Citywest: Az ír állam elárulta saját népét
Fotó: Peter Murphy/AFP/Getty Images
Dublin külvárosában, Saggartban október 21-én este tüntetés tört ki a Citywest Hotel előtt, ahol 2022 óta migránsokat helyez el az ír állam. Az esemény hátterét az adta, hogy Dublin belvárosában egy tízéves ír kislányt megerőszakolt egy afrikai férfi. A férfinak már kitoloncolási végzése volt, mégis az állam által fenntartott Citywest Hotelben tartózkodott. A helyiek évek óta jelezték a hatóságoknak a közösségre leselkedő veszélyeket, de figyelmeztetéseiket semmibe vették.
A tüntetés hamar feszülté vált. A résztvevők palackokkal, kövekkel és petárdákkal dobálták a rendőröket. Egy rendőrautó lángra kapott, és hat embert letartóztattak. A helyiek dühének oka nem a semmiből keletkezett. Több éve próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy a kormány és a politikai elit veszélybe sodorja a helyi közösségeket, ha idegen, katonakorú férfiakat helyez el országszerte.
Az eset a rendszer háromszoros kudarcát mutatja. Az ír állam nem hajtotta végre saját döntését: a támadó kitoloncolási végzést kapott, mégis állami szálláshelyen maradt. A gyermekvédelem is kudarcot vallott, hiszen a kislány állami gondozásban élt, és felügyelt kirándulás közben tűnt el, miközben senki sem vállalta a felelősséget. A politikai vezetés elárulta a közösséget, a parlament baloldali frakciói – köztük a Sinn Féin – sem foglalkoztak érdemben az esettel.
A Citywest Hotel 2022-ben vált migránsok szálláshelyévé, miután az ír kormány 150 millió euróért megvásárolta. Ennyi pénzből ötszáz-hatszáz szociális lakás is épülhetett volna, miközben Írországban több mint 13 ezer ember hajléktalan, és a fővárosban is súlyos a lakáshiány. A helyiek 1800 aláírást gyűjtöttek, petíciókat indítottak és forgalomlassító akciókat szerveztek. Többen beszámoltak arról, hogy idegen férfiak követik, fotózzák vagy zaklatják a helyi lányokat.
A hotelben korábban is történtek erőszakos összetűzések, főként grúz és algériai migránsok között, de a kormány akkor sem lépett. Ronan Connolly, ír újságíró a közösségi médiában így fogalmazott: „A helyiek már 2022-ben megmondták, mi fog történni. Senki sem hallgatott rájuk. Most egy tízéves lány fizette meg az árát.”
🇮🇪 It's chaos here at the Citywest migrant hotel pic.twitter.com/ZtspFILAkn
— Keith Woods (@KeithWoodsYT) October 21, 2025
Keith Woods, a helyszínen jelenlévő újságíró több videóval is dokumentálta az eseményeket: „Káosz van itt a Citywest migránsok szálláshelyén”, majd hozzátette: „A Citywest menedékhelyen tartózkodott egy migráns, akit egy állami gondozásban lévő 10 éves ír lány megerőszakolásával vádolnak.”
Woods beszámolója rávilágít arra, hogy bár a tömeg kezdetben békésen gyűlt össze, egy kisebb csoport hevesebbé vált, ami tovább növelte a helyi közösség elégedetlenségét az állam felelőtlensége miatt.
A tüntetésen jelen volt Ezra Levant, Kanadában élő cionista médiafigura, aki megpróbálta a történetet olyan narratívává formálni, ami nem képviseli az ír nemzeti érdeket.
🇮🇪 Jewish-Canadian journalist Ezra Levant was reportedly assaulted at the Citywest protest in Dublin.@europa pic.twitter.com/VeBic8xXnt
— EUROPA (@europa) October 22, 2025
Egy helyi ír nacionalista fiatal azonban azonnal reagált, felismerte Levant szándékát, és fizikai eszközökkel is gátolta beavatkozását, hogy megvédje a demonstráció nemzeti jellegét. Ez az eset jól mutatja, hogy a közösség nem a külső manipulációk alapján cselekszik, hanem saját érdekei és gyermekeik védelme vezérli.
Az ír politikai elit azóta sem vállalja a felelősséget. Drew Harris, Garda-főparancsnok (Garda – An Garda Síochána „A Béke Őrei”, Írország rendőrsége – a szerk.) a tiltakozást huliganizmusnak nevezte, míg Micheál Martin miniszterelnök az erőszakot elfogadhatatlannak minősítette. Egyikük sem válaszolt azonban a lényegre: hogyan maradhatott egy kitoloncolt migráns állami szálláson, ahonnan egy gyermekre támadt. Catherine Connolly, korábbi munkáspárti, szélsőséges baloldali politikus felkavarónak nevezte az esetet, konkrét javaslatot azonban ő sem tett a hasonló esetek elkerülésére.
A Citywest-ügy jól mutatja, hogy az ír bevándorláspolitika már régóta nem nemzeti ügy. Az uniós kvóták és a befogadási kötelezettségek miatt Dublin elvesztette az ellenőrzést saját határai felett.
Miközben az ország egykor a függetlenségéért harcolt, ma a brüsszeli és globális érdekek kiszolgálójaként hajtja végre a döntéseket, még akkor is, ha ez az ír nép biztonságába kerül. A nemzeti oldalon egyre többen kimondják, hogy a multikulturalizmus megbukott. Az ír társadalom nem gyűlöletből tiltakozik, hanem félelemből, saját gyermekeik, utcáik és közösségeik védelmében.
A Citywest-incidens nem elszigetelt esemény, hanem egy hosszú folyamat része. Az ír kormány éveken át figyelmen kívül hagyta a helyi ír közösségek véleményét, miközben a migrációs nyomás nőtt, és a bizalom fogyott. Amíg a kitoloncolások nem valósulnak meg, és a politikai elit csak üres frázisokat puffogtat, addig a gyermekvédelem kudarcot vall, és újabb Citywestek következnek. Az október 21-én történtek figyelmeztetés minden ír család és közösség számára: az önrendelkezés többé nem az övék, ha az állam saját népe ellen fordul.
(A The Guardian, The Irish Times, Keith Woods (X/Twitter), Ronan Connolly (X/Twitter) nyomán)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás