loading
Menü
Támogatás

Már négy mentőkutyával kutat túlélők után a Hunor

2023. febr. 12. 13:39
1 perces olvasmány
Már négy mentőkutyával kutat túlélők után a Hunor

A Hunor mentőszervezet hatodik napja Antakyában tartózkodó egységéhez még két magyar keresőkutya és vezetőjük csatlakozott, így most már négy profi keresőkutyával kutathatnak váltásban túlélők után - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint szintén a Hunor munkáját segíti a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök-statikus szakértője, aki részt vesz a csapat felderítési tevékenységében.

Feladatuk, hogy felmérjék és ellenőrizzék az épületek állékonyságát, illetve figyeljék a mentés során a vizsgált romok stabilitását. A térségben folyamatosak az utórengések, a hétfői földrengés óta 3100 volt. Az egyik 4,6-os erősségű földmozgás a szombati mentőakciótól két kilométerre történt - közölte a szóvivő.

(MTI)

(Fotó: AFP/2023 ANADOLU AGENCY/SERCAN KUCUKSAHIN)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek