Bár élesedik a küzdelem, még semmi nem dőlt el – kampányközi pillanatkép Zárug Péter Farkassal

Idén október 23-a sajnos nem igazán a szabadságharcra való visszaemlékezésről, hanem a pártok közötti „számháborúról” szólt. Mindez megerősítette, hogy már igencsak benne vagyunk a jövő évi választást felvezető küzdelemben, mindenki igyekszik mindent bevetni a győzelem érdekében. Közel fél évvel a választások előtt Zárug Péter Farkas politológust, egyetemi docenst kértük fel arra, mondjon véleményt ennek a nemzetünk közeli sorsát eldöntő többszereplős „meccsnek” pillanatnyi állásáról.

– Október 23-án három párt volt képes embereket az utcára vinni, mire lehet ebből következtetni? Erősítheti-e ez Toroczkai Lászlónak azt az álláspontját, hogy várhatóan a választások után hárompárti lesz a Parlament?

– Ez nemcsak Toroczkai László álláspontja, ez a másfél éve tapasztalható mérési trend is.

A közvélemény-kutatók szemmel láthatóan gyökeresen mást mérnek a két nagy párt kapcsán, de mindegyik nagyjából ugyanazt méri a Mi Hazánknak, vagyis úgy tűnik, harmadik pártként ő juthat be az országgyűlésbe 2026-ban.

– Jelentheti ez azt, hogy a liberális és baloldali pártok teljesen elvesztették befolyásukat?

– Ez mára már ténykérdés. A DK maradt még állva valamelyest, de a volt Gyurcsány-, ma Dobrev-párt már árnyéka önmagának, a Tisza sikeresen zárta be a múlt dimenziójába, és Gyurcsány távozása inkább identitásválságot hozott a párt maradék részében, mintsem megújulást. A tavalyi EP- és önkormányzati választáson még Gyurcsánnyal felvették a dőlésszöget, és most Dobrevvel csúsznak lassan lefelé. Más erő nincs, maximum a Kétfarkú Kutyák, de ők meg, mint görbe tükröt tartó párt, most azzal találják szembe magukat, hogy a Tiszát nem tudják komolytalan erőként feltüntetni a Fidesz kihívójaként. 

– Az eddig rájuk szavazók előtt milyen alternatíva lehetséges, ők várhatóan kihez fognak pártolni?

– Egyszeregy mára a képlet: ők a Tisza Párthoz. Két kisgömböc jött létre a magyar politikai piacon, a Fidesz és a Tisza.

A Fidesz az 1990-es, 2000-es évek jobboldalát és a rendszerváltó nemzeti erőket falta fel, a Tisza pedig most a 2006 utáni összes ellenzéki formációt. Két önálló perempárt maradt még meg, a Mi Hazánk és a DK.

Egyébként mindkettő már az Orbán-rendszerben jött létre.

– Az látszik, hogy gőzerővel folyik már a kampány, de az is, hogy talán minden eddiginél durvább módon. Ezt mivel lehet magyarázni?

– 2006 után kezdődött valójában ez a folyamat, és sokszor sokan megállapítottuk már, mindig újabb és újabb határátlépések történtek a megengedett eszközökben. 2006-tól, a balatonőszödi beszéd után világossá vált, hogy Gyurcsány és az MSZP a leggátlástalanabb hazudozással, immoralitással, állami adatokkal való trükközéssel, közpénzből folyó kommunikációval tudta legyőzni a Fideszt. Orbán pedig tanult belőle. Elve: ha még egyszer nyerünk, nagyot kell nyerni, és eltakarítani ezeket…

Orbán mindent eltanult Ron Werbertől és megturbózta azt Finkensteinnel. Eltakarítandónak, megsemmisítendőnek tekinti az ellenfelét, mert az morálisan nem érdemel mást.

Csakhogy ez nála is elvágott minden etikai tartókötelet. Így olyanná és azzá lett, amilyenek az ellenfelei voltak, sőt még olyanabbá!

S a képlet folyatódott a váratlan kihívóval,

a pillanat néptribunjával, Magyar Péterrel is. A teljesen gátlástalan, szándékos hazudozás, a mesteri megtévesztések mára nemhogy pironkodásra nem szorítják rá a kampányfőnököket, hanem még vigyorogva büszkék is rá.

Ez a tény önmagában már súlyos személyiségtorzulásokat jelent a szereplőknél.

– Úgy tartják, az lehet győztese egy választásnak, aki a bizonytalanokat tudja megszólítani. Milyen eszközök lehetnek hatásosak ennek érdekében?

– Tankönyv szerint ez a válasz, de az elmúlt harmincöt esztendőben: az 1990 és 1994-es, valamint a 2006 és 2010-es választások után úgy tűnik, a 2026-os választás lesz újra kivételes a modern kori demokráciánkban. 2022-ben a Fidesz minden idők legtöbb szavazatát hozta el a politikai piacról, 3 milliót. Most vasárnap – ahogy a közvélemény-kutatók mondani szokták – valószínű, hogy méréstől függően 1,9 és 2,3 millió közötti szavazata lenne. A Tiszának a nem kormánypárti kutatók méréseit abszolút számra váltva körülbelül 2,5 milliós a tábora. Nyilván adódik a kérdés, hogy mi történt a 2022-ben Fideszre szavazók hozzávetőleges 600-700 ezres táborával?

Egy részük a Tiszához ment, talán kisebb részük a Mi Hazánkhoz, a többi bizonytalan. De érdemben erről a hatalmas bázisról semmilyen tudásunk nincs most. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy milyen arányú a valós szimpátiáját elhallgató, máshogy válaszolók aránya.

Társadalom-lélektanilag fekete lyuk most ez a közeg.

– A közvélemény-kutatók sokszor homlokegyenest eltérő várható eredményeket mérnek, ennek mi az oka?

– Módszertanra hivatkoznak, de masszívan közrejátszik a politika. Ahogy Orbán Viktor mondta: „Aki fizet, az rendeli a zenét!” Hát ez látszik is. 

– Az egyéni választókörzetekben mekkora a jelentősége az induló jelöltnek, vagy a választó elsősorban csak a pártok nevét nézi?

– Sem 1994-ben, sem 2010-ben nem érdekelte a választókat, hogy kik a pártok jelöltjei. Azt hiszem, most is ilyen szavazás jön, főleg, ha a Tisza fenn tudja tartani azt a választási narratíváját, hogy

2026-ban az ország arról szavaz: Orbán vagy nem Orbán, Fidesz vagy nem Fidesz.

– A Tisza még mindig nem nevezte meg az egyéni jelöltjeit, ezt folyamatosan halogatja. Jelenthet-e ez számukra majd hátrányt a választásoknál?

– Egy tévéműsorban azt mondtam, hogy talán már a tiszások is várják, hogy bejelentsék a 106 jelöltet, és már nagyon körmére égett a gyertya ez ügyben Magyar Péternek. De a műsor után gyorsan ráébredtem, hogy ez csak az én szakmai véleményem. 

Tiszások százai kommentelnek, hogy semmilyen elvárás nincs bennük a jelöltállítással kapcsolatban, a lényeg, hogy 2026. április 12-én legyen valaki, aki mellé behúzzák az X-et. Ők tehát nem XY mellett, hanem a Tisza mellett, és Orbán ellen kampányolnak. 

– Lehet-e tudni, hogy az alacsony és a magas részvétel mely pártoknak lehet kedvező, vagy kedvezőtlen?

– Szerintem magasabb lesz a részvétel, mint 2022-ben volt, én most 73-75 százalékot is látok a rendszerben. De erről még beszéljünk februárban, hiszen addig csak spekulálnánk. Viszont a Mi Hazánknak veszélyes lehet egy magas, 75 százalékos részvétel.

– Azt is megindokolná, hogy miért gondolja ezt?

– Nézzük a tényeket: 2022-ben 332 ezer szavazata volt a pártnak, 2024 júniusában – amikor minden párt érdemben szinte országgyűlési kampányt folytatott, így a Mi Hazánk is – 306 ezer volt a listás eredménye. Mindig az abszolút számokat keresi a szakértő, a százalékokkal való hókuszpókuszokat meghagyja a politikusoknak. 

A Fidesz az idén teljesen rámászott a Mi Hazánk programjára, és próbálja maga felé terelni a szavazóit. Igaz, ugyanezt teszi a kiábrándult jobboldaliakkal is a Mi Hazánk, ám az erőviszonyok, és a Mi Hazánk szándékos elhallgatása miatt jó, ha döntetlennek mondhatjuk ezt a meccset.

A kormányváltás igényének szívóhatása pedig a Tiszánál nagyobb, mint a Mi Hazánknál. Ebben az erőtérben egy magas részvétel, és 1-1,5 százalékos elszívó erő halálzónába sodorhatja a Mi Hazánkat.

Viszont szerencséje a Mi Hazánknak, hogy a kontrollpárti szerepre nincs más vetélytársa – a DK nem az –, és ez meglepetést is okozhat. Szerintem ma a piacon a Mi Hazánknak van legalább 100–200 ezer olyan szavazattartaléka, amelyet erőteljes kampány által képes lehet lehívni.

– Mi lehet a nyertes választási stratégiája bárkinek is?

– 2010-ben három olyan párt is be tudott jutni a Parlamentbe, amelyik a kormánypárttal szemben világosan fogalmazta meg magát, és ebből egy – kétharmaddal – győzni is tudott. Nem abban állt a sikerük, hogy a kampányban egymással foglalkoztak.

Ma Magyar Péter a szatellitpártozással, a Mi Hazánk a globalistázással üti a másikat, mert úgy látják, ezzel tisztítják a maguk számára a piacot. A Fidesz meg örül, hogy addig sem vele foglalkoznak.

De majd meglátjuk a szavazatszámokat 2026-ban, mert valójában mindig azok mondják meg az igazat.