Az USA nem csak szövetségese, de foglya is Izraelnek – Stier Gábor háborús helyzetelemzése

Még csak néhány nap telt el azóta, hogy Izrael támadást indított Irán ellen. Ezt a támadást azzal indokolták, hogy Irán atomfegyver előállításán dolgozik, s ezt mindenképpen meg kell akadályozniuk. A helyzet azóta csak bonyolódott, hiszen az USA is – igaz még csak egy légicsapás erejéig – bekapcsolódott a konfliktusba. A ma még elég káoszos helyzetben való eligazodáshoz Stier Gábor külpolitikai szakértőt hívtuk segítségül.

– Közel tíz napja, hogy Izrael megtámadta Iránt, várható volt az USA katonai fellépése is?

– Ezzel a katonai lépésével, hogy részt vett a bombázásban, én úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok beszállt a háborúba. Az, hogy milyen intenzitással, és milyen hosszú ideig az már más kérdés. Trump egyébként megpróbálja azt a trükköt előadni, hogy be is szálltam, meg nem is, mert gyorsan vissza is vonult. Egyelőre úgy látszik, hogy azokat a csapásokat hajtották végre az iráni nukleáris képességek ellen, amikre Izrael képtelen lenne.

Ez a katonai vonatkozás volt, viszont hogyha nemzetközi jogi értelemben vizsgáljuk a kérdést, akkor egyértelmű, hogy az Egyesült Államok szintén agresszorként szállt be, a harcokat megindító agresszor – Izrael – oldalán a háborúba. S ez a tény független attól, hogy ez egy napig tartott, vagy a későbbiekben több napig is tart majd.

Sőt, ha tovább gondoljuk az egészet, végig ott állt Izrael mögött, katonai segítséggel, pénzügyi támogatással és – ami nagyon fontos – végig tudott az izraeli tervekről. Az már más kérdés, hogy mennyire Trump elképzelései szerint haladtak a dolgok, de tudott a tervekről. Sőt, feltételezhetjük azt is, hogy az amerikai iráni tárgyalássorozat – mert folytak tárgyalások a két ország között – egyfajta figyelemelterelésként szolgáltak.

– Lett volna Trumpnak más választása, az USA kimaradhatott volna a háborúból?

– Elméletileg igen, de az is tisztán látszik, hogy az amerikai–izraeli egyeztetések során az izraeli narratíva az izraeli akarat érvényesült. Sőt az is, egyre inkább látszik – amit azért eddig is sejtettünk – hogy a közel-keleti kérdésekben amikor Izrael van a középpontban, akkor az Egyesült Államok Izrael akaratának a foglya. Sőt azt is megfogalmazhatom, hogy – ideológiai, vallási okokból – Donald Trump, és a trumpisták még inkább elkötelezettek Izrael irányába, mint Biden, és a demokraták voltak.

– Mennyire volt hatásos az amerikai támadás Irán ellen?

– Nem hiszem, hogy teljes mértékben sikerült megsemmisíteni az iráni atomprogramot, tehát inkább visszabombázásról beszélhetünk. De úgy látom, hogy a végső cél ezen túlmegy, az az iráni rendszer megdöntése lehet. Ez megint csak elképzelhetetlen az Egyesült Államok nélkül, s hogyha úgy látja Izrael – és a mögötte álló Egyesült Államok –, hogy ezt a célt nem lehet gyorsan elérni, akkor inkább abbahagyja ennek az erőltetését.

– Említette, hogy a támadás célja az iráni atomprogram megsemmisítése, ez a program milyen stádiumban volt?

– Az egész atomprogramról kommunikált információk hasonlatosak az iraki vegyi fegyverek mítoszához, az iraki háború kirobbantásához. Mára arról is kiderült, hogy az hazugság volt, hogy Szaddámnak vannak fejlett vegyi fegyverei, s hasonló a helyzet Irán atomfegyverével is. Éppen a CNN tette közzé – amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva –, hogy még legalább három évig Irán nem tudna előállítani atombombát. A március végi szenátusi meghallgatáson pedig az amerikai hírszerzés főnöke szintén arról beszélt, hogy Irán messze van még az atomprogram kiteljesedésétől, igaz ő ezt az állítását – vélhetően Trump figyelmeztette – később próbálta félreértéssel magyarázni.

Megjegyzem egy atombombát nem elég előállítani, olyan eszköz – rakéta – is kell, ami ezt célba juttatja. Ennek a kifejlesztése majdnem olyan bonyolult, mint magának a bombának az előállítása, s tudtunkkal ilyen rakétával sem rendelkezett még Irán.

– Ha még nincs kész az iráni atombomba, akkor miért most támadott Izrael?

– Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy Izrael megérezte azt a geopolitikai pillanatot, amikor a térségben végső megoldásra törekedhet. A zsidó állam katonailag lendületben van, rettenetesen meggyengítette az iráni proxykat – Hezbollah, Hamász – s úgy gondolta ezzel a lendülettel a fő ellenségével, Iránnal is végezni tud. Adódott ilyen értelemben a lehetőség a perzsa ország megtámadására, ami azért is kedvező most, mert a világban egyébként is felfordulás van.

A másik ok az, hogy Netanjahu nehéz belpolitikai helyzetben van, és egy ilyen támadás eltereli a figyelmet a belpolitikai kudarcokról és megerősíti a hatalmon lévők vezető pozícióját.

Donald Trump viszont vélhetően nem szándékozott háborúval vagy katonai megoldással rendezni az iráni kérdést, de az izraeli álláspont maga alá gyűrte, legyőzte őt. S innentől fogva kimondhatjuk, hogy mindaz, amit Donald Trump idáig tett, illetve a megválasztása körül és után is mondott, az egy pillanat alatt semmissé vált. Béketeremtőnek indult s közben háborús elnökké vált. Nem volt sikere az ukrajnai béketeremtésben, s most – neki is köszönhetően – a Közel-Keleten is egy regionális háborúval fenyegető konfliktus bontakozott ki.

– Oroszországot agresszornak tartják az ukrajnai helyzet miatt, hogyan tekintsünk most Izraelre?

– A kommunikáció, a hírek tálalása nagyon fontos a mai világban. Mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a fél világ agresszornak bélyegezte. Nemzetközi jogi értelemben valóban agresszió, amit elkövetett. De tegyük fel a kérdést, az izraeli támadást miért kellene másképpen megítélni? Ez miért jogos önvédelem? Ez miért nem agresszió? Ha a megítéléseket elkezdjük vizsgálni, akkor előjön a kettős mérce, azt látjuk, hogy egyes államoknak mindent lehet, másoknak pedig semmit. Tehát a iráni háború esetén a kommunikáció az tökéletesen előkészített volt, Izraelt – és a mellé becsatlakozott Egyesült Államokat – nem feszítik keresztre, nem állítják bíróság elé, nem vezetnek be ellenük szankciókat, a sportolóikat nem fogják kitiltani a nemzetközi versenyekről. Pedig ez a két állam támadást intézett egy harmadik ellen, az indokok pedig meglehetősen gyenge lábakon állnak.

S amikor a kommunikációs környezetről beszélek, abban az is benne van, hogy miért nincs fölháborodva a világ azon sem, hogy az Egyesült Államok elnöke és Izrael miniszterelnöke nyíltan arról beszél, hogy tudják, hol van Irán államfője és legfelsőbb vallási vezetője, Szajed Ali Hámenei akit hatalmukban állna bármikor megöletni. Ezek szerint ezt a világban a mértékadó tényezők legitimnek tartják, mint ahogy azt is, hogy azért likvidáltak iráni atomtudósokat – vagyis embereket – mert katonai célpontnak nyilvánították őket.

– Az eddigi időszak azt mutatta, hogy Iránnak nincs meg az a katonai ereje, amivel szembe tudna szállni a támadással, ezek szerint gyengébb az ereje a feltételezettnél?

– Valóban eddig Irán gyengébbnek bizonyult, mint azt talán feltételezhettük. De különösen az meglepő, hogy a Moszad ilyen mélységig beépült az iráni hatalomba, mert e nélkül elképzelhetetlen lett volna az, hogy öt napon belül két vezérkari főnököt likvidálnak.

Az iráni rakétaképességek ugyan felveszik a versenyt Izraellel, de az egyértelmű, hogy Izrael nagyon erős légi fölényben van. Viszont az is kiderült, hogy a híres izraeli védőernyő – a Vaskupola – sem tökéletes, többször már áthatoltak rajta.

Irán nem tehette meg, hogy valamilyen szinten nem csap vissza nem csak izraeli, hanem amerikai célpontokra is, bár logikus lenne, ha nem az USA-val konfrontálódna, hanem Izraelre koncentrálna. Ugyanakkor a vallási és történelmi tapasztalatokból az is következik, hogy sem Irán, sem az arab világ nem fogja elfelejteni az Iránt ért támadásokat, ezért a későbbiekben is számíthatunk terrorista támadásokban megnyilvánuló bosszúra amerikai, izraeli, és általánosságban nyugati célpontok ellen. 

– Említette a meglévő légi fölényt,, ezek szerint mára már minden eldőlt? 

– Katonailag úgy néz ki igen, viszont van még egy adu Irán kezében a Hormuzi-szoros lezárásának, blokád alá vételének a lehetősége. Hogyha ezt lezárják, az komoly csapás lenne Európára, Ázsiára, de magára az iráni képességekre is, hiszen az iráni olajexport is azon megy keresztül. 

Emellett ettől a radikális lépéstől az is visszatartja, hogy közvetett, vagy közvetlen szövetségeseit – Kínát és az arab országokat – sem hozhatja kellemetlen helyzetbe a szoros hosszú ideig tartó lezárásával.Tehát egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez a lezárás jó lépés lenne-e, mindenesetre egy lehetőség. A blokádot persze katonailag fel lehetne törni, viszont egy újabb háborús térségben nem lenne biztonságos a hatalmas tankereknek közlekedni, így a kereskedelem gyakorlatilag megszűnne ezen az útvonalon.

– Az előbb említette az izraeli légi fölényt, ezek szerint az Oroszországtól vásárolt iráni légvédelmi eszközök csődöt mondtak?

– Irán valóban Oroszországtól vásárolt ilyen rendszereket, de Oroszország nem adott át minden modern technikát. A Szu-35-ösökről, vagy a legmodernebb légvédelmi eszközökről hosszú ideje beszélnek, de ezeket nem kapta meg Irán. Egyébként is felemás a két állam kapcsolata – s ilyen a kínai–iráni kapcsolat is – ennek a viszonya nagyban függ az orosz–amerikai, vagy a kínai–amerikai viszony alakulásától. Vagyis sem Oroszország, sem Kína nem fog Irán miatt rossz viszonyba kerülni. De persze egy Iránban lezajló hatalomváltásnak egyik „szövetségese” sem örülne, ezt valószínűleg nem engednék, sőt még azt sem, hogy Irán túlságosan meggyengüljön, ez nagyon ellenkezne az érdekeikkel.

– Miért? Bármely ország részéről esedékes lenne egy hatalomváltás véghezvitele Iránban?

– Ez valószínűleg, még Izraelnek sem az érdeke, hiszen nincs olyan valaki, akit hatalomba tudnának helyezni, ebben a hatalmas, soknemzetiségű országban. Ha pedig itt káosz lenne, akkor az, nem csak az arab világra, de Európára is – gondoljunk a hatalmas menekültáradatra, a terrorcselekmények felszaporodására, a gazdasági hatásokra – tragikus következményekkel járna. Nem meglepő módon az arab országok – bár például eleddig Szaúd-Arábia szemben állt Iránnal – ebben az alapvetően zsidó–arab összecsapásban Irán mellé álltak. Látszik, hogyha a zsidó állammal való konfliktusról van szó, akkor összezárnak inkább az arabok, és az arab világ félreteszi a sííta–szunnita ellentéteket is, hiszen a fő ellenség ebben a térségben számukra még mindig Izrael.

Fontosnak tartjuk megjegyezni – mivel a helyzet napról napra, de akár óráról órára is változhat – hogy a hétfő esti állapotok alapján készült el anyagunk. Természetesen, ha újabb jelentős fejlemények történnek, azokról is újabb helyzetelemzésben számolunk be olvasóinknak.