Öt év börtönt is kaphat a német pap, amiért kritizálta az LGBT-t és a genderelméletet
Közösség elleni uszítás vádjával kell bíróság elé állnia Olaf Latzel brémai evangélikus lelkésznek novemberben, mivel egy szeminárium során olyan szavakkal illette az LGBTQ-propagandistáit, melyek nem megengedettek az Új Világban.
A lelkipásztor egy 2019-es szemináriumi hanganyagát hozta nyilvánosságra, melyben az egyre agresszívebben nyomuló szélsőliberális és LGBTQ-propagandistákat bírálta igen keményen. Mint mondta:
Az egész gendermocsok pokoli, sátáni és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen.
Majd figyelmeztette az egybegyűlteket a homolobbi veszélyeire. Emellett bűnözőnek nevezte egy homoszexuális felvonulás résztvevőit, és kiállt azon véleménye mellett, hogy ezek a megvezetett és elbizonytalanított emberek elpusztítják a civilizációt és a kultúrát.
Később ő is meghajlott a ráhelyeződő nyomás alatt, és bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, hiszen nem általánosságban a homoszexuálisokról beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”.
Ezzel minden bizonnyal a St-Martini templomra utalt, ahol lelkészként dolgozik. A templomot rendszeresen keresztényellenes támadások érik. A bátor antifák és szélsőliberálisok feliratokkal gyalázzák, valamint megzavarják az istentiszteleteket, őt pedig gyilkossággal is megfenyegették homolobbi-ellenes kijelentései miatt.
A brémai evangélikus egyház korábban egyértelműen és határozottan elítélte a Latzel szavait. A hatósági eljárást azonban nem kommentálták, és az egyházi fegyelmi eljárást is felfüggesztették.
A német Büntető Törvénykönyv értelmében három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát azáltal sérti, hogy egy adott csoporthoz tartozásuk miatt őket szidalmazza, rossz szándékkal megvetendőnek állítja be vagy megrágalmazza.
(mandiner.hu nyomán)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás