közvetve Ukrajnába való fegyverszállítást Magyarországon keresztül. A Mi Hazánk ellenzi hazánk ilyen típusú részvételét is a háborúban.
- Beláthatatlan következményekkel jár az idegen haderők magyarországi állomásoztatása és hazánknak az orosz haderők célpontjává tétele. Ukrajna területi integritásának hajtogatása helyett a magyar kormány inkább azt kéne megakadályozza, hogy a kárpátaljai magyarságot golyófogónak használják. A NATO-tagságunkból adódó szerződéses kötelezettségünk csak arra volna, hogy egy tagállam megtámadása esetén segítsünk annak védelmében, de Ukrajna nem NATO-tag. A Mi Hazánk Mozgalom ellenzi a kárpátaljai magyar nemzetrésszel szemben elnyomó politikát folytató, soviniszta Ukrajna katonai támogatását, illetve az amerikai érdekek kiszolgálását. Az oroszok elleni embargó így is felbecsülhetetlen károkat okozott főként a magyar mezőgazdaságnak az elmúlt években, most már a magyar érdek legyen az első - összegezte.
(Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás