Válságstábot hívott össze a keszthelyi önkormányzat a szülészet miatt

Válságstábot hívott össze a keszthelyi önkormányzat a kórház szülészet- nőgyógyászat osztályán kialakult helyzet miatt. Az idei évben már kétszer, áprilisban és júliusban is leállt időszakosan a szülészet orvoshiány miatt. Az önkormányzat által most kiadott közlemény szerint október végére ismét veszélybe került az osztály működése.
Az írják, bár az egészségügyi intézmény vezetésével személyesen egyeztetett a város vezetése, nem kaptak egyértelmű választ arra, hogy november elsejétől lesz-e egyáltalán ellátás az osztályon, illetve mi a kórház sorsa.
Tóth Gergely polgármester a napokban egyeztetésre hívja az egészségügyért felelős minisztert és államtitkárt, Pintér Sándort és Takács Pétert, valamint Révész János országos kórház-főigazgatót és Gasztonyi Beátát, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főigazgatóját, aki a keszthelyi kórház felelős vezetője is.
Csütörtökön rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a város önkormányzata, a testület többsége – a Fidesz-KDNP jelenlévő képviselőinek ellenszavazata mellett – támogatta a polgármester kezdeményezését.
A kórház ügyével kapcsolatos egyeztetések lebonyolítására és a város képviseletére Tóth Balázs önkormányzati tanácsnokot bízták meg.
A Keszthelyi Kórházban egyébként az érsebészeti szakrendelés 2024. október 16-tól szünetel. A betegeket a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Érsebészeti szakrendelésen időpont egyeztetés után fogadják.
Vezető kép: Keszthely Város Önkormányzata
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás