daextlwcn_print_scripts(false);

A Mi Hazánk képviselője a Trianon-megemlékezések előtti utolsó ülésnap zárásaként arra emlékeztette a tisztelt házat, hogy az első szabad országgyűlés Trianon-megemlékezésén a fideszes képviselők még egyetlen percet sem voltak hajlandóak az ideiglenesen a határainkon túl élő magyarok előtt fejet hajtani. 

Szabad György házelnök felhívására kivonulással válaszoltak akkor, de 10 évvel később sem tartottak semmilyen megemlékezést- mondta.

2010-től aztán a radikális, nemzeti oldal alulról szerveződve megemlékezések százaival elérte, hogy állami szintre emelkedjen országunk megcsonkításának ügye- idézte fel a múltat Novák Előd, aki hozzátette, hogy sajnos a Fidesz narancsszínű ünnepet csinált ebből, pedig a nemzet gyásznapján ennek nem lenne helye.

A Mi Hazánk képviselője szerint inkább a Rongyos Gárdát, illetve a területek visszacsatolásainak évfordulóit lehetne ünnepelni a témában.

Az ülésteremben egyébként Novák felszólalása alatt egyetlen fideszes sem maradt. Novák Előd felhívta arra a figyelmet, hogy Ukrajna feltétel nélküli Uniós csatlakozása ellen csak a Mi Hazánk tiltakozik, a HVIM-el közösen szervezett megemlékezésen.

A Fidesz képviselőinek figyelmébe: Trianon nem ünnep – ezzel a címmel hirdették meg a parlament.hu-n napokkal korábban Novák Előd napirend utáni felszólalását, mely a miniszterek eskütételét követő első felszólalás volt, de az összes kormánypárti képviselő kivonult. A Madarak és fák napja alkalmából már volt hivatalos, napirendben is feltüntetett megemlékezés az Országgyűlésnek ebben a ciklusában is, de Trianonról sem az évforduló előtti utolsó ülésen, sem a jövő hétre előirányzott napirendben nincs említés sem, csak a Mi Hazánk tartotta fontosnak a témát, felhívva a figyelmet arra is: Románia feltétel nélküli uniós csatlakozásának nemzetárulással felérő megszavazásához hasonlóan Ukrajnával szemben egy hasonló diplomáciai fegyverletételre készül Magyarország – írja csatornáján a Mi Hazánk.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);