Elindult a XXI. Doni Hősök Emléktúra

2021-ben is útnak indul a Doni Hősök Emléktúra - habár idén, a járványhelyzet miatt rendhagyó módon a menetszázadok tagjai egyénileg teljesítik választott túraútvonalaikat - írja a Honvédelem.hu.
Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnokának XXI. Doni Hősök Emléktúrájának útbaindításáról szóló díszparancsát Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke adta át hivatalosan Jásdi Balázs, a Doni Hősök Emléktúra ötletgazdája és főszervezője részére január 12-én, kedden, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában - olvasható a beszámolóban.
Mihócza Zoltán altábornagy biztonságos és sikeres végrehajtást kívánt az egyéni menetekhez és gratulált a jelenlegi helyzethez alkalmazkodó esemény megszervezéséhez.

Bár a rendezvényre felállított századok létszámkorlátozás nélkül létrejöhettek, idén mégsem láthatunk majd szemet gyönyörködtető, egybefüggő menetoszlopokat, ahogy azt az elmúlt két évtized alatt megszokhattuk. Alkalmazkodva a COVID-19 elleni védekezés érdekében hozott szabályzásokhoz, Jásdi Balázs, a Doni Hősök Emléktúra ötletgazdája és főszervezője különleges megoldást talált ki.
Az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság honvédelmi alkalmazottja, egyben a Magyar Tartalékosok Szövetség hagyományőrző tagozatának vezetője az idei, huszonegyedik túra kiírásában hangsúlyozta: a regisztrált résztvevők egyénileg indulhatnak útra, lakó-, illetve tartózkodási helyükről.
Minimum tíz kilométeres távot kell teljesítenie mindenkinek, valamint fel kell keresnie legalább egy-egy emlékművet, sírhantot, gyertyagyújtással kell megemlékeznie az 1943-ban bekövetkezett doni katasztrófa magyar katonáiról. A január 11. és február 14. között végrehajtott egyéni teljesítményét mindenki legalább három, maximum öt kép elkészítésével igazolja.
Mint Jásdi Balázs fogalmazott: elfogadva egyes menetszázadok azon igényét, hogy a hagyományoknak megfelelően csoportosan is teljesíthessék az emléktúrát, lehetőséget biztosít arra, hogy az eredeti dátumoktól eltérve – ha a vírus elleni intézkedések is megengedik majd – 2021 tavaszán hajthassák végre a menetet.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás