Leöntötték burgonyapürével Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását környezetvédő aktivisták vasárnap a Berlin melletti Potsdamban egy magánmúzeumban, a szénaboglyákat ábrázoló világhírű festmény valószínűleg nem sérült meg – adta hírül az MTI.
A szebb napokat is megélt Németországban a múlt héten “tudósok” és lelkes amatőrök ragasztották magukat padlóhoz, ezúttal az Utolsó Nemzedék (Letzte Generation) nevű klímarettegő fiataljai vittek végbe “jelképes műkincsrombolást”. Állításuk szerint “nehéz szívvel, de elszántan”.
Az aktivisták a sűrű sárga folyadékot ráloccsantották a képre, majd pillanatragasztóval bekenték a tenyerüket és a festmény előtti területhez ragasztották magukat. (Az nem derült ki, miért van a klímarettegő csoportoknak pillanatragasztó fétise.)
Az emberek éheznek, az emberek fáznak, az emberek haldokolnak. Klímakatasztrófában vagyunk
– kezdte a sötétzöld aktivista. Az első mondatából azt is hihetnénk, hogy az elhibázott szankciók ellen tüntetnek, ami miatt Európában lassan mind megfagyunk a saját otthonainkban, ha nem tudjuk kifizetni a horroráron adott energiát. Vagy éhen halunk, ha pénztárcánk nem tudja tartani a versenyt az elszabaduló inflációval.
Aztán természetesen gyorsan kiderül, messze nem erről van szó, és derék aktivistáinkat nem az energiaválság, illetve a háború esetleges kiszélesedése aggasztja. Mint fogalmaz:
Amitől ti féltek, az a paradicsomleves, a krumplipüré a festményeken. Tudjátok én mitől félek? Én félek attól, amit a tudósok mondanak nekünk, miszerint 2050-re már nem lesz mivel etessük a családjainkat. Ez a krumplipüré itt a festményen elég ahhoz, hogy meghallgassatok minket?
Nem tudjuk, tényleg komolyan gondolta-e, hogy egy tál festményre öntött krumplipüré erősítheti tárgyalási potenciáját, és valódi súlyt adhat a szavainak, az mindenesetre látható, hogy a közelgő élelmiszerválság veszélyeit ők is érzik, ám a teljesen hibás kiindulópontból – nem meglepő módon – teljesen hibás választ adnak a problémára.
Arra pedig mérget mernénk venni, hogy ők lesznek az utolsók, akik valaha is felemelnék a hangjukat az országokat elözönlő idegenáradat ellen, mely valóban veszélyezteti nem csak a németek, de az egész európai rassz életterét. (Mondjuk, a klímavédelemben sem jutottak el odáig, hogy a legnagyobb szennyezők az óriáscégek, valamint az általuk pátyolgatott harmadikvilágbeliek, tehát komolyabb összefüggések felfedezését ne várjuk tőlük. Erre sajnos alkalmatlanok.)
NEW – Mashed potato attack on $110 million Monet painting in Germany.pic.twitter.com/dK8YCB2F1C
— Disclose.tv (@disclosetv) October 23, 2022
Magyar Jelen
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!