Családonként 20 millió Ft hiányzik, azaz 50 ezer Mrd Ft-tal rövidítették meg a magyar nemzetet. Mi a megoldás: forradalom vagy reform? Változtatások nélkül közöljük a Világ Magyarságában megjelent írást.
Több mint három évtized telt el az 1990-es rendszerváltás óta és kívánkozna már egy társadalmi mérleg, hogy a kapitalizmussal hova is jutottunk a Kádár-rendszerhez mérve? Sajnos ez az összegzés, több mint egy emberöltő elteltével is várat még magára.
Érthetetlen, hogy kormányzati számvetés mindmáig nem készült. Döbbenetes a TÁRKI 2021-es jelentése, mely szerint a magyar társadalom 3/4–része –- uniós szinten – szegény, és még Bulgária is jobb helyzetben van nálunk.
A rossz előjelek után fordítsuk a figyelmünket az életszínvonalat meghatározó jövedelem vizsgálatára! A jövedelmi növekedés a ’90 előtti három évtizedben 150% volt, míg a ’90 utáni három évtizedben csak 54%. Tehát a ’90 utáni növekedés üteme a ’90 előttinek százalékban kb. az egyharmada. Ez önmagában hatalmas csalódást okozó szám.
Ennél is aggasztóbb, hogy a rendszerváltás után a munkamegbecsülés is rosszabb, mert ’90 után romlott a jövedelem/GDP arány. A demokráciába vetett bizalom okán is jogos elvárás volt, hogy ezen arányszám ’90 után legalább annyi legyen, mint ’89-ben, a Kádár-rendszer végén (ld. 1. diagram). A diagramon látható, hogy a GDP a ’90 utáni években jobban visszaesett, mint a jövedelem (ld. zöld téglalapok) – tehát a jövedelem/GDP arány nőtt a Kádár-korszakhoz mérten. ’95 után azonban a jövedelem/GDP arány láthatóan csökkent (ld. 1. diagram: fehér téglalapok). Ha összeadjuk az 1995 és a 2022 közötti jövedelmi elmaradás értékekeit (ld. fehér téglalapokat), akkor az az elmúlt kb. 30 évre, egy 4 tagú család esetében kb. 20 millió Ft. Ez azt jelzi, hogy ennyivel több jövedelemhez jutottak volna a magyar családok, ha 1995 után maradt volna a Kádár-rendszer végi jövedelem/GDP arány. Más szóval, a Kádár-rendszer végi jövedelem/GDP arányhoz mérten a ’90 utáni rendszer a magyar családoknak 20 millió Ft-tal tartozik. Ez a tartozás össznemzeti szinten kb. 50 ezer Mrd Ft.
Összegzésként tehát kimondható, hogy a munka megbecsülése ’95 után rosszabb, mint a Kádár rendszer végén. Ez hatalmas leleplezés az 1990 utáni rendszerrel kapcsolatban, amiről nem tudnak a magyar emberek.
2004-ben Magyarország az Európai Unió tagja lett. Tanácsos ezért – továbbra is a jövedelem/GDP arányt szem előtt tartva – a velünk egy időben uniós taggá vált V4 országok körében először vizsgálódni. A V4 országaiban 2005-2022 között mind a GDP/fő, mind a jövedelem/fő értékekben erős változások történtek. A négy ország között talán könnyebbnek tűnik a Lengyelországgal való összehasonlítás, mert a lengyel GDP/fő érték évről évre a magyarral szinte megegyezik (kb. 1%-kal kisebb). A lengyel jövedelem 2009-től azonban jóval magasabb a lengyel jövedelem, mint a magyar (ld. 2. diagram: fehér téglalapok). Ez azt mutatja meg, hogy a lengyel jövedelmi megbecsülés GDP alapon sokkal jobb, mint a magyar. Ha összeadjuk a 2. diagramon a fehér téglalapokat 2009-től 2022-ig, akkor azok az elmúlt 13 évben 20 millió Ft családi elmaradást mutatnak.
Kimondható, hogy a magyar munka megbecsülése 2009-2022 között rosszabb, mint a lengyel – vagyis Lengyelországban jobb az érdekérvényesítés a jövedelem terén, mint Magyarországon. Ez is hatalmas leleplezés az 1990 utáni hazai rendszerrel kapcsolatban.
Ha a V4-re kiterjesszük a figyelmünket, akkor azt láthatjuk, hogy 2022-re a lengyel jövedelem 29%-kal, a cseh 74%-kal, a szlovák pedig 26%-kal magasabb a magyarnál. Eközben 2009-2022 között, a 4 tagú családok a lengyeleknél 20, a cseheknél 72 millió Ft-tal, a szlovákoknál pedig 40 millió Ft-tal több jövedelemhez jutottak, mint a magyarok. Végül a lengyel medián családi vagyon 33 millió Ft, a cseh 39 millió Ft, a szlovák 38 millió Ft, a magyar pedig csak 22 millió Ft (medián=középérték).
A V4-ben történő körültekintés szerint – bár van jövedelmi növekedés –, a magyar jövedelem fejlődése a többi országhoz mérten mégis megrekedt, a magyar vagyonban pedig erősen lemaradt. Magyarország a V4 kudarcállama lett. A magyar népre nézve a veszteségeket és a lemaradást bemutató számok egy „gyászjelentéssel” felérnek.
A látókört szélesítve tekintsük át a 2004/2007-ben az Európai Unióba lépő, volt szocialista országok köréből a Bukaresti Kilenc országait (ld. 3. diagram).
A diagramon egy-egy országhoz tartozóan két oszlopot láthatunk: az elöl lévő (a sötétebb) a 2005-ös, a hátul lévő (a világosabb) oszlop a 2022-es egy főre jutó jövedelmi értéket mutatja. Itt 2005-ben Magyarország még kiemelkedő értéket mutatott, ám 2022-re a többi ország értéke – hozzánk képest – hatalmasat nőtt. A növekedést tekintve a volt szocialista országok táborában a magyar növekedés a legkisebb – még Románia és Bulgária is megelőzi.
A növekedési mutató a Baltikumban kb. 5-szörös, a V4 szláv államaiban kb. 3-szoros, a Románia/Bulgária kettősben pedig kb. 4-szeres és végül – a sor végén kullogva – Magyarországé csak kb. 2-szeres (ld. 3.diagram).
A magyar növekedési lemaradás sajnos az elmúlt 17 évben megtette a hatását – Magyarország jövedelmi értékben a B9-ben a 2005-ös 2. helyről a 7. helyre csúszott le (ld. Táblázat).
A jövedelmek terén még érdemes a Baltikum, V4 és Szlovénia/Horvátország alkotta tábort is megnézni. Eszerint az látható, mindegyik ország sokkal több jövedelemhez jutott 2009-20022 között mint mi. Konkrétan 4 tagú családra számolva: az észtek 81 millió Ft, a lettek 28 millió Ft, a litvánok 24 millió, a csehek 72 millió Ft, a lengyelek 20 millió Ft, a szlovákok 40 millió Ft, a szlovénok 103 millió Ft, a horvátok pedig 26 millió Ft többletjövedelemhez jutottak, mint a magyarok.
Szélesebb térségi körbejárással is kirajzolódik, hogy Magyarország jövedelmi dinamikája Európa ezen térfelén lévő, volt szocialista országok körében is totálisan elmarad.
/ Magyarország egy vérszegény kocogó a B9 hosszútávfutói között. Magyarország egy „süllyedő hajó” lett. /
A diagram és a táblázat alapján megállapítható, hogy a magyar nemzet a B9 és a szlovén/horvát térség „gyengécskéje”. A jelenség súlyos fejlődési hiányosságra utal, mellyel kapcsolatban nem lehetünk tétlenek. A tétlenség miatt kialakulhat egy olyan kiszolgáltatottság, hogy még nagyobb mértékben felvásárolnak bennünket. (és fel is fognak)
Ezért a sorvasztó hatás ellen az alábbi lépések megtételére van szükség:
– Egyrészt meg kell javítani a 7,5 milliós hazai, uniós szinten szegénységben élő tömeg anyagi helyzetét, amely a TÁRKI 2021-es jelentése szerint uniós szinten szegény. Ehhez vissza kell kapnia azokat a javakat – családonként kb. 20 millió Ft-ot –, amit eddig esetükben visszatartottak.
– Másrészt a magyar családok jövedelmét éves szinten kb. 20%-kal kell megemelni, amellyel azt kell elérni, hogy a magyar jövedelem – GDP arányában – a lengyellel megegyezzen.
– Harmadrészt egy új korszakot kell nyitni a magyarság életében, amelyben a hosszú évtizedek óta fennálló, sőt a rendszerváltás után még fokozottabban működő „vérszívó” mechanizmust fel kell számolni. Ezzel elérhető, hogy napjainkra a magyar jövedelem ne csak 1,54-szerese legyen az 1989-es értéknek, hanem 2,5-szerese, mint az 1990 előtti három évtizedben volt.
A feladatok láttán arra is fel kell készülni, hogy a problémák megoldásához jelentős társadalmi erőknek kell megmozdulniuk.
Ideje elismerni, hogy nem csak 1945-1989, hanem 1990-2024 közti időknek is vannak társadalmi kárvallottjai. Ha a ’89 előtti rendszer kárvallottjait kárpótolták (igaz degresszív módon), akkor a ’90 utáni rendszer esetében is ezt meg kell tenni. Tehát megvan a II. kárpótlás jogossága (ld. a sok munkanélküli, a devizahitelesek, az infláció kárvallottjai és az alulfizetett tömegek). Ezek mellett a II. kárpótlás azért is kell, mert ez lehet az egyedüli „mentőöv” a magyar családoknak a V4-en belüli a vagyoni és az életminőségi felzárkózáshoz.
Akik a 20 millió Ft családi veszteség visszaszerzésének jogát elvitatják, azoknak elmondható, hogy a pénz megvan, csak azok kezében, akik a vadkapitalizmus adta lehetőségekkel meggazdagodtak a magyar népen. Csak meg kell találni a lehetőségeket. A 20 millió Ft-os veszteség nyilvánosságra hozatalával fontos történelmi állomáshoz érkezhet a magyarság. A visszaköveteléssel pedig véglegesen lezárulhat az embereket súlyosan megkárosító korszak.
A nehéz feladat láttán érdemes a muníciókat keresve egy történelmi visszatekintést tenni. Ehhez a magyar történelemből két, 42 éves korszakot lehet például venni.
Első az 1825 és 1867 közötti korszak. Ez egy reformkorral kezdődött, ami 1825-től 1848-ig tartott. Ezt követően 1848/49-ben volt egy forradalom és szabadságharc. Majd következett a18 éves megtorlási korszak, ami súlyos elnyomást és visszaesést hozott.
Ebben a korban a reformra törekedő rétegek tevékenysége arra irányult, hogy kiszabadítsák Magyarországot a felülről diktált szereposztásból, amellyel be akarták szorítani egy alárendelt mezőgazdasági szerepbe. Végén a megoldás a forradalom lett, amit levertek. Ám – a nemzet kitartása miatt –, 18 év múlva a császári önkény feladta magát. A reformigények – igaz megcsúszva – de teljesültek.
A második az 1948 és 1990 közötti korszak. Ez egy súlyos diktatúrával kezdődött, ami 1948-tól ’56-ig tartott. Majd itt is volt egy forradalom és szabadságharc. Végül következett egy 34 éves un. puha diktatúra.
A rendszer legfőbb jellemzője az, hogy az ’50-es években a magyar munkásság jövedelme reálértékben az 1939-es szint kb. 70-75%-ára esett vissza, míg a parasztságé 50-60%-ára. A társadalom döntő része ezért is utasította el a kommunista berendezkedést. Kezdetben a rezsim igyekezett a dogmatikus irányítást konzerválni. Ám az ’56-os forradalom után – ellentétben a Bach-korszakkal – két, mélyreható reformot hajtottak végre (1968: Új Gazdasági Mechanizmus 1981: Kisvállalati törvény). Végül a rendszer – a saját belső érdeke és a nemzetközi hatások következtében – 1989-ben, itt is 42 év után, feladta magát.
Az 1825-1867, valamint az 1948-1990 közti korszakok történései alapján és a törvényszerű ismétlődések szerint a mai rendszerben is várhattuk volna, hogy bekövetkezzen két, átfogó reform és egy forradalom.
Ha ilyet kérnénk számon a mai rendszeren, akkor a forradalom hiányának megemlítése sokak számára eléggé meglepőnek tűnhet. Ám azt be kell látni, hogy az 1990 utáni gazdasági berendezkedés is reformra szorul, miután 20-20 millió Ft családi lemaradást okozott, mind a Kádár érához, mind Lengyelországhoz mérten. Politikai terminológiák alapján is mondhatjuk, hogy a „puha diktatúra” után egy „puha forradalomnak” kellett volna lennie ’90-ben.
’90 után a nemzet viselkedésében – ugyanúgy, mint 1948 után – volt egy „Várjuk ki a végét!” álláspont. Azt várta a magyar társadalom, hogy a rendszerváltás által, aránylag rövid idő múlva, jobb életszínvonala lesz. Mára viszont azt tapasztalja, hogy a társadalmi olló brutálisan szétnyílt, a szociális különbségek nagyobbak idehaza, mint a lengyeleknél, vagy a szlovákoknál. Vagyis a rendszer mind történelmi visszatekintésben (Kádár-korszak), mind térségi összehasonlításban (Lengyelország) az elvárásokhoz mérten súlyosan alulteljesít.
1990–t egy társadalmi kísérlet követte, s mára már látszik, hogy nem az történt, amit az ország nagy része várt. A legvidámabb barakkból a leginkább lehangolt barakk lettünk. Egy fejlődési kisiklás történt 1990 után. A leírtak bizonyítják, hogy
a rendszerváltás a jövedelmi igények teljesítésében csődöt mondott.
Eljött az idő, hogy az 1990 utáni gazdasági – mondhatjuk befulladt – rendszerben jelentős változás történjen.
Emlékeztetőül, a Kádár rendszer 34 éve alatt két reform is volt (1968-ban és 1981-ben), míg az 1990 utáni 34 évben egy sem. ’90-ben kimaradt egy forradalom, de 2024 elejére hirtelen berobbant egy, a társadalmi helyzettel elégedetlenséget mutató és változást váró erő.
Persze sokan mondhatják, hogy nem két – feudális és kommunista – diktatúrából kell mintákat meríteni a 2024 utáni társadalmi megújuláshoz. Ezért tekintsünk inkább külföldre és demokráciákra! Elsőként lehet meríteni az 1933-as New Deal-ből, de jó, életminőséget javító programok láthatók a ’30-as évekből Nagy-Britanniában, vagy a ’60-as évekből Finnországban. Bármilyen történelmi időből, vagy térből veszünk példát – nevezzük azt reformnak, vagy akár forradalomnak – egy társadalmi beavatkozásra mára mindenképp szükség van a 20 millió Ft-os családi kár alapján Magyarországon.
Akik mélyreható változást akarnak – bármilyen nevet is adnak a cselekménynek –, azoknak azt kell legfőképp látniuk, hogy fel kell emelni 7,5 millió, uniós statisztika szerint szegény magyar embert a V4-en belüli jövedelmi és vagyoni szintre. Ehhez a 20 millió Ft-os családi veszteség pótlása elengedhetetlen.
Tehát egy vagyoni és jövedelmi helyzetet megerősítő terápián kell átesnie a legyengült magyar népnek. Ennek tükrében mára már kimondható, hogy mindenképp szükség van egy radikális társadalmi kondíciónövelő programra.
Ha sor kerül a „Kondíciónövelő Program”-ra, akkor véget vethetünk a „Következmények nélküli ország” korszaknak és elindulhat egy új nemzeti lét Magyarországon.
P.Á.
(forrás: Világ Magyarsága)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
