A szemünk előtt alakul ki egy új világrend, ahol Kína és Amerika versenyben zabálja fel Európát. Ehhez ácsol színpadot minden egyes EU szankciós csomag, a közönség soraiban pedig a progresszív liberálisok őrjöngve tapsolnak hozzá. Mi vezetett Kína ilyen mértékű megerősödéséhez és az öreg kontinens mikor vált súlytalanná?
Az elmúlt 1-2 évtizedben végre visszaütött a nyugati vadkapitalisták pénzéhsége. Mint ismert, a legnagyobb óriáscégek az utóbbi évtizedekben a „globalizáció” nevében szépen, fokozatosan kiszervezték a termelést az anyaországból Ázsiába, kezdetben elsősorban Kommunista Kínában, ahol az olcsó munkaerő mellett az alapvető emberi jogok miatt se nagyon kellett aggódniuk. Őket kizárólag a profit érdekli, és ha így egy amerikai/európai helyett egy ázsiait kell alkalmazniuk, méghozzá az előbbiek bérének töredékéért, az számukra főnyeremény. A következményeket pedig viselje az anyaország. Az amerikai és európai országok végtelenül korrupt, gátlástalan lobbisták által irányított vezetőinek köszönhetően az egykor harmadikvilágbeli ország szépen lassan a világ vezető hatalmának elsőszámú kihívójává vált.
Nyugati tőkéből gazdasági csoda
Kína klasszikus kommunizmusból szépen lassan egy kommunista-kapitalista hibriddé alakult, mely mindkét rendszer „előnyeit” magában hordozza. Kommunista részről ott az emberi jogok teljes semmibevétele, a totális megfigyelés, a kreditrendszer, a munkatáborok. Kapitalista részről a munkaerő kizsákmányolása, a túlfogyasztás, a gazdasági mutatók folytonos, kényszerű növelése (a fogyasztás érdekében főleg rövid élettartalmú bóvlik előállításával), a természet és környezet pusztítása az ipar és a tőke javára.
Ezen átalakulás egy gesztus volt, vagy inkább csali a „befektetőknek”, akik be is kapták a horgot. A nyugati vadkapitalisták azt gondolták, jól kihasználják az ostoba Kínát, aprópénzért kiszipolyozzák a munkaerejét, majd a minőségéből vesztett, túlárazott cikkeiket nyugaton eladva jelentős profitra szert téve egy igazi „win-win szituációt” hoznak létre.
Az elmúlt évek, évtizedek viszont éppen arról tettek tanúbizonyságot: ők azok, akik hülyére lettek véve.
Rövidtávon valóban minden úgy történt, ahogyan azt ők elképzelték, ám aztán nagyot fordult a világ. Azt érdemes tudni Kínáról, hogy igencsak „rugalmasan” kezelik a szabadalmakat, és kb. az összes nagyvállalat termékeit ellopták, ha úgy tetszik, lemásolták, és az alapján legyártották saját kínai megfelelőjét.
A cégek persze háborogtak, de pereskedni a Kommunista Párttal aligha tudnak, viszont be lett nekik lengetve, ha nem tetszik a dolog, össze lehet pakolni és el lehet költözni. Ekkor aztán persze mind csendben maradtak. Ennek köszönhető, hogy miközben
az óriáscégek Kínában gyártott termékeiket a nyugatiak vásárolják fel, addig a kínaiak már a saját, ellopott licensz alapján készült „hazai termékeikhez” jutnak hozzá.
Ezáltal a Nyugat egyszerre két módon is segítette a kínai gazdaság robbanását. Gyakorlatilag azt az óriási haderőt, amit a kommunista állampárt az elmúlt évtizedekben felépített, nagyrészt nyugati pénzekből finanszírozták.
A Covid hozta előny
Kína 2019 végén súlyos problémával találta szemben magát. Egy addig ismeretlen vírus ütötte fel a fejét a vuhani biológiai labor környezetében. Ha akkor és ott azonnal cselekednek és lezárnak mindent, akkor egy lokális járvány veszélye fenyeget, mely ronthatná Kína gazdasági potenciálját riválisaival szemben. Így hát hosszú hónapokig nem tettek semmit, lakosaik számára engedték a külföldi utazásokat, a hosszú nyaralásokat.
Az első európai megbetegedések után pedig a WHO cinkosként sietett a segítségükre, azt állítva, a fertőzés nem terjed emberről emberre. Sokáig még a vírus mesterséges mivoltát is tagadták.
A lokális probléma így globális pandémiává nőtte ki magát, ami Kína számára óriási előnyt és profitot jelentett. Példának okáért a korábban ajándékba kapott, vagy olcsón megvásárolt maszkokat, gumikesztyűket, lélegeztetőgépeket most az eredeti ár többszöröséért adhatta el (vagy akár vissza annak az országnak, melytől kapta), miközben a világsajtóban a megmentő szerepében tetszelgett.
Kína volt a mintaállam, mely elsőként küzdötte le a koronavírust, elsőként állította talpra gazdaságát, és hamarosan ahhoz is elég erőssé vált, hogy másoknak segítsen. Ezen kép kialakításában feltehetőleg jelentős szerepe volt a Rothschildoknak is, mely család igen jó kapcsolatot ápol az ázsiai kommunista ország elitjével.
A helyzetet tovább rontja, hogy nem csak Amerika, de Európa is átemelte Kína járványkezelési módszereit: korlátozások, lezárások, az egészséges emberek megbélyegzése, karantén, a diszkriminatív oltási kártya, majd a kötelező oltások. Volt, ahol rendőrök verték a tüntetőket, vagy gigabírságokkal sújtották a Covid-diktatúra ellen tiltakozókat. Az elmúlt években egy kicsit mind megtapasztalhattuk, milyen Kínában élni.
A világjárvány és a globális kereskedelmi láncolat megakadása során arra is fény derült, Amerika és Európa milyen szinten ki van szolgáltatva Ázsiának.
Pár vezető részéről fel is merült a gondolat, talán itt lenne az ideje hazahozni a termelést, mert lassan már mi vagyunk Kína gyarmata, s nem fordítva. Aztán ezeket a hangokat bizonyos körök hamar elhallgattatták.
Kína azonban nem csak befolyását és gazdaságát tekintve jött ki jól a világjárványból. Belpolitikailag is óriásit nyert vele. Tudniillik, a kommunista rezsim végtelenül paranoid, és a legkisebb tiltakozásban is veszélyt lát saját uralmára. Ezért márt régóta tökeredtek a totális megfigyelés kiépítésére, ám ez még a kínai társadalom körében is széleskörű nemtetszést váltott ki.
A „halálos járványra” hivatkozva viszont olyan szintű megfigyelési rendszert építhettek ki, amiről korábban legfeljebb csak álmodhattak. A legszebb az egészben, hogy
a társadalom önként és dalolva vetette alá magát ezeknek, hiszen mindez az ő „egészségük és biztonságuk” érdekében történik.
Az arcfelismerő kamerák és a kreditrendszer mellé megkapták a testhő mérést is. Ráadásul valamennyi állampolgárnak egy alkalmazást kellett telepítenie telefonjára, melyen bizonyos időközönként meg kell mérnie hőmérsékletét. Ezen alkalmazás természetesen folyamatosan nyomon követi gazdáját, mindezt a „társadalom egészsége érdekében” persze. Ha az illető megbetegszik, akkor így gond nélkül felkutatható minden „kontakt személy”, hiszen az alkalmazás nyilvántartja, hol jártunk, kikkel találkoztunk.
Hasonló ötletek egyébként Európában is felvetődtek, legnagyobb támogatói – mily meglepő – a „progresszív” liberálisok közül kerültek ki.
Kína egyébként fel is ajánlotta az általa már működtetett rendszer kiterjesztését az igénylő országokra. Mindezt csupa szívjóságból.
Összegzésként tehát: miközben Európa és Amerika belerokkant a teljesen értelmetlen járványkezelési politikájába, padlóra küldte saját gazdaságát, tönkretette kisvállalkozóit, és eladósította magát, addig Kína óriási mértékű gazdasági és politikai haszonra tett szert a pandémiának köszönhetően.
Kína üdvözli az orosz szankciókat
Ha az Európai Unió vezetése azon dolgozik, hogy minél jelentéktelenebbé tegye kontinensünket, hogy a kialakuló új világrendben teljesen súlytalanná váljon Európa, akkor a brüsszeli bürokraták kiváló munkát végeznek. Az Oroszország elleni szankciók eredményei leginkább az EU tagállamaiban elszabaduló inflációban, a termelés akadozásában, és a rég nem tapasztalt nyersanyaghiányban mérhetőek.
Az orosz kereskedelmi partner kiesését pedig nem csak amerikai függéssel próbálja kompenzálni az Unió, hanem olyan „demokratikus” országokkal való kereskedéssel, mint mondjuk Szaúd-Arábia,
ami véletlenül sem felel meg egyetlen kritériumnak sem, melynek ürügyén embargót vetettek ki Oroszországgal szemben.
S miközben Európa lassan belerokkan az embargóba, addig Oroszország köszöni szépen, jól van. A legnagyobb nyertes viszont Kína. Köszönhetően a szankcióknak, a kommunista pártállam 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatja fel az orosz nyersolajat. A kínaiak pedig élnek is a kedvezményekkel, méghozzá nem is akárhogyan: az Oroszországból származó nyersolajimportjuk májusban rekordszintre emelkedett – 55 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel megelőzve Szaúd-Arábiát is.
Kínai adatok szerint az orosz kőolajimport – beleértve a kelet-szibériai csendes-óceáni csővezetéken keresztül szivattyúzott szállítmányokat és a tengeri szállításokat – közel 8,42 millió tonnát tett ki.
És ez csak egy a megannyi nyersanyag közül!
Elszigeteltség helyett új pólus épül
A nyugati hatalmak által bevezetett szankciók célja alighanem Oroszország elszigetelése, és térdre kényszerítése volt. A hidegháború utáni átmeneti időszak nosztalgiájában fürdőző nyugati liberálisok azt gondolhatták, még mindig körülöttük forog a világ, s akit ők elszigetelnek, annak vége.
Ezzel szemben az egyetlen dolog, amire fény derült, az Európa kiszolgáltatottsága. Már nem úgy néz ki a világ, mint a 90-es években, hogy van a Nyugat, és mindenki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Az Unió még mindig úgy emeli a tétet, mintha minimum pókere lenne, pedig maximum két kettes párja van. Az általa képviselt felvásárlóerőt pedig már gond nélkül hozzák az ún. BRICCS-országok, vagyis Brazília, India, Kína és Dél-Afrika. Az embargó ezen országokhoz lökte Oroszországot, melyek így már egy erős gazdasági közösséget alkotnak, ami hatékonyan felveszi a versenyt az ún. Atlanti szövetséggel. És a legnagyobb előnye, hogy
ellentétben a gőgös liberális-kulturmarxistákkal, ezen országok nem folytatnak ideológiai keresztesharcot a közösség államaival szemben, mind tiszteletben tartják a másik ország belügyeit, hanem egy valódi gazdasági közösségként működnek.
Konkúzió
A lobbisták, a korrupt nyugati politikusok, és a kizárólag saját érdekeiket néző, profitorientált óriáscégek segítségével felépült egy kapitalista-kommunista szörnyállam, amely méltó kihívója a szuperhatalomként nyilvántartott, bár erősen hanyatló Amerikai Egyesült Államoknak. A kínaiak előbb a közel-keleti és afrikai országokat gyarmatosították, mára pedig már fenyegetést jelentenek az egész világra. Túlfogyasztásukkal szó szerint felzabálják az óceánok élővilágát, termékeikkel és betelepülő munkavállalóikkal gazdaságokat hoznak nehéz helyzetbe, de katonai erejük és a hozzá kapcsolódó politikai ambícióik már az aktív, fegyveres konfliktus veszélyeit is magukban hordozzák.
De Európának is megvolt az esélye, hogy ismét a világpolitika meghatározó szereplője legyen. Ha a kölcsönös együttműködésre alapozva szoros gazdasági kapcsolatot alakít ki Oroszországgal, mely mindkét fél számára jövedelmező, létrejöhetett volna egy harmadik pólus, mely méltó ellenfele mind Amerikának, mind Kommunista Kínának. Sajnálatos módon a brüsszeli globalisták fejében ez a lehetőség meg se fordult, ők az USA elkötelezett csatlósaként a végsőkig kiszolgálják a hanyatló egypólusú világrendet. Ennek pedig a következményei már most érezhetőek: a hárompólusú új világ helyett ismét két oldal néz egymással farkasszemet: Amerika és csatlósai, valamint a Kína által dominált közösség. Ebben az új világrendben pedig az eljelentéktelenedő Európának nem osztottak lapot.
Gyebnár Dávid
Kiemelt kép forrása: Facebook
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
