loading
Menü
Támogatás

Továbbra is hiába várhatjuk az uniós pénzeket

2025. júl. 9. 11:21
3 perces olvasmány
Továbbra is hiába várhatjuk az uniós pénzeket

Az Európai Bizottság kedden hozta nyilvánosságra éves összeállítását, amely előtt Michael McGrathn, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a RedaktionsNetzwerk Deutschlandnak úgy nyilatkozott: aggódnak a magyar helyzet miatt és készek minden eszközt bevetni – közölte szerdán a Mandiner. Azt már mi tesszük hozzá elöljáróban, hogy bár a jelentés egyértelműen az elfogult baloldali és liberális véleményeket szajkózza, sajnos a korrupcióval kapcsolatban jogos megállapításokat is tartalmaz.

„Ami Magyarországot illeti, a Bizottság továbbra is komoly aggodalommal tekint a jogállamiság helyzetére” – nyilatkozta még a jelentés megjelenése előtt az EU igazságügyi biztosa. McGrath bejelentette, hogy Brüsszel szükség esetén minden rendelkezésre álló eszközt bevet, az uniós források befagyasztásától az ügynek az Európai Bíróság elé utalásáig. A jogállamiság ugyanis szerinte nem csupán elvont érték, hanem „igazságosságot jelent az önkényesség helyett, és bizalmat a félelem helyett”.

Sorosék szerint itt a legnagyobb a korrupció

A negyvenkét oldalas jelentésben kifogásolják a magyarországi igazságszolgáltatás helyzetét, amelyet szerintük továbbra is politikai befolyás veszélyeztet, valamint az ügyelosztás és kinevezési rendszert sem találták elég átláthatónak a jelentéstevők. A korrupció tekintetében úgy ítélték meg, történtek előrelépések, ám az antikorrupciós intézményeket, köztük az Integritás Hatóságot nem találták elég hatékonynak. Emellett azt állítják, a közpénzek és EU-s források elosztása sem átlátható. 

Kitér a dokumentum arra is, hogy a Soros György hálózatához tartozó Transparency International 2024-es Korrupció Érzékeltetési Indexe (CPI) alapján Magyarország az EU „legkorruptabb országa”

A jelentésben továbbá vizsgálták a hazai média helyzetét, valamint az intézményi kontrollt és a civil szervezetek mozgásterét. A médiával kapcsolatban azt állítják, „állami hirdetések torzítják a piacot”, az ellenzéki média pedig marginalizált helyzetben van – jelentsen ez bármit is, hiszen a baloldali sajtó igencsak megkerülhetetlen idehaza minden tekintetben. A civil szervezetek mozgástere a jelentés szerint szűkült (a Pride kapcsán nem ezt láttuk a szerk.), a végrehajtó hatalom ellenőrzése pedig hiányos. 

Továbbra is visszatartják a forrásokat

A dokumentumban a 2024-es évről szóló jelentés mellett beszámolnak a 2025-ös, civil szervezetekkel folytatott konzultációról is. Az NGO-k beszámolói alapján szintén a korrupciót megelőző intézményi rendszer hiányosságairól, valamint a független intézmények gyengüléséről írnak. 

Összességében arra jutottak, hogy mindent figyelembe véve az EU továbbra is visszatartja a 6,3 milliárd eurós kohéziós forrásokat. 

„Az érintett szereplők megjegyzik, hogy a közpénzek elosztása továbbra is egyenlőtlen és átláthatatlan, a kormányhoz közel álló szervezeteket részesíti előnyben a kormányzati politikákat bíráló civil szervezetekkel szemben, amelyek nem képesek állami támogatáshoz jutni Magyarországon. Összességében az ajánlás terén nem történt előrelépés, sőt a helyzet tovább romlott” – olvasható a jelentés zárásaként. 

Keményvonalas globalisták döntöttek

A Mandiner emlékeztet, hogy a jelentés egy öt fős delegáció beszámolója alapján készült el, amelynek azonban a lap szerint megkérdőjelezhető a hitelessége, egyrészt a jelentéstevők személye, másrészt a látogatásuk alatt történt több furcsaság miatt. 

A jelentéstevő az a zöldpárti Tineke Strik, akit az Alapjogokért Központ kinevezésekor „egy igazi keményvonalas globalistának” nevezett. Rajta kívül szintén csupa baloldali és liberális politikus volt a küldöttségben, illetve a Néppártból Michal Wawrykiewicz, aki köztudottan közel áll a magyarországi ellenzékhez. 

A lengyel politikus korábban beszédet is mondott a Tisza Párt rendezvényén, és nagy támogatója Magyar Péternek. A LIBE-bizottság látogatása során – amellett, hogy többnyire ellenzéki médiumokkal és szervezetekkel találkozott – továbbá történt egy meglehetősen furcsa és botrányos incidens. 

A bizottsági tagok a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökével, Lánczi Tamással folytatott tárgyalása során a delegációvezető megakadályozta, hogy videó- vagy hangfelvétel készüljön a megbeszélésről, amivel a hivatal szerint azt is gátolta, „hogy a magyar és az európai állampolgárok hiteles és pontos képet kaphassanak a Brüsszel által Magyarországgal szemben folytatott koncepciós eljárásról”.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás