Rá jár a rúd szegény hazátlanokra, internacionalistákra és belpesti szélsőliberálisokra, mióta mocskolódásuk egyik kedvenc alanya, a magyar válogatott – egy hosszú, kínkeserves időszak után – végre magára talált, felállt a padlóról, és igazi “fekete lóvá” vált a labdarúgásban.
Ez számukra igazi tragédia, hiszen korábban szabályosan divat volt utálni és köpködni a válogatottat, melynek teljesítménye – legyünk őszinték – még a magyar emberek számára is kínos és védhetetlen volt. Dárdai Pállal azonban elkezdődött egy új korszak, mely vitathatatlanul Marco Rossival érett be. Lehet itt vagdalkozni vele, hogy “ennyi pénzért könnyű szeretni a válogatottat”, meg is teszik. Nyilvánvalóan egy materialista individualista csak a pénzt látja, azt el sem tudja képzelni, hogy egy alkotó az általa létrehozott alkotásban a saját művét látja, és arra igazán büszke, nem pedig a pénzre, amit érte kapott. Mert bizony, Rossi mester egy halom játékosból (akik akkoriban még csak nem is top ligákban játszottak, és egyénileg egyáltalán nem voltak kiemelkedőek) egy valódi nemzeti csapatot alkotott, amire nem csak ő, de minden magyar joggal lehet büszke.
Ezzel viszont megfosztotta a szélsőliberálisokat kedvenc céltáblájuktól, melyre tét nélkül lehetett lőni, hiszen nem volt ember, aki megvédte volna. Mára már alig maradt olyan nemzetellenes uszító, aki elég bátor ahhoz, hogy beleálljon a nemzeti tizenegybe. Még a korábban futball-ellenes momentumosok is a stadionokban kezdtek pózolni, arcukra festett magyar zászlóval. Egyedül a Demokratikus Koalíció maradt következetesen nemzetellenes, illetve pár megmondóember a közösségi platformokon, akik tudják nagyon jól, hogy azért van itt egy 300-500 ezer idegenszívű, aki vevő a fröcsögésre.
A Momentumból kilépett, de az eszmét magával vitte
Érdemes lehet megemlíteni az exmomentumos Pottyondi Edinát is, aki noha a liberális pártból kilépett, az SZDSZ szellemiségét vitte magával, és erőltetett, “Joker-es” kényszermosolygással előadott videói közül egyet a magyar válogatottnak, Szoboszlainak, illetve Marco Rossinak is szentelt. Természetesen nem örült kifejezetten a csapat sikereinek, amit szóvá is kellett tennie, hiszen szektája ezt várta tőle. Meg is kapták, amit akartak.
“Nehezen tudok ellenállni annak a válogatottnak, amibe van (…) angol és német anyanyelvű, a többség pedig külföldön él és dolgozik, olyanok mint egy nagyon liberális ember Insta-ismerősei. Egy igazi szivárványcsapat” – hallhattuk az ütős bevezetőt közvetlen a kocsmahangulat miatti panaszkodás és a stadionozós közhely között.
Nyilvánvalóan Callum Stylesra és Willi Orbánra gondol. Előbbinek nagymamája magyar, utóbbinak az édesapja. Az egy jogos kritika lehet a kivándorolt magyarság felé, hogy sem nyelvüket, sem kultúrájukat nem örökítik tovább, hagyják ezeket elsorvadni, de ettől függetlenül a vérségi kapocs vitathatatlanul fennáll, ráadásul amit a pályán nyújtanak, és ahogy a Himnusz alatt állnak, én még a magyarsághoz való kötődésüket sem vitatnám el – most mégsem “elég magyarok”, hogy képviseljék nemzetünket a válogatottban?
Kifejezetten pikáns, hogy ez a bírálat pont arról az oldalról jön, mely oldalról máskor a származásra való legburkoltabb célozgatások is olyan hangos lármázást váltanak ki, mintha a nürnbergi törvények léptek volna ismét hatályba. Újabb fontos liberális szabály:
mások származásának firtatása szigorú tabu, kivéve, ha az az általuk nem kedvelt táborhoz tartozik.
A stadionépítésekről csak annyit, nem tudom, ennek mi köze a válogatotthoz? Aligha hiszem, hogy akár Dibusz, akár Nagy Ádám írt volna Orbánnak, hogy “miniszterelnökúr, kérem, kórházak és tisztességes bérezések helyett stadionok épüljenek, ötszörösen túlárazva”.
Szoboszlai mellett sem mehetett el szó nélkül, hiszen őt valamennyire tényleg minden magyar szereti. Meg is kapta, hogy pálinkázik az “ungarische világsztár”, aki, ha “legközelebb gólt lő, disznót vágnak a futópályán”. Mintha csak az Amerikai Népszavát olvasná az ember. Végülis, ezek ugyanazok. Szoboszlai ráadásul különösen szúrja a szemüket, hiszen többször kijelentette, ő büszke magyarságára, és örül, hogy magyarnak született.
Ez az a pont, ahol elismerésemet kell kifejezzem Marco Rossi mester előtt is, aki alig egy hónapja magyar állampolgár, de már úgy kiakasztotta a hazátlan fröcsögőket, hogy külön szekciót kapott a videóban is. Újabb meglepetéseredmény a kapitánytól, ahogy megszokhattuk tőle!
Itt került elő a hazátlan hungarofóbok kedvenc kreált szava, a “magyarkodik” is, ugyanis Rossi “magyarkodásból” mutatott példát.
“Alig egy hónapja magyar állampolgár, és már úgy oktat szittya öntudatból, mintha nem egy digó bevándorló lenne, hanem tőzsgyökeres kipcsak” – fakadt ki a magyarságában(sic!) mélyen megsértett liberális, aki miután kifröcsögte magát, kijelentette: “a foci az ország egyik felét nem hozza lázba, nem érdekli, amivel nincsen semmi baj”. Mintha bárkinek azzal lett volna baja, hogy nem érdekli őket a futball. Véletlenül sem a folyamatos köpködéssel…
Willi Orbán, Callum Styles, de főleg Marco Rossi az élő példája annak, hogy még a magyar nyelv alapos ismerete nélkül is doboghat valakiben magyar szív, még csak az sem kell, hogy a csonkaországon belül szülessen. Mint ahogyan arra is látom a példákat (sajnos szép számmal), hogy pusztán attól, mert valakinek az állampolgársága magyar, és anyanyelvi szinten megtanulta a nyelvünket, még lehet egy hazátlan felforgató.
Rossi is megkapta, hogy Fidesz-bérenc, meg ki tudja még mi, csak mert szereti a magyar válogatottat, Magyarországot, és mert zavarják a folyamatos uszítók, akik számára érthetetlen gyűlöletet táplálnak a magyar nemzet és a magyar identitás iránt. Miután Edinánk kigyűlölködte magát, a következővel zárja az erre vonatkozó részt: “legyen az a magyarságminimum, hogy senki nem lop a közösből, vagy nem gyűlölködik, vagy nem hazudik. Esetleg mindhárom”. Itt már tényleg elvesztettem a fonalat, ez hogyan kapcsolódik akár Marco Rossihoz, akár a válogatotthoz.
Mindezek után a társadalmi immunrendszer is működésbe lépett, és a videó miatt rengeteg bírálatot kapott a szélsőliberális “influencer”, amire természetesen a rájuk jellemző gőggel és felháborodottsággal reagált, elvégre mégis mit képzelnek magukról ezek a tudatlan magyarok, hogy bírálni merik őt?
“Sajnos nem igazán értek a focihoz. Azok, akik még a válogatott sikerét is arra használják, hogy mocskolják az ország egyik felét, és kirekesszék a magyarságból, azok ugyanazok, akik habzó szájjal gyalázták Szoboszlait, amikor letérdelt a Liverpool nyitómeccsén? Vagy ez egy másik csőcselék?” – írja.
Kedves Edina! Megnyugtatlak, én nem azok közül való vagyok, akik bírálták Szoboszlait, amiért letérdelt a bajnoki nyitómeccsen, és – mivel bevallottan nem értesz a focihoz – abban is segítek, a “csőcselék” nem mi vagyunk, az a másik mezben játszik.
Nézzük el nekik, ez érzékeny pont
Kétségbeesett mocskolódásuk érthető, hiszen – ahogy arra több írásomban utaltam már – a liberálisok valójában nem a kóserkonzervatívoktól félnek, nem is a “fontolva hátrálóktól”. Az ő igazi ellenségük a nacionalizmus. A tiszta, büszke hazaszeretet.
A nemzeti válogatott és annak jó teljesítménye ezt a nemzettudatot képes erősíteni, még olyanokban is, akik egyébként nem vallják magukat nacionalistának,
ám a teljesítményt látva mégis büszkeség tölti el a szívüket, hiszen a magyar sikereket valahol sajátjukként élik meg.
Ezen állításom egyáltalán nem légből kapott. Jelen sorok írója ugyanis abban a szerencsés helyzetben van, hogy a fővárostól majd 200 kilométerre született, és ezt a távolságot azóta is sikeresen tartja tőle. Mifelénk még a liberálisok jelentős része is elsősorban magyar, és ha politikailag kb. semmiben sem értünk egyet, ez egyáltalán nem gátol meg minket abban, hogy esetenként összeüljünk, vagy akár együtt szorítsunk a magyar válogatottnak egy-egy nemzetközi tornán. Mert, habár őket sem érdekli foci, a válogatott meccseit mégis végigszurkolják. Egy normális világban ez egy olyan nemzeti minimum, mely pártállástól és világnézettől függetlenül képes egységesíteni a nemzet valamennyi tagját. Csodálkozunk hát rajta, hogy egyszerre félik és gyűlölik ezt a hazátlanok? Számukra nincs riasztóbb, mint egy egységes nemzet, mely képes félretenni politikai megosztottságát, és összezárni.
Gyebnár Dávid
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
