Epstein-akták: „Amerika az első” és az érinthetetlen elit

A Jeffrey Epstein-ügy a megszegett ígéretek és a mocsárvédelem szimbólumává vált, egyértelműen megmutatva, hogy azok a politikusok, akik az „Amerika az első” szavazók ígéreteit kihasználva a mocsár lecsapolására hivatkoznak, gyakran maguk védik az elitet az áldozatok kárára. A valódi elszámoltatás a szokásos elitvédő maffia pártpolitikai színjátékává torzult, miközben az „Amerika az első” szavazók kénytelenek szembesülni a kínos igazságokkal saját emberükkel kapcsolatban.

Ghislaine Maxwell július végén két napot töltött azzal, hogy az igazságügyi minisztérium hivatalnokainak pontosan azt mondja, amit hallani akartak. A szexkereskedelemért húsz évet töltő nő biztosította őket, hogy soha nem látta Trump elnököt „semmilyen kompromittáló helyzetben, semmilyen módon”. Áradóan dicsérte Trump „rendkívüli teljesítményét abban, hogy elnökké vált”, hangsúlyozva, hogy „teljesen soha, semmilyen összefüggésben” nem tett semmi helytelent. Egy elítélt szexkereskedő szava ma úgy tűnik, felmentésnek számít Amerika egyik legbefolyásosabb embere számára.

Jess Michaels, az Epstein-botrány túlélője így fogalmazta meg az elferdült helyzetet: „Lenyűgöző számomra hallani az ország vezetőitől, hogy egy elítélt gyermekbántalmazóra hallgatnak, akivel szemben több hamis tanú vádat emeltek, és úgy veszik a szavát szentírásnak, mintha egyetlen áldozat sem számítana.” Amikor az igazságszolgáltatás az elítélt kereskedő szavára hallgat az áldozatok helyett, valami alapvető erkölcsi érték megromlik.

Trump álláspontja mindebben az állítások teljes feladását jelenti, amelyekért korábban állítólag kiállt. Az a férfi, aki mozgalmat épített az elit korrupciójának leleplezésére, most így nyilatkozik: „Adjatok meg nekik mindent, amit tudtok adni, mert ez demokrata blöff. Ez csak egy blöff. Az egész Epstein-dolog demokrata blöff.” Ez pontosan olyan hang amelyet az „Amerika az első” szavazók elutasítanak. A kívülállóból bennfentes vált, aki éppen azokat a hálózatokat védi, amelyek elpusztítását ígérte.

Nick Fuentes, amerikai jobboldali aktivista és politikai elemző, aki az „Amerika az első”  eszméhez kötődő mozgalmakban ismert, nyersen értékelte a helyzetet: „Szóval most Trump azt állítja, hogy az Epstein-akták demokrata blöff? Haha. A MAGA (Make America Great Again – „Tegyük újra naggyá Amerikát” – Trump szlogenje – a szerk.) halott. Még jó is.” Ez pontosan megragadja, miért érzi magát elárultnak annyi „Amerika az első” támogató. Trump Epsteinre adott válasza minden kritikát igazol az ellenőrzött ellenzékről és a mocsár védelemről.

A kézenfekvő kérdés ott lóg a levegőben. Ahogy más kritikusok is rámutattak: „Ha Trump annyira ártatlan, miért nem TESZIK KÖZZÉ AZ AKTÁKAT?” Ha ez valóban csak politikai színjáték, a teljes átláthatóságnak azonnal igazolnia kellene őt.

Közben a liberális hatalmi elit hirtelen elveket fedezett fel az elit elszámoltatásával kapcsolatban, éppen, amikor az politikai szempontból előnyösnek bizonyult számára. Ugyanazok a sajtóorgánumok, amelyek éveken át bagatellizálták Clinton Epsteinhez fűződő kapcsolatait, most átláthatósági kereszteslovagokká váltak, amint Trump sebezhetővé vált. Újdonsült aggodalmuk a szexkereskedő-hálózatokkal kapcsolatban pontosan akkor jelent meg, amikor politikailag hasznos volt, ezzel feltárva, hogy felháborodásuk legalább annyira kiszámított, mint Trump hallgatása.

A kongresszusi republikánusok lehetetlen helyzetbe kerültek. Az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága idézést adott ki az Epstein-hagyaték cenzúrázatlan dokumentumaiért, videofelvételeiért és kommunikációjáért. Olyan anyagokat követelnek, amelyek bonyolíthatják saját elnökük történetét, beleértve a hírhedt „születésnapi könyvet” levelezéssel, amely állítólag Trump nevét is tartalmazza. Néhány republikánus csatlakozott a demokratákhoz a szélesebb körű vizsgálatok jóváhagyásában, míg mások a „hiteles” információkra próbálták korlátozni a vizsgálatot. A republikánusok saját elnöküket vizsgálják, míg a demokraták hirtelen az ellenőrzést támogatják; ez jól mutatja, mennyire összekuszálta ez az ügy a szokásos politikai számításokat.

Maxwell kijelentései nemcsak Trump védelmét szolgálják. Elutasította az Epstein titkosszolgálati kapcsolataira vonatkozó állításokat, „hülyeségnek” nevezve az ilyen vádakat. Egy elítélt kereskedő hibátlanul szolgálja a befolyásos hálózatokat, miközben eltitkolja a mélyebb igazságokat.

Az időzítés további fejfájást okoz, amelyet egyik párt sem tud irányítani. Virginia Giuffre posztumusz emlékirata, a Senki lánya október 21-én jelenik meg, ígérve, hogy részletesen beszámol az Epsteinnel és „sok barátjával” töltött idejéről. A 400 oldalas könyvet Amy Wallace újságíróval társszerzőként kezdte írni 2021-ben, és hiányzó bennfentes beszámolót kínál. 

Mindez az intézményi működésképtelenség olyan rétegeit mutatja, amelyek jóval túlmutatnak a pártpolitikai játszmákon. Trump a jogos kérdéseket blöffnek minősítve aláássa saját kormánya nyomozómunkáját. A kongresszusi demokraták pedig azon kapják magukat, hogy republikánusok által kezdeményezett idézéseket támogatnak. A szokásos pártlojalitás nem működik, amikor az ügyek a párthatárokon átívelő elithálózatokat fednek fel.

Az igazságügyi minisztérium nyomás alatt van, miközben olyan kormányzat irányítása alatt működik, amely az egész ügyet politikai indíttatásúnak bélyegzi. Ez szinte lehetetlenné teszi a valódi vizsgálatot. A legtöbb intézmény inkább a politikai károk kezelésére összpontosít, mint az igazságszolgáltatás érvényesítésére, alátámasztva az „Amerika az első” mozgalom régi panaszait arról, hogy a rendszer miként védi az elit érdekeit.

Az Epstein-ügy egyértelmű tükörképpé vált, amely visszaadja mindazt, ami romlott az amerikai elszámoltatásban. Trump mocsárlecsapolási ígérete nyíltan ütközik azzal, hogy nem hajlandó leleplezni egy mocsarat, amely láthatólag őt magát is érinti. Közben a liberális intézmények csak akkor kezdenek foglalkozni az elszámoltatás elveivel, amikor az politikai hasznot hoz számukra.

A kongresszusi felügyelet, amely állítólag a végrehajtó hatalom ellensúlya, belekeveredett a pártpolitikai játszmákba. A képviselőház felügyeleti bizottságának néhány tagja érti, mi a tét pártközi szavazásaik során, míg mások teljesen külön szempontokat követnek, amelyeknek semmi közük az igazsághoz.

Ami kirajzolódik, az egy olyan rendszer, ahol az átláthatóság politikai fegyverré, az elszámoltatás örökre elérhetetlenné válik, és a rendszerellenes jelöltek éppen azon hálózatok védőivé válnak, amelyeket egykor leleplezni ígértek. Az Epstein-hálózat továbbra is mindent képvisel, ami ellen az „Amerika az első”  szavazók azt hitték, harcolnak, miközben választott bajnokuk egyre inkább a leleplezések korlátozásában érdekelt, nem pedig azok kiterjesztésében.

A vizsgálatok folytatódnak, Maxwell a börtönből nyilatkozik, Giuffre emlékirata a megjelenésre vár. Minden fejlemény válaszokat ígér, ugyanakkor újabb kérdéseket vet fel arról, ki mit tudott, mikor, és miért marad az elszámoltatás ennyire megfoghatatlan, függetlenül a pártállástól. Ami ezután következik, az dönteni fog arról, hogy az amerikai intézmények megőrzik-e a valódi elszámoltatás képességét, vagy az Epstein-ügy az érinthetetlen elithatalom újabb emlékművévé válik. 

(A Department of Justice Maxwell-interjúk átiratai, Nick Fuentes és Marco Foster X bejegyzései, CNN Politics, NBC News, ABC News, Axios, House Committee on Oversight and Accountability, The Washington Post nyomán)