Megint dél-libanoni területeket támadott az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy az éjszaka folyamán csapást mért a dél-libanoni Nakura térségében az Irán-barát Hezbollah egyik állására – adta hírül az MTI.
„Ezt a helyszínt a Hezbollah Radouane erői használták izraeli civilek elleni terrortámadások végrehajtására, és ez az Izrael és Libanon közötti megállapodások durva megsértését jelenti” – állítja közleményében a hadsereg. A tájékoztatás szerint a helyszínről a Hezbollah egyik tagjának kihallgatása nyomán értesültek.
Az éjszaka folyamán a hadsereg azt is bejelentette, hogy lecsapott egy „Hezbollah-terroristára” Dél-Libanonban, további részleteket nem ismertettek. Pénteken Izrael védelmi minisztere, Jiszráel Kac figyelmeztette a libanoni síita mozgalmat, azzal fenyegetve, hogy ne avatkozzon be az Iránnal vívott háborúba.
Izrael alig több mint egy hete indított offenzívát Irán ellen, miközben hadserege továbbra is szórványos csapások sorozatát hajtotta végre Libanonban, főként az ország déli részén, azt állítva, hogy a „libanoni szélsőséges mozgalmat” veszi célba.
Az Izrael és a Hezbollah között a több mint egy évig tartó harcok, majd két hónapig tartó nyílt háború után november 27-én tűzszüneti megállapodás lépett életbe. A tűzszünet feltételei szerint a libanoni csoportnak vissza kellett vonnia erőit és le kellett szerelnie minden katonai infrastruktúrát a Litani folyótól délre, mintegy harminc kilométerre az izraeli határtól, Izraelnek pedig vissza kellett volna vonnia erőit libanoni területről.
Az izraeli hadsereg azonban még a saját maga által meghatározott feltételeket sem tartja be, ugyanis mind a mai napig fenntart öt határállást, melyről állítja, „stratégiai fontosságúak”. Ezekről szinte naponta hajt végre csapásokat Libanonban, azt állítva, hogy a Hezbollahot veszi célba.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás