Szokatlan helyen tanácskozott a Fenntartható Fejlődés Bizottsága szerda délelőtt: a Tisza kiszáradó medrében gyűltek össze, hogy megvitassák hazánk vízgazdálkodásának problémáit és lehetőségeit. Ennek apropóján kérdeztük Kulcsár László gazdálkodót, a Zöld Gerilla Mozgalom alapítóját.
A Magyar Jelen az elmúlt időszakban kiemelten foglalkozott a Kárpát-medencét sújtó aszály okaival és lehetséges következményeivel. A helyzet súlyos, ráadásul nem látszik megoldás arra a kettősségre, hogy miközben életterünk az elsivatagosodás felé tart, addig egyre gyakrabban érkeznek valóban hatalmas árvizek a nagy folyónkon.
– Magyarország számos térségét veszélyezteti az elsivatagosodás, sőt, néhol már végbe is ment a folyamat. Fontos tehát a széleskörű társadalmi összefogás a vízgazdálkodás ügyében, önök kiket vártak a kirendelt tanácskozásra?
– Így igaz, azonnali intézkedésekre van szükség, hiszen például a Homokhátság esetében már nem is a huszonnegyedik, hanem a huszonötödik órában járunk. Éppen ezért, szimbolikus jelleggel a közel rekordalacsony vízállású Tisza medrében tartotta a Fenntartható Fejlődés Bizottsága a kihelyezett ülését.
A helyzet sürgősségére való tekintettel meghívtuk Nagy István agrárminisztert, illetve Lantos Csaba energiaügyi minisztert, aki a vízgazdálkodásért felel, azonban sajnos sem ők, sem a bizottság kormánypárti tagjai nem jelentek meg.
Így tehát nem tudtuk nekik személyesen feltenni kérdéseinket, nem mondhattuk el javaslatainkat. Hozzátenném, hogy ez közel sem az első alkalom, hogy a kormánypárti politikusok nem jelennek meg az általunk szervezett szakmai megbeszéléseken. Jelen voltak ellenben olyan szakemberek, akik már régóta küzdenek Magyarország vízgazdálkodásának megmentéséért, ilyen például Balogh Péter geográfus-gazdálkodó kollégám.
A Tisza-meder kiszáradt részén folyt a tanácskozás
– Hogyan alakult ki a mai, tarthatatlan helyzet?
– Alapvetően elhibázottnak tartom az elmúlt 150 év vízgazdálkodási gyakorlatát, melynek következtében kiszáradt a táj. A folyószabályozásoknak és a belvizek elvezetésének, illetve a helytelen tájhasználat következtében mára már hivatalosan is félsivataggá kellett nyilvánítani például a Homokhátságot, mely a legsúlyosabb helyzetben lévő térségünk. Ezt a területet közel 5000 kilométer hosszú csatornarendszer szövi át, melyeket a 60-as években építettek ki.
Az ilyen és ehhez hasonló átgondolatlan intézkedéseknek köszönhető az, hogy idén 17
köbkilométernyi víz folyt ki hazánkból felhasználatlanul, amely 8,5 balatonnyi mennyiség.
A több szinten jelentkező helytelen víz- és tájgazdálkodási gyakorlat együttesen vezetett el a mai állapotig. A fent említett problémák mellett, alapvetően a folyamatokat súlyosbítja a felszín alatti vizek öntözési célú használata, de az olaj- és szénhidrogén források utáni kutatás során megsérült vízzáró rétegek, is azonosíthatóak a táj
szárazodásának okai között.
Néhány hete még ez a kép fogadta a Tiszához látogató turistát
– Van még remény a Homokhátság számára? Van egy reálisan megvalósítható, rövid időn belül bevethető terv?
– A kormányzati terv -mely egy 1800 milliárd forintos ökológiai vízpótlási terv szürreálisan magas kivitelezési költségek után, súlyos milliárdokból lenne üzemeltethető csak, de ezzel szemben legalább a vízhiány mérséklésére érdemben alkalmatlan.
A Homokhátság egészére nézve rövid távon elkerülhetetlen a tájhasználat-váltás, hiszen a szántóföldi termelés jelenlegi formájában már gazdaságilag sem fenntartható.
Nincs minden remény veszve azonban, hiszen lenne más módja is a vizek megtartásának: Ürbőnél például gravitációs vízkivezetési technológiával egy 1400 hektáros korábbi árterületre kiengedve a vizet 17000 hektárnyi földterület talajvizét tudnánk megtámasztani a Homokhátságon. Ezzel a megoldással a csapadékvízből is többet tudnánk megtartani. A társadalmi támogatottság sem hiányzik a projekt mögül, hiszen jelenleg is folyik egy ajánlásgyűjtés a helyiek körében, és számtalan ember fejezte már ki ily módon támogatását.
Kulcsár László szerint nincs minden veszve, de cselekedni kellene
– Mekkora költségei lennének ennek a fajta megoldásnak?
Meglátásom szerint a Homokhátságon 4 milliárd forintból már jelentős mértékben tudnánk segíteni.
Összehasonlításképpen, az 1800 milliárdos kormányzati projektnek csak a tervezési költsége kerülne ennyibe.
Persze ehhez nem elég az ürbői vízkivezető megvalósítása, számtalan helyen lenne lehetőség az árterületek újbóli elárasztására, reaktiválására. De ez nem elég a teljes sikerhez, le kell zárni a csatornákat – amit néhány községben már megtettek, jelentősen javult is a helyzetük –, illetve erdőritkításokra lehet szükség ott, ahol teljesen beerdősödött a terület. A térség klímájához az erdős sztyepp növényzet illeszkedik, láthatjuk, mekkora ökológiai és gazdasági károkat okoz, ha megbontjuk a természet rendjét. Az elárasztandó területek közt egyébként sem a szántók dominálnak, jellemzően belvizes, árvízveszélynek kitett területekről van szó. Viszont ha nem vagyunk hajlandóak beáldozni néhány százezer hektár szántót, az összes termőföldünket elveszíthetjük.
– Ön szerint mennyi időnk maradt a cselekvésre?
– Azonnali beavatkozásra lenne szükség, hiszen minél tovább húzzuk az időt, annál nehezebb lesz visszafordítani az okozott károkat. Azonban sajnos úgy tűnik, a kormányzat nem partner ebben.
Különösen aggasztó, hogy óriási a szakemberhiány, tehát vagy most cselekszünk, vagy 20 év múlva már nem lesz olyan, aki ért hozzá, és megoldja a problémát.
A vízgazdálkodási rendszer is pont ugyanúgy esik szét, mint az oktatási vagy az egészségügyi. De nem adhatjuk fel a reményt, hiszen megfelelő vízgazdálkodás nélkül nincs magyar mezőgazdaság, mezőgazdaság nélkül pedig elfelejthetjük Magyarország szuverenitását.
Felelős vízgazdálkodást követelt a Mi Hazánk szombaton (+VIDEÓ)
Egyre több a teve a Kárpát-sivatagban – figyelemfelhívó tüntetés volt Budapesten (+VIDEÓ)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
