Emlékezzünk Amerika halottaira a USS Liberty fedélzetén

1967. június 8-án a USS Liberty, az amerikai haditengerészet hírszerző hajója F-4 Phantom vadászgépek kíséretében hajózott nemzetközi vizeken, az egyiptomi partok közelében. A fedélzetén nagy amerikai zászló lobogott. A hajót annak a három nappal korábban kirobbant hatnapos háború megfigyelésére vezényelték, amely Izrael és többi szomszédos arab állam között zajlott. Ami ezután történt, az az izraeli haderő váratlan és pusztító támadása volt, amely 34 amerikai tengerész életét követelte, és további 171-et megsebesített. Az eset máig az amerikai haditengerészet egyik legvitatottabb fejezete, amely évtizedek óta tartó vitákat szított Izrael felelősségre vonásának hiányáról, valamint a több amerikai kormányzathoz köthető hivatalos elhallgatásról.

A háború június 5-én kezdődött, amikor Izrael megelőző csapást mért Egyiptomra, Jordániára és Szíriára. A konfliktust régóta növekvő feszültségek előzték meg: Egyiptom tengeri blokádot vezetett be a Tirán-szorosban az izraeli hajók ellen, és jelentős arab csapatösszevonások történtek Izrael határain. Izrael alig hat nap alatt döntő győzelmet aratott, elfoglalva a Sínai-félszigetet, a Gázai övezetet, Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot. A USS Liberty – amelyet korszerű hírszerző berendezésekkel, antennákkal és kamerákkal szereltek fel – adatgyűjtési feladatokat végzett volna a háborús káosz közepette, az információkat pedig amerikai döntéshozóknak továbbították volna.

A támadás napfényes időben, teljesen váratlanul érte a hajót. A nap korábbi szakaszában izraeli felderítő repülőgépek többször is elhaladtak felette. A legénység tagjai integettek a pilótáknak, mivel biztosak voltak benne, hogy a hajó azonosítható. A törzsszám (GTR-5) jól láthatóan ki volt festve, és a zászló is egyértelműen jelezte: amerikai hadihajóról van szó. Ennek ellenére izraeli vadászgépek, majd torpedónaszádok támadást indítottak minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Közel két órán keresztül a USS Liberty heves géppuska-, rakéta-, napalm- és torpedótűz alá került. A hajó súlyosan megsérült, fedélzete vérben úszott.

Izrael hivatalos magyarázata szerint a USS Liberty elleni támadás téves azonosítás eredménye volt. Az izraeli kormány azt állította, hogy katonai erői összetévesztették a hadihajót az El Quseir nevű egyiptomi szállítóhajóval. Ezt a verziót azonban szkepticizmussal fogadták a túlélők, katonai szakértők és elemzők egyaránt. A USS Liberty több mint kétszer olyan hosszú volt, mint az egyiptomi hajó, és nemzetközi vizeken tartózkodott, távol a harcok tényleges helyszínétől.

„Az izraeliek pontosan tudták, kik vagyunk” – mondta Philip Tourney, a támadás egyik túlélője. „Látták a zászlónkat, felismerték a jelzéseinket, és mégis megtámadtak bennünket.” A támadás hossza – amely még a mentőcsónakok elleni lövésekkel is folytatódott – tovább erősítette a kételyeket a hivatalos izraeli magyarázattal szemben.

Az incidens után az amerikai kormány gyorsan lépett a diplomáciai válság elhárítására. Izrael bocsánatot kért, és beleegyezett a kártérítés kifizetésébe az áldozatok családjai és a sebesültek részére. Az amerikai haditengerészet vizsgálóbizottsága mindössze egy hét alatt lezárta nyomozását, és elfogadta az izraeli álláspontot, miszerint tévedés történt. Ugyanakkor több forrás szerint politikai nyomás nehezedett a vizsgálatra.

Ward Boston kapitány, a haditengerészeti nyomozás jogi tanácsadója évekkel később azt állította: „Johnson elnök és McNamara védelmi miniszter egyértelmű utasítást adtak arra, hogy azt a következtetést vonjuk le, miszerint téves azonosítás történt – még akkor is, ha a bizonyítékok ennek ellenkezőjét mutatták.”

A Johnson-kormányzat, amely a hidegháborús viszonyok között kulcsfontosságúnak tartotta a szövetségesi kapcsolatot Izraellel, inkább a diplomáciai stabilitást választotta az igazság kiderítése helyett.

A hallgatás azonban nem ért véget Johnson elnökségével. Egyetlen későbbi amerikai kormányzat, sem demokrata, sem republikánus, nem indított új, független vizsgálatot az ügyben. A túlélők és családjaik magukra maradtak az igazságért és beismerésért folytatott küzdelemben.

Időről időre történtek kísérletek a közvélemény figyelmének felkeltésére. Például egy massachusettsi óriásplakátkampány formájában, amely a USS Liberty túlélőinek támogatását sürgette. Ezek a kezdeményezések azonban gyakran ellenállásba ütköztek, különösen erőszakos Izrael-barát lobbicsoportok részéről. A támadással kapcsolatos számos dokumentum máig titkosított, a kongresszusi vizsgálatok iránti kérelmeket pedig rendre figyelmen kívül hagyták.

Ez a hosszan tartó hallgatás éles ellentétben áll más, amerikai erőket ért támadások utáni hivatalos reakciókkal. Például az 1983-as bejrúti tengerészgyalogos laktanya elleni bombatámadás nyomán gyors vizsgálatok és országos felháborodás követte a történteket. A USS Liberty esetében azonban mindez elmaradt.

A történtek kapcsán máig erős igazságtalanságérzet él azokban, akik sérelmezik, hogy Izraelt nem vonták felelősségre a támadásért. Egyetlen izraeli katonát vagy tisztviselőt sem állítottak bíróság elé. Bár a kormány írásos bocsánatkérést nyújtott be, és kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak, sok amerikai szerint ezek a gesztusok nem pótolják az igazságszolgáltatás hiányát. Egyesek meggyőződése, hogy a támadás nem lehetett véletlen.

„Ez szándékos támadás volt” – jelentette ki James Ennes, a USS Liberty egyik túlélője. „Semmiképpen sem lehetséges, hogy ne tudták volna, kik vagyunk.” A következmények elmaradása mély keserűséget hagyott azokban, akik szerint az Egyesült Államok kudarcot vallott, amikor nem vonta felelősségre szövetségesét még akkor sem, ha amerikai katonák haltak meg.

A USS Liberty incidens különösen fájdalmas azok számára, akik az „Amerika az első” elvét vallják. A hajó legénysége nem egy olyan háborúban esett el, amelyet az Egyesült Államok választott volna, hanem egy szövetséges állam provokálatlan támadásának vált áldozatává. Az áldozatok és a kormány hallgatása nemcsak egy katonai eseményt, hanem a nemzeti önazonosságot is érinti. A legénység tagjai hősiességről tettek tanúbizonyságot, amikor tűz alatt is kitartottak állásaikban, és életük kockáztatásával próbálták menteni a hajót és társaikat. Ez az elszántság tiszteletet érdemel, nem pedig elhallgatást a politikai kényelem miatt és az izraeli befolyás ellenére is.

Több magas rangú katonai vezető is megkérdőjelezte a hivatalos álláspontot. Thomas Moorer admirális, az amerikai vezérkari főnökség egykori elnöke egyértelműen fogalmazott: „A támadás szándékos volt. A bizonyítékok elsöprőek.” Hasonló véleményt fogalmazott meg számos hírszerzési és katonai szakember, akik szerint nemcsak Izrael, hanem az amerikai vezetés is elárulta saját katonáit, amikor nem állt ki mellettük.

Ma a túlélők továbbra is harcolnak az igazság feltárásáért. Ernie Gallo, aki szintén túlélte a támadást, élesen bírálta az amerikai kormány passzivitását: „Saját kormányunk fordult ellenünk. Egy idegen ország érdekeit helyezték amerikai tengerészek élete elé.” Gallo szerint fontos, hogy a USS Liberty emlékét életben tartsák, figyelmeztetésként arra, milyen következményekkel járhat, ha a hazaszeretetet idegen érdekek szolgálatába állítják.

A USS Liberty Veteránok Szövetsége ma is azon dolgozik, hogy feloldják a még titkosított dokumentumokat, és hogy az incidens teljes körű feltárása megtörténjen, amíg a túlélők még élnek, hogy megélhessék az igazság pillanatát.

A USS Liberty elleni támadás arra kényszerít bennünket, hogy szembenézzünk egy kellemetlen kérdéssel: milyen árat hajlandó fizetni az Egyesült Államok a stratégiai szövetségeiért? Izrael az amerikai külpolitika egyik kulcsszövetségese, évről évre milliárdos segélycsomagokat kap, és élvezi Washington rendíthetetlen diplomáciai támogatását. A USS Liberty incidens azonban rávilágít arra, milyen veszélyekkel járhat egy ilyen kapcsolat, ha közben amerikai életek és a nemzeti becsület kerül veszélybe.

Az amerikai politikai elit vonakodása, hogy nyíltan beszéljen erről a múltról, egy mélyebb problémát tükröz: a befolyásos lobbicsoportok hatását és annak félelmét, hogy a támadás említése társadalmi vagy politikai kirekesztést vonhat maga után. Ez a hallgatás aláássa azt az alapvető elvet, hogy az Egyesült Államoknak saját érdekeit kell első helyre tennie, különösen, ha állampolgárai életéről és becsületéről van szó.

Ahogy közeledik a támadás évfordulója, a nemzet tartozik a USS Liberty halottainak és sebesültjeinek azzal, hogy újraértékeli ezt a sötét és gyakran elhallgatott fejezetet. A hajó legénységének története nem csupán veszteségről szól, hanem a nemzeti önállóság és önbecsülés újrafelfedezésére szólít fel. Azok a férfiak, akik aznap helyt álltak, harcoltak és meghaltak – fiak, testvérek, férjek – nem lehetnek pusztán áldozatok egy mocskos geopolitikai játszmában.

Áldozatuk többet érdemel néhány diplomatikusan megfogalmazott bocsánatkérésnél vagy formális gesztusnál. Helytállásuk igazságot és elszámoltatást követel. Amíg ez meg nem történik, 1967. június 8-a tátongó seb marad az amerikai lelkiismereten. Egy néma, de kitörölhetetlen sebhely egy olyan nemzet történetében, amely önmagát erkölcsi nagyhatalomként határozza meg.

(A The Unz Review; James M. Ennes: Assault on the Liberty – The True Story of the Israeli Attack on an American Intelligence Ship (Támadás a Liberty ellen – Az izraeli támadás igaz története egy amerikai hírszerző hajó ellen, Random House, 1979); Thomas H. Moorer és munkatársai: Findings of the Independent Commission of Inquiry into the Israeli Attack on USS Liberty (A független vizsgálóbizottság megállapításai az USS Liberty elleni izraeli támadásról, 2003. október 22.); Phillip F. Tourney and Ronald G. Kukal: Liberty Survivors – Our Story (A Liberty túlélői – A mi történetünk, Vision Paperbacks, 2017) nyomán)