loading
Menü
Támogatás

Születésnapján bővül a NATO, Finnország is a szövetség tagja lesz

2023. ápr. 4. 11:53
2 perces olvasmány
Születésnapján bővül a NATO, Finnország is a szövetség tagja lesz



Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megerősítette, hogy Finnország kedden, vagyis április 4-én csatlakozik a katonai szövetséghez - írja az Index.






Elmondta, hogy mind a 30 tagország jóváhagyta az ország csatlakozását. A zászlófelvonási ünnepségre holnap délután kerül sor, amely egyben a szövetség 74. évfordulója is lesz, jelezte Stoltenberg egy brüsszeli sajtótájékoztatón – írja a Sky News.

„Ez egy történelmi nap a szövetség számára” – jelentette ki.

„Először vonjuk fel a finn zászlót itt, a NATO főhadiszállásán. Ez egy jó nap lesz Finnország és az egész NATO számára” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e amiatt, hogy Svédország nem Finnországgal egy időben csatlakozik a NATO-hoz, Stoltenberg azt válaszolta, hogy „teljesen biztos” abban, hogy idővel a másik skandináv ország is taggá válik.

A magyar parlament március 27-én fogadta el a Finnország NATO-csatlakozási kérelmét ratifikáló javaslatot, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium több mint nyolc hónappal ezelőtt nyújtott be a parlamentnek. A szavazáson részt vevő képviselők közül 182-en igennel, hatan pedig nemmel voksoltak.

(Borítókép: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatót tart Finnország és Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvének aláírását követően Brüsszelben 2022. július 5-én. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Getty Images)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás