Trump országos szükségállapotot hirdetett az Egyesült Államokban

Donald Trump amerikai elnök országos szükségállapotot hirdetett pénteken az új típusú koronajárvány miatt.
A Fehér Házban mondott beszédében az amerikai elnök bejelentette: a szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre a tagállamok és a települések számára. A vírustesztek elvégzésének, a betegek ápolásának és a vakcinakutatásnak nem lesz anyagi akadálya - szögezte le. Trump közölte, hogy széleskörű felhatalmazást ad Alex Azar egészségügyi miniszternek egyes törvények és szabályozások megkerülésére annak érdekében, hogy a szakemberek és az ellátó szolgálatok rugalmasabban alkalmazkodhassanak a rendkívüli helyzethez.
Hangsúlyozta: a kormányzat eddigi intézkedései - köztük az Európai Unió országaiból, korábban pedig Kínából történő beutazások felfüggesztése - helyeseknek bizonyultak.
(MTI)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás