Ezt a társast az igazán nagyok játsszák – interjú Stier Gábor külpolitikai szakértővel II.

Sorozatunk első részében a Földünkön zajló politikai, hatalmi társasjáték meghatározó szereplői közül az Egyesült Államok, illetve Európa helyzetét mutattuk be. A mostani, második – és egyben befejező – részben bemutatjuk azt, hogy Kínának és Oroszországnak mik a lehetőségei, illetve azt is, hogy néhány kisebb, mégis meghatározó ország, milyen módon vesz, vehet részt a világban zajló hatalmi egyezkedésekben. 

– Folytatva a helyzetelemzést, nézzük akkor a másik oldal nagyágyúját, az egyre inkább feltörekvő Kínát.

– Az egyértelműen elmondható, hogy Kína a globalizáció nyertese. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy Kína nem érdekelt abban, hogy nagy fölfordulás legyen a világban, hiszen ő csak veszít azzal, hogy a jelenleg ellátási láncok, a kereskedelmi útvonalak megszakadnak, lezárulnak a helyi háborúk miatt. Számára rossz volt az is, hogy az indiai–pakisztáni konfliktus kirobbant, hiszen a szárazföldi selyemút kiindulópontja, tehát az első állomása Pakisztánon keresztül vezet, az ukrajnai háború pedig az Európa felé vezető szárazföldi selyemút északi ágát zárta le.

Neki tehát nem érdeke az országok közötti háborúskodás, viszont láthatóan fölkészült a vámháborúra is. Tehát Kína nem adja meg magát, viszont alkukat köt, mint ahogy Svájcban most már kötöttek is egy alkut Amerikával.

Emellett Kína tanult az Egyesült Államok hibáiból, például abból, hogy az hegemon szerepre törekedett, ezzel elidegenítette magától a világ többi részét, és sok helyen meg is utáltatta magát. Kína szép lassan folydogálva szerez befolyást, de eközben nem irritálja azokat, akiket befolyása alá vont. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban is tanult, egy esetleges tajvani konfliktus megoldására vonatkozóan már lehetnek elképzelései.

Kínának érdeke, hogy ő legyen a legerősebb központ a nem nyugati világon belül. Mert itt is van több központ, például Észak-Eurázsiának Oroszország lesz a valószínű központja, Dél-Amerikának feltehetően Brazília, Afrikának a Dél-Afrikai Köztársaság, vagy Egyiptom.

A világban zajló események közül az egyik legnagyobb probléma, az orosz–ukrán konfliktus. Kínának nem érdeke, hogy ez nagyon elhúzódjon, de az sem, hogy az ne orosz dominanciával végződjön. Vagyis nem akarja azt, hogy a Nyugat ennek a háborúnak a majdani lezárását eladhassa a győzelmeként, mert ez kihatna az egész nem nyugati világra. Éppen ezért bizonyos „vörös vonalakat” nem enged átlépni Oroszországnak, ugyanakkor hallgatólagosan – vagy talán nem is hallgatólagosan – támogatja Oroszországot. S ebből egyébként még hasznot is húz, mert például így tőlük olcsón kapja az olajat.

Kínának arra is fel kell készülnie, hogy a Nyugat és a nem nyugati világ, vagyis a globális Dél között a konfliktus elkerülhetetlen. Ugyanakkor a Kína dominálta – mégiscsak a legerősebb – globális Dél és az USA között valamiféle alkunak meg kell majd születnie, mert ez a Nyugat érdeke is. Például ilyen alku lehet a dollár helyzetének a kérdése, mert nem az a végső cél a globális Dél oldalán, hogy teljesen leváltsák a dollárt és valami új alternatív rendszert építsenek ki. Sokkal inkább az, hogy annyira megerősödjenek, hogy a Nyugat globális dominanciája alá épített pénzügyi, gazdasági és mindenféle intézményrendszert, azt olyan mértékben leépítsék, hogy ők is tényezők legyenek benne. Nem lecserélni akarják az ENSZ intézményét, hanem azt akarják elérni, hogy abban vegyék figyelembe a globális Délnek az érdekeit, a Biztonsági Tanácsban legyenek ott a globális Dél országai állandó tagként. Ne tűnjön tehát el az ENSZ, de még a Világbank sem, csak ne csak Amerika dominálja, hanem mások is beleszólhassanak a fontos dolgokba. Az az álláspontjuk, hogy mind a két oldalnak jó lenne az, hogyha tudnának egymással beszélni, kereskedni, együttműködni, de ahhoz egyenrangú partnerként kell a globális Délt elfogadni. Ez a pragmatizmus már látszik kibontakozni Donald Trump Amerikájánál, de sajnos egyáltalán nem látszik kibontakozni Európa hozzáállásában.

– Itt főleg a BRICS-be tömörült országokra kell figyelmet fordítanunk. Ez a tömörülés lényegében azt fejezi ki, hogy a globális Dél egyre inkább meg akar erősödni, és ezért helyet kér a nap alatt. Megváltoztak az erőviszonyok, a világnak ez a része nemcsak népességben, de nemzeti össztermék tekintetében is már többségbe került. Ami még nagyon fontos az a technológiai forradalom – ez ugyan még inkább Kínára, Indiára és Oroszországra korlátozódik – az IT itteni hatalmas fejlődése. Elmondhatjuk tehát, hogy a BRICS már több tekintetben, a világ vezető ereje, míg ellenben az USA demográfiai, gazdasági, pénzügyi, költségvetési egyensúlyi, eladósodási problémákkal küzd, és Európa is drasztikus mértékben veszíti el a versenyképességét.

Az az erő, ami megjelenik a globális Délben, kikényszeríti, hogy a világ e részének is legyen befolyása a világ ügyeinek intézésébe. Így a II. világháború után kialakult politikai, gazdasági, pénzügyi intézményrendszer, vagy megreformálódik – vagyis tudomást vesz a változásokról és bevonja a világnak ezt a részét is a dolgokba – vagy pedig kialakul egy párhuzamos intézményrendszer. Ez utóbbi lenne a rosszabbik eset, ezért a globális Délnek az az ajánlata, hogy együttműködik a Nyugattal, de csak egyenrangú alapon.

Érdemes néhány eddig nem említett országot kiemelni délről. Brazília földrajzilag Amerikában helyezkedik el, tehát az amerikai érdekszférába tartozna, azonban két dolgot is figyelembe kell venni a globális Délhez való viszonyában. Amikor az országnak Amerika-barát elnöke van, akkor a Monroe-elvhez és Amerikához igazodik, viszont akkor, amikor baloldali elnök van hatalmon, akkor sokkal szuverénebb politikát folytat. Esetükben van egy belpolitikai meghatározottság is, hiszen Brazília akármilyen irányítás alatt van, nem tud leszakadni a Nyugatról. Egyrészt földrajzi elhelyezkedése miatt, másrészt ezer gazdasági szállal kötődik Amerikához, nyilván ezeket nem lehetne egyik pillanatról a másikra leépítenie.

A másik hatalmas ország a BRICS-en belül India. Bár ő az egyik vezető állam ebben a tömörülésben, fenn akarja tartani a jó kapcsolatot a Nyugattal is. Már csak azért is, hiszen hatszázmilliárdos tartalékai vannak, de ez dollárban van, ami lehetetlenné teszi, hogy leváljanak erről a valutáról. Azonban az is a célja a globális Délnek, hogy a dollár ne legyen mindenható, mellette jelenjenek meg más országok valutái is – rubel, jüan, helyi valuták – az elszámolásokban.

Ha a Távol-Keletre tekintünk, ott van Japán, aminek fejlődése valamikor gazdasági csodaszámba ment, de most ez az ország is gyengült. Egyértelműen az amerikai érdekszférába, a Transzatlanti Szövetséghez tartozik – ennek Ausztráliával és Dél- Koreával együtt – az ázsiai bástyája. Tehát a politikai értelemben vett Nyugatnak vannak Ázsiában is országai. Japán szerepe egyébként felértékelődne, ha a csendes-óceáni térségben kiéleződnének a helyzetek. De nagyon érdekes, hogy például ebben az ázsiai térségben is jelen van pragmatizmus, mert amikor Amerika a trumpi brutális vámokat kivetette, akkor Kína, Japán, és Dél-Korea együtt lépett fel ez ellen. Ez is példa arra, hogy bár léteznek a nagy blokkok, mégis nagyon fontosak a szituatív szövetségek. 

Ha földrajzilag közelebb jövünk, a Közel-Kelet legerősebb, megkerülhetetlen hatalma Izrael. Most már Amerika támogatása nélkül is nagyon erős, de ettől függetlenül nem tudja nélkülözni az amerikai támogatást. Van azonban, amikor politikájával, az amerikai érdekekkel szembe megy, most éppen be akar lobbantani egy közel-keleti konfliktust Iránnal, miközben éppen Amerika tárgyal ezzel az országgal. Mivel ez a konfliktus most szembe menne az USA érdekeivel, feszültség van a két ország között, de ettől még az egyik legszorosabb szövetség van köztük. Amerika nyomásának köszönhetően felgyorsulnak az Ábrahám-megállapodások is, vagyis Izrael rendezi viszonyát az Öböl menti arab országokkal, mert ez most az USA érdeke.