loading
Menü
Támogatás

A Mi Hazánk átfogóbb szigorítást akar a vendégmunkások behozatalában (+VIDEÓ)

2024. szept. 28. 08:00
1 perces olvasmány
A Mi Hazánk átfogóbb szigorítást akar a vendégmunkások behozatalában (+VIDEÓ)

- A Nemzetgazdasági Minisztérium a múlt hét folyamán közleményében írta, hogy szigorítani fogják a vendégmunkások behozatalát, a magánkézben lévő munkaerő-kölcsönző cégek számára ez a jövőben tilos lesz - fogalmazott sajtótájékoztatóján Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.

A Mi Hazánk Mozgalom azonnal jelezte, hogy saját sikerének tekinti az esetet, ugyanis ők voltak azok, akik a kezdetektől fogva tiltakoztak a vendégmunkás-import ellen, és a Fidesznek is egyre kényelmetlenebbé vált, hogy míg kommunikációs szinten fellépnek a migráció ellen, addig a valóságban pont ők szervezik.

- Van értelme tehát a nyomásgyakorlásunknak, de fontos leszögezni, hogy ez még csak egy részsiker, hiszen a Fidesz továbbra is a globális nagytőke szolgálatában áll és nyilván továbbra is vendégmunkás-alapú a gazdaságpolitikája, ezért ezzel a szigorítással minket nem lehet elaltatni - jelentette ki.

- De a közleményből az is kiderül, hogy az úgynevezett minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek továbbra is szabad lesz a vendégmunkások behozatala. Na és ki osztogatja ezeket a minősített jelzőket? Jogszabályokon keresztül a kormány. Így ez a mostani szigorítás nem elégséges - nyomatékosította. Hozzátette,

ezért a Mi Hazánk azt szeretné, ha a minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek is tilos lenne a vendégmunkások behozatala.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás