daextlwcn_print_scripts(false);

Illegális bevándorlók tűntek fel a Ceglédhez közeli Csemő község mellett. A rendőrök és civilek mellett a Betyársereg környékbeli tagjai is részt vettek a felkutatásukban.

A nagyjából tíz főnyi illegális migránsokból álló csapatot az őket szállító embercsempész feltehetőleg megvezette, majd Csemő község belterületén egyszerűen hátrahagyta őket. A csoport egy részét már kézre kerítették, a többieknek nyoma veszett. A helyi Önkormányzat és a polgármesterasszony felhívására a lakosság soraiból önkéntes keresőcsapatok alakultak, akik az elkallódott migránscsapat nyomába eredtek. Ehhez csatlakozott a Betyársereg Szolnoki, illetve Kecskeméti Klánjának néhány tagja is – derül ki a Betyársereg beszámolójából.

A betyárok Csemő és Cegléd közötti térségben órákon át tartó járőröző-kereső munkát végeznek. Mivel a szökevény migránsok még nem kerültek meg, az akció tovább folyik. Szűcs Judit polgármesterasszony Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a kitartó munkáért, egyúttal önkénteseket keres, akik megfigyeléssel járulnának hozzá a település biztonságához. Szükség is van a jelenlétre, hiszen az ott lakók beszámolójából az derül ki, hogy a migránsok „bementek többek házába és kertjébe” is.

A Betyársereg legutóbbi, Vitnyéden történt kiállásának hitelességére ez az akció is bizonyíték, a hazafiak megvédik Magyarországot, megvédik a magyar életteret a migránsoktól. És világosan megüzenik: nem leszünk bevándorlóország!

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);