Kiverte a biztosítékot “haladóéknál” a Lilo & Stitch élőszereplős mozifilmjének szereplőválogatása. A címszereplő nővérét, Nanit ugyanis a tervek szerint Sydney Agudong formálná meg, neki azonban van egy súlyos “hibája”: túl fehér a szerephez.
Korábban a liberálisok és kulturmarxisták rendre kigúnyolták azokat, akik felemelték szavukat a klasszikus alkotások szereplőinek elnégeresítése ellen. Szerintük ugyanis egy karakter rasszának megváltoztatása nem befolyásolja önmagában a történetet, és akit zavar például, hogy Csingiling vagy Ariel néger, az egyszerűen csak rasszista. Ugyanakkor ők azok, akik a leghangosabban verik az asztalt minden alkalommal, mikor úgy ítélik meg, egy “kisebbségi” karaktert “fehérre mosnak” Hollywoodban. Szerintük ez történik most is, mikor Agudongra osztották az egyértelműen hawaii őslakos Nani szerepét.
Miért nem hawaii őslakos játssza? Ő miért ennyire “túl fehér”? Nani [hawaii] őslakos!
– siránkozott a társadalmi igazságosság egyik felháborodott harcosa.
Egy, az Egyesült Államok városi kényelmét élvező néger egyenesen kifakadt, mert a mai világban “semmijük sem lehet a sötétbőrű nőknek”.
Mondhatnánk, a liberálisoknak megint sikerült hatalmas öngólt lőniük, hiszen a szerepre kiválasztott színésznő félig filippínó, félig pedig hawaii felmenőkkel rendelkezik, ráadásul Kauaii-n született és nőtt fel, hawaii kultúrát sajátított el, és hawaii szokásokkal ismerkedett meg. Tehát a hawaii Nani szerepét egy hawaii kapta, mégis lincshangulat uralkodik a Twitteren.
A baj a bőrszínével van
Kultúránkat mérgező liberálisaink és szélsőbalos elvtársaik ráadásul már olyannyira nyeregben érzik magukat, hogy meg se próbálnak köntörfalazni, kerek perec megmondták:
senkit nem érdekel, hol született, hol nőtt fel, milyen kultúrkört tud magáénak, a gond azzal van, hogy egyszerűen túl fehér a szerephez, és kész.
Több hozzászóló is igazat ad a posztolónak. Egyikük szerint például “nevetséges”, hogy [egy “fehér színésznő”] csak azért kapja meg egy hawaii lány szerepét, mert Hawaii-on született és nőtt fel. Egy másik hozzászóló érvelésében kiemeli, egy “sápadt félfehér” nem alakíthatna egy barna hawaii lányt.
Míg egyikük egyenesen “undorítónak” tartja, hogy Sydney Agudong kinyújtotta a “fehér kezeit” és elragadta a szerepet.
A “végső igazságot” pedig Anuhea Nihipali mondja ki, mikor leszögezi: a “fehérre mosdatás” össze sem hasonlítható azzal, mikor fehér karaktereket cserélünk ki négerekre. A színesek “pozitív reprezentációja” ugyanis “a rasszizmus aláásása”, a “fehérremosdatás meg “történelmileg nem”.
Érdekes, hogy a néger Ariel miatti felháborodásból az irányított média cikkek tömkelegét kreálta, állítólagos rasszizmus és “fehér felsőbbrendűség” miatt ajvékolva, míg jelen esetben, mikor valóban nyílt rasszizmussal találják szemben magukat, csak közönyösen ásítanak egyet, hiszen a támadott alany bőrszíne fehér, azokat pedig a zsidó származású A. G. Sulzberger New York Times-ában épp úgy szabad gyűlölni, mint a Jeff Bezos érdekeltségi körébe tartozó Washington Postban.
Nem a születés számít, hanem a bőrszín
Derék liberálisaink korábban folyton azt hazudták, abban hisznek, hogy nem számít, ki melyik rasszhoz tartozik, ha egy néger, latino, esetleg félvér az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Svédországban született, akkor az bizony megkérdőjelezhetetlen amerikai/francia/svéd. Ez azonban a jelek szerint a fehérekre nem érvényes. És itt a “fehéret” még csak nem is az európai, vagy kaukázusi rasszra kell érteni, hiszen Sydney Agudong félig hawaii, félig filippínó, világos bőrszínnel. Az ő esetében tehát a hawaii felmenők sem számítanak “mentő körülménynek”, hiszen “nem elég barna” a bőre ahhoz, hogy megfelelően képviselje őket.
Mert ha ránézel, nem egy őslakost látsz benne. Érdekes, hogy ugyanezek az emberek háborodnak fel a leginkább, ha valaki szerint a feketék sosem lesznek például igazi németek, és a válogatott mezben (himnusz éneklését megtagadó, vagy esetenként azt nyíltan gyalázó) futballozó színesbőrűek sikerét nem értékeli a nemzet sikereként. Ezen szurkolókkal még meg kell értetniük, hogy a faji alapú megkülönböztetés a XXI. századra a színesek és liberálisok privilégiuma lett, és az “alacsonyabbrendűek” immáron a fehérek, akiknek egyetlen feladatuk tűrni, és adójukkal fenntartani a rendszert.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
