loading
Menü
Támogatás

Brazília eltávolította a járványügyi adatok jelentős részét a kormányzati honlapjáról

2020. jún. 7. 08:15
2 perces olvasmány
Brazília eltávolította a járványügyi adatok jelentős részét a kormányzati honlapjáról

Brazília vasárnap eltávolított a koronavírus-pandémiára vonatkozó több hónapnyi járványügyi adatot a kormányzati honlapjáról.


Az időrendben, tagállamokra és településekre bontott információkat a brazil egészségügyi tárca törölte, amelynek élére Jair Bolsonaro elnök június 3-án Eduardo Pazuello tábornokot nevezte ki ügyvezető egészségügyi miniszternek.

 "Az összesített adatok (...) nem tükrözik az ország jelenlegi helyzetét" - írta Twitter-üzenetében Bolsonaro az egészségügyi minisztérium egyik dokumentumára hivatkozva.

Hangsúlyozta, hogy intézkedéseket hoztak az esetek bejelentésének javítására és a diagnózisok megerősítésére.
Ugyanakkor sem Bolsonaro, sem az egészségügyi tárca nem indokolta meg az adatok törlését a covid.saude.gov.br honlapról. A honlapot szombaton indították újra egy új felülettel, amely csak az utóbbi 24 órában történt halálozásokra, új fertőzöttekre és a gyógyultakra vonatkozó információkat tartalmazza, az összesítések viszont nem érhetőek el többé.
Latin-Amerika legnagyobb, 210 milliós lakosú országában az egészségügyi tárca szombati tájékoztatása szerint az utóbbi 24 órában 27 075-tel nőtt az igazoltan fertőzöttek és 904-gyel az elhunytak száma. Az utoljára pénteken közölt összesítéshez mérten így az azonosított fertőzöttek száma 672 846-ra, a haláleseteké pedig 35 930-ra gyarapodott.
Az államfő a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzet súlyosságát, volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget, az arra adandó válaszokat pedig túlreagálásnak minősítette. Szembeszállt a helyi vezetők által elrendelt vesztegzár-rendelkezésekkel is, mondván, hogy a gazdaságban bekövetkezett válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban.

MTI

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás