Jön a "globális pandémiaegyezmény"

„Véget kell vetnünk annak a morális és egészségügyi szempontból katasztrofális helyzetnek, hogy a gazdag országok felhalmozzák és ellenőrzik az egészségügyi készleteket. Biztosítanunk kell, hogy a világon mindenki hozzáférjen a diagnosztikus eszközökhöz, a kezeléshez használt készítményekhez és az oltóanyagokhoz” – jelentette ki az ENSZ főtitkára utalva a koronavírus-járványból levont tanulságokra.
Charles Michel, az Európai Tanács elnökének kezdeményezésére jelenleg is tárgyalásokat folytatnak az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egy globális pandémiaegyezményről,
AMELYNEK CÉLJA JAVÍTANI A SZABÁLYOZÁST ÉS ELŐSEGÍTENI A HATÉKONYABB FELKÉSZÜLÉST EGY ESETLEGES VILÁGJÁRVÁNYRA.
A WHO közgyűlése a tervek szerint jövő év május végén fogadhatja el a megállapodást, amelynek ugyan több pontja ma még igencsak ellentmondásos. Az egyezmény többek között szabályozná azt, hogy
- milyen gyorsan kellene az országoknak megosztani információkat új kórokozókról,
- ki és hol állíthatna elő vakcinákat és gyógyszereket,
- valamint azokat milyen módon osztanák szét a világban.
(Fotó: WHO)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás