„Fegyveresen harcolt a szovjet hadsereg ellen” – Jászai József ’56-os hős visszaemlékezése
Széna tér. A Déli pályaudvarról odavontatott vagonokból épített barikád | Kép forrása: Nagy Gyula/Fortepan (képszám: 24641)
– Október 22-én este a Műegyetem aulájában gyűlést tartottak, mert híre jött, hogy másnapra az Írószövetség békés felvonulást szervez. Tudni kell, hogy az ötvenes években példátlan éhínség volt az országban, a nyomorúság szülte elégedetlenséget már erőszakkal sem lehetett elfojtani. Hiába halt meg Sztálin ’53-ban, majd állították félre Rákosit ’56 júliusában, Gerő Ernő ugyanazt a politikát folytatta.
– Öten voltunk testvérek, a Rákosi-időkben évekig nem ettem kenyeret, mert nem jutott. De az a családi „örökség” is közrejátszott, hogy keresztapám édesapját, Király Árpádot Szolnokon Szamuely kivégeztette a Tanácsköztársaság alatt (a kivégzés körülményei olvashatók dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes „A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című összefoglaló jelentésében). Király Árpád unokabátyám – az ő fia – volt egyébként az Elektrotechnikai Múzeum alapítója.
– Mi történt a gyűlésen?
– A gyűlésen, amelyet Szabó Iván kollégám vezetett, és amelyen egyébként Kuczka Péter eléggé kommunista hírű író is jelen volt, mi, egyetemisták elhatároztuk, hogy másnap csatlakozunk a felvonuláshoz. Amikor már érződött, hogy ez lesz a döntés, felállt helyéről a mérnökkar tanulmányi osztályának vezetője – tudtuk róla, hogy a férje Rákosi bizalmasa – és kiment. Utánaeredtem, és láttam, hogy az irodájába lép be. Amikor visszatért, azt mondta, hogy most beszélt telefonon az Írószövetséggel, akik holnapra semmiféle felvonulást nem szerveznek.
A levegő megdermedt. Ekkor az aula északkeleti sarkából egy fiatal hang azt kiáltotta: „Akár hirdetett az Írószövetség felvonulást, akár nem, mi elmegyünk!”
Sosem felejtem el azt a hangorkánt, ami a kiáltás után kitört a teremben.
Életemben csak egyszer hallottam ilyen elementáris ujjongást, amikor a varsói Szent Anna téren a lengyelek Szent II. János Pál pápát fogadták, de ott egymillióan éljeneztek. Az aulában kitört tömegsikoly pillanata volt a forradalom kitörésének kezdete.
A Kossuth téri vérfürdő
– Ez volt a véres csütörtök.
Akik a nagy vérengzést okozták, azok az Apró Antal vezetésével október 23-án megalakult kommunista párt katonai tanácsa által kivezényelt ávósok, karhatalmisták voltak.
Ők mindenképpen meg akarták tartani a kommunista hatalmat, minden erővel le akarták verni a forradalmat. Tömegmészárlást rendeztek. Hullottak az emberek, mint a legyek. Mi a Parlamentbe menekültünk, ügyes fiatalok ugyanis feltörték az egyik mellékkapu zárját. Így tudtuk élve megúszni a véres csütörtököt. Barátom, Vándor Béla – aki akkor orvostanhallgató volt – szintén látta az eseményeket. Ők a halottakat szállították el, írt is róla egy könyvet. Sok gyilkos neve a mai napig nem derült ki.
– Járt a Köztársaság téren is?
– Igen, mindenhová el akartam menni, ahonnan hírek jöttek. Október 30-án délután kimentem a Köztársaság térre. Az ott nézelődők nekem azt mondták, hogy nem a forradalmárok akasztottak. A fiatal ávósokat a kommunisták végezték ki, mert Hruscsov azt mondta, nem küld katonai erőt addig, amíg bizonyítékot nem hoznak neki, hogy kommunistákat gyilkolnak. Hát csináltak bizonyítékot, amit fényképen bemutathattak neki.
A Nemzetőrség főparancsnokságán
– És hogy került a Déli pályaudvarhoz?
– November elsején fegyvert vételeztünk, a műegyetemi tornateremben osztották. Én is kaptam egy Kalasnyikovot és dobtárakat, mivel amikor meghirdették, rögtön jelentkeztem az egyetemi nemzetőrségbe. Király Béla fegyveres védelmére is kilencedmagammal jelentkeztem, köztük Kertész Tivadarral, a később Svájcba távozott mérnökbarátommal.
Harcok a Déli pályaudvarnál
– És nem hazafelé vették az irányt?
Egy tankátvonulást éltem át, ezeket fedezték a szovjetek, lőttek mindenfelé, hatalmas tűzerővel. A tankokkal nem tudtunk mit kezdeni, bár a Nagyenyed utca–Alkotás utca sarkán lévő épület első emeleti erkélyén kiépítettünk egy lőállást, de nem voltak páncéltörő fegyvereink. Végül innen is elmentünk, mert a lakás kisgyermekes tulajdonosai szó szerint térden állva könyörögtek nekünk, hogy menjünk el, ne lövessük szét a lakásukat.
Az utcán viszont győzedelmeskedtünk. Foglyul ejtettük a szovjeteket, miután feltartott kézzel kijöttek, mert teljesen elfogyott a lőszerük.
Néhány katona sebesült volt, őket beszállítottuk a János-kórházba. Későbbi sorsuk számomra ismeretlen.
– Hogyan alakult az élete a forradalom után?
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás
