loading
Menü
Támogatás

Pánik nincs, de félelem uralkodik a munkácsi rakétacsapás után

2025. aug. 21. 12:32
2 perces olvasmány
Pánik nincs, de félelem uralkodik a munkácsi rakétacsapás után

A munkácsi Flex elektrotechnikai üzemet rakétacsapás érte szerdáról csütörtökre virradóra. A sérültek száma legalább tizenöt, ketten súlyos állapotban vannak. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök együttérzését fejezte ki a támadás sérültjeinek.

Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a Mandinernek elmondta: a háború három és fél éve alatt ilyen súlyos csapás nem érte Kárpátalját. „Mindenki gyakorlatilag erre ébredt Munkácson, akkora volt a robaj” – mondta el Dunda György

A háború kezdete óta négyszáz ukrán üzem települt át Kárpátaljára, a helyiek most találgatják: vajon hol ér a következő csapás, de egyelőre nincs pánikhangulat 

– tette hozzá.

Miroszlav Bileckij kormányzó a kora reggeli órákban kiment a helyszínre, az egyik országos tévének ott nyilatkozott.

A lakosságot arra kérték, hogy tartsa zárva az ablakokat, mert veszélyes anyagok szabadulhattak fel a tűz során.

A rakétacsapás egyébként egy országos sorozat része volt, amelynek Ivano-Frankivszkban halálos áldozata is volt. „Nem tudunk róla, hogy bármiféle katonai célt szolgált volna az üzem, igaz, erről nem is tudhatunk, hiszen az ilyesmi hadititok” – tett hozzá a főszerkesztő az amerikai kézben lévő üzemet ért rakétacsapás kapcsán.

Kárpátalján az a szóbeszéd járja, hogy egyes üzemek álcázott haditechnikai elemeket is gyárthatnak, vagy legalábbis tárolhatnak, hiszen ugyan 

Magyarország területéről nem szállítanak haditechnikát, a szomszédos Szlovákiából és Romániából viszont igen.

Kárpátalját eddig viszonylag elkerülték a katonai csapások, amelynek okairól többféle teória létezik. Az egyik az, hogy az uniós és NATO-tagországok által körbevett régiót nem akarták egy-egy eltévedt rakétával provokálni az oroszok. A másik – bár ez katonailag hamis – spekuláció arról szólt, hogy a Kárpátok vonulata védi valamelyest a térséget és segíti a légvédelmet, a harmadik pedig, hogy az élő magyar–orosz diplomáciai kapcsolatokra tekintettel kímélték eddig a térséget.

Mindenesetre ha valóban van megbízható kapcsolat Szijjártó Péter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között, akkor a magyar külügynek azonnal lépnie kell, és valódi eredményt felmutatnia Kárpátalja védelmében.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás