loading
Menü
Támogatás

A háború legnagyobb légitámadását hajtotta végre Oroszország

2025. júl. 9. 20:37
2 perces olvasmány
Kép: HANDOUT/AFP Kép: HANDOUT/AFP

A háború 2022. február 24- i kezdete óta a legnagyobb légitámadást hajtotta végre Oroszország Ukrajna ellen jelentette be az ukrán légierő parancsnoksága.

Eszerint kedd éjjel az orosz hadsereg összesen 728 drónt, hét cirkálórakétát és hat Kinzsalt indított ukrán célpontok ellen. A támadások fő célpontja a lengyel határhoz közeli Luck városa volt, de robbanásokról számoltak be a szintén nyugat-ukrajnai Lembergből és Rivnéből is. A hivatalos közlés szerint a drónok nagy többségét az ukrán elhárítás lelőtte, négy helyszínen azonban megerősítették a találatokat.

„Most, amikor oly sok kísérlet történt a béke elérésére, a tűzszünetre, de Oroszország mindent visszautasít, ez egy újabb bizonyíték arra, hogy szankciókra van szükség – fájdalmas szankciókra az olaj ellen, amely több mint három éve pumpálja pénzzel Moszkva hadigépezetét”

– reagált Zelenszkij ukrán elnök az általa demonstratívnak nevezett orosz légitámadásokra.

Trump is közrejátszhatott a támadás elindításában

Az éjszakai légicsapás azután történt, hogy Donald Trump bejelentette, az Egyesült Államok mégis küld további fegyvereket Kijevbe. Ezzel az amerikai elnök visszavonta azt a múlt heti felfüggesztést, amiről állítólag a tudta nélkül Hegseth védelmi miniszter dönthetett. Az Axios szerint a döntés visszavonása azt jelenti, hogy az Egyesült Államok tíz újabb Patriot rakétát küldhet Ukrajnába írja a 444.

„Putyin rengeteg baromsággal bombáz minket, ha tudni akarják az igazságot”

– mondta Trump kedden újságírók előtt. „Mindig nagyon kedves hozzánk, de aztán kiderül, hogy ez nem jelent semmit”.

Trump azt is kijelentette, hogy tanulmányozza Lindsey Graham republikánus szenátor szankciós javaslatát, amivel gigantikus, 500 százalékos vámot vetnének ki az Oroszországgal kereskedő országokra is.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás