Vágó István: Dobrev Klára retorikai képességei a férjéével vetekszenek

Nem világos, hogy most sértegeti vagy dicséri a Demokratikus Koalíció egykori miniszterelnök-jelöltjét.
Vágó szerint még az is nagy teljesítmény, hogy Dobrev képes volt egy órán át beszélni fejből - szemlézte a bejegyzést a Mandiner.
Ezt követően rövid bejegyzésében kitért a DK újonnan igazolt kvótaképviselőjére is. Mint ismert, Gyurcsány nem tett kisebbségit a közös listára, inkább elszipkázza azokat más pártoktól. Így van már Csokis-Cake Oliviója és ">Varga Ference is. Vágó vele kapcsolatban azt reméli, méltó utódja lesz annak a Bogdán Lászlónak, aki több százmilliós"> költségvetési csalási ügybe keveredett, ám a vizsgálatok előtt öngyilkos lett.
Az adottságai megvannak hozzá. Gratulálok Varga Ferencnek - jó helyre érkezett!
- zárta bejegyzését a "túlélő" gyermeke.
Kiemelt kép forrása: Facebook Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás