loading
Menü
Támogatás

Erdélyi magyar zarándokokat vegzáltak a horvát határőrök

2023. márc. 28. 11:52
2 perces olvasmány
Erdélyi magyar zarándokokat vegzáltak a horvát határőrök

Négy órán át várakoztatták őket a horvát-bosnyák határon, mialatt a Medjugorjéban vásárolt kegytárgyaikat is elkobozták.

A Hargita megyei Korond település 63 zarándoka - köztük a falu polgármestere, alpolgármestere, plébánosa és kántora - a bosznia-hercegovinai Medjugorjéban járt, ahol – ismert Mária-zarándokhely lévén – különböző kegytárgyakat, karkötőket, köveket, rózsafüzért; a helyi plébániának szentségtartót és oltárterítőt vásároltak.

A visszaúton hétfőn, a horvát-bosnyák határon a horvát határőrök megállították a korondiakat szállító buszt, és négy órán át várakoztatták a főként idősekből álló csoportot – tudtuk meg Szilveszter Évától, az egyik zarándoktól.

„A bosnyák-horvát határ bosnyák oldalán semmi probléma sem volt, a horvát oldalon viszont úgy bántak velünk, mint valami bűnözőkkel”

– hangsúlyozta Szilveszter Éva, hozzátéve, hogy a horvát határőrök az egész buszt tüzetesen átvizsgálták, a javarészt idős utasokat pedig leszállították, négy órán keresztül mosdóba sem mehetett el senki.

A Magyar Jelennek nyilatkozó zarándok elmondta, a busz csomagterébe elhelyezett kegytárgyakat elkobozták, holott közel sem kereskedelmi mennyiségről volt szó.
„A buszsofőrnek átnyújtott határozat szerint csempészést követtünk el, s ott, a helyszínen 800 euró bírságot is ki kellett fizetnünk”

– húzta alá Szilveszter Éva, aki lapunkkal közölte, nem nyugodnak bele a történtekbe, ezért felvették a kapcsolatot a zágrábi magyar nagykövetséggel, akik azt a tájékoztatást adták, hogy a Vatikán horvátországi nunciusa is közbenjár azért, hogy az erdélyi magyar zarándokok visszakaphassák a tulajdonukat képező kegytárgyakat.

Frissítés!


Az ügyben kerestük a budapesti horvát nagykövetséget, akik azt írták, a csempészés miatt megbüntetett buszsofőrnek lehetősége van új eljárást kezdeményeznie a horvát vámosoknál. Részletek:



Kiemelt képünk forrása: MTI

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás