Dunda György: Füstbe ment kijevi tervek…
Kép forrása: kiszo.net
„Gyűlnek a viharfelhők az ukrán államfő feje fölött. Az iráni háborútól remélt politikai haszon helyett csak nehézségeket szül Kijev számára a közel-keleti helyzet. A parlamentben gyakorlatilag megbénult a törvényalkotói munka. Félő, hogy Ukrajnának már áprilisban súlyos pénzügyi működési gondjai adódhatnak. Az elszabaduló üzemanyagárak pedig végképp megadhatják azt a bizonyos utolsó döfést…” – írta Dunda György a Kárpáti Igaz Szó hasábjain.
Dunda György emlékeztet: Volodimir Zelenszkij az elsők között üdvözölte az Egyesült Államok és Izrael háborúját Irán ellen. Alapvetően abban bízhatott, hogy az ukrajnai dróngyártás és a drónok elleni légvédelem terén szerzett éles, harci tapasztalatok átadásával bónuszpontokat szerezhet Donald Trumpnál. Ennek pont az ellenkezője történik, amikor az amerikai elnök azt üzeni Zelenszkijnek, hogy ő lenne az utolsó, akinek a segítségét igénybe venné.
Kiemelte:
Ráadásul Ukrajna Irán-ellenes, háborúpárti álláspontja miatt Teherán nyíltan rakétacsapásokkal fenyegette meg Kijevet.
Az ukrán főváros kormányzati negyedében úgy is kalkulálhattak, hogy az amerikaiak ugyanolyan gyorsan és látványosan elbánnak Iránnal, mint tették azt Venezuelával, ami után Putyin kerülhet a „műtőasztalra”. Ez sem így történt. Sőt, éppen ellenkezőleg. Trump elhibázott iráni beavatkozása Moszkva malmára hajtja a vizet. Az orosz–ukrán békemegállapodás hiányát a Fehér Ház ura egyre erősebb hangnemben kéri számon, Moszkvát pedig nemhogy újabb szankciókkal büntetné, hanem a már meglévőkön is enyhített.
Mint írta, az ukrán államfőtől tudjuk, a globális energiaválságon a Kreml ilyen rövid idő alatt máris keresett tízmilliárd dollárt, azaz több pénz jut az Ukrajna elleni háborújára, miközben az Ukrajnát támogató európai körök egyre nagyobb pénzügyi-gazdasági gondokkal találják szembe magukat. Kijevben sem rózsás a helyzet. Már áprilisban befagyaszthatják a szociális kifizetéseket, riogatnak kormánypárti politikusok.
Nem csoda, hogy a hirtelen megváltozott geopolitikai helyzetben sokan arra buzdítják Zelenszkijt, gyorsan kössön békét, ne várja meg, amíg tovább gyengülnek tárgyalási pozíciói…
Információi szerint, mindeközben a kijevi Radában sem stimmelnek a dolgok. Az ukrán kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött új hitelmegállapodásért cserébe azt vállalta, hogy megemelik az adókat és a piaci árszabályozáshoz igazítják a rezsiárakat. Ám a képviselők nem szívesen adják nevüket ehhez a népszerűtlen lépéshez. Egyes források arról írnak, hogy a kormánypárti frakcióból 50–60 képviselő is menekülne, állítólag a korrupció-ellenes hatóságok is nyomást gyakorolnak rájuk.
Aláhúzta azt a tényt, hogy:
jelenleg megbénult a parlament munkája, nincs meg a szükséges kormánytöbbség. Zelenszkij üzent a renitenskedőknek: ha nem végzik el törvényhozói munkájukat, mehetnének a frontra is!
Egyelőre tehát az iráni háború elhúzódása nagyon veszélyes széljárást szabadított rá Kijevre. Ukrajna szempontjából az lenne a jó, ha minél hamarabb véget érne a közel-keleti forrongás, visszaesnének és stabilizálódnának az energiaárak, Moszkva elveszítené pluszforrásait és megnövekedett szerepét a világ olajellátásában. Máskülönben Ukrajna politikai, pénzügyi és biztonsági egzisztenciája a tét.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás