Közösségre veszélyes menekült maradhat az Egyesült Királyságban

Az egyiptomi származású 19-szeres bűnelkövető, akit „a közösségre veszélyesnek” ítéltek meg, az Egyesült Királyságban maradhat – adta hírül a bíró döntését a My London. A férfi azért maradhat az országban, mert a bíró szerint fennáll a veszélye annak, hogy hazájában megbüntetnék, ha visszatérne.
Már 19 bűncselekmény van a rovásán
A 24 éves férfi, akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra, legalább 19 bűncselekményt követett el Nagy-Britanniában, köztük rablást, garázdaságot és egy mentődolgozó bántalmazását. A migránst korábbi vétségeiért már bebörtönözték Kentben és Nottinghamben is.
A visszaeső bűnöző a felsőbb bevándorlási bírósághoz fordult, miután korábbi fellebbezését elutasították. Korábban kísérő nélküli menedékkérő gyermekként kapott tartózkodási engedélyt, de 2016-ban megtagadták tőle a védelmet az Egyesült Királyságban.
A szerhasználat is közrejátszik a bűncselekményekben
A törvényszék szerint évek óta mentális problémákkal küzd, és Gaenor Bruce bírónő elismerte, hogy ez – a szerhasználattal együtt – „jelentős szerepet” játszott a 24 éves férfi bűncselekményeiben. Elhangzott az is továbbá, hogy jogilag „külföldi bűnözőnek” és „a közösségre veszélyesnek” tekintik.
„Elfogadom, hogy a mentális betegsége, valamint az ezt követő szerhasználat jelentős szerepet játszott a fellebbező bűnözői magatartásában” – fogalmazott Bruce bírónő. Hozzátette: „A pártfogó szolgálat következetesen azonosította a drog- és alkoholfogyasztást mint kockázati tényezőt, és a fellebbező mentális egészségéről készült különböző jelentésekből egyértelmű, hogy amikor nem használ szereket, sokkal jobban van, megbánja a tetteit, és képes pozitívan viszonyulni a problémáihoz. A nehézséget az okozza, hogy ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a fellebbező továbbra is bűncselekményeket követ el.”
Az édesapját üldözik Egyiptomban
A szerhasználat, a többszörösen visszaeső bűnözői életforma, és a közösségre veszélyes megítélés ellenére most azonban megnyerte az ügyét. Ez annak köszönhető, hogy állítása szerint üldöztetés veszélyének lenne kitéve Egyiptomban, ahol az édesapja a Muszlim Testvériség tagjaként a kormány ellen tüntetett. A bíróságon elhangzott, hogy a bevándorló apját otthonában korábban letartóztatták és bebörtönözték, ahonnan később megszökött, és azóta Északkelet-Egyiptom hegyeiben bujkál. A bírónő az év elején tárgyalta az egyiptomi többszörös bűnelkövető esetét London központjában, és az ítéletet pénteken hozták nyilvánosságra. Ebben az emberi jogokra hivatkozva helyt adott a fellebbezésnek.
Bruce bírónő úgy ítélte meg, hogy „valós kockázata” van annak, hogy ha a 24 éves bűnözőt visszaküldenék Egyiptomba, akkor ott őrizetbe vennék, hogy „kicsikarják” belőle szökésben levő apja hollétét.
Döntését így zárta:
„A fellebbező nem tudta megcáfolni a vélelmet, miszerint továbbra is »veszélyt jelent a közösségre«.
Ennek ellenére fellebbezését védelemre vonatkozó okokból el kell fogadni, mert tudomásul veszem, hogy valós veszélye van annak, hogy kínzásnak vagy más embertelen bánásmódnak lenne kitéve, ha visszaküldenék Egyiptomba, és ez megsértené az Egyesült Királyság nemzetközi szerződéses kötelezettségeit az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikke alapján.”
Így nem kell a társadalmi normáknak megfelelni
A bírónő döntése és a vonatkozó jogszabályok már abból a szempontból is megkérdőjelezhetők, hogy a nemzet és az állampolgárok védelmének érdekeit a háttérbe szorítja, hogy pajzsot állítson valaki elé, aki a bíróság megítélése szerint is veszélyt jelent a hazai közösségre nézve.
Az ember azt várná, hogy aki menekültként tartózkodik egy másik országban, és hazájában embertelen körülményeknek lenne kitéve, az a társadalmi normákat betartva próbál beilleszkedni a közösségbe, hogy mindenképpen elkerülje a visszaküldést. Azonban az Egyesült Királyság jogszabályai esetén a normális emberek biztonságát, úgy tűnik, felülírja egy veszélyes visszaeső bűnöző biztonsága.
A visszaesők védelme többször emberéletbe is került
Korábban a Magyar Jelenen is beszámoltunk olyan esetekről, amikor egy visszaeső bűnöző a „sokadik esélyt” megkapva emberéletet oltott ki. Az egyik eset a 23 éves ukrán nő, Irina Zarutska életét kövelte, aki az Amerikai Egyesült Államokban próbált biztonságos életet találni az orosz–ukrán háború elől menekülve. Azonban amikor felszállt és leült egy észak-karolinai vonatra Charlotte-ban, a mögötte helyet foglaló Decarlos Brown Jr. bármiféle ok és indíték nélkül felállt és brutálisan megkéselte a nőt, aki belehalt a sérüléseibe.
Irina Zarutska (bal oldalon), és gyilkosa, Decarlos Brown Jr.
(Forrás: FOX Carolina)
Mint később kiderült, az elkövető rendszeresen látogatta a börtönöket, ám egy elfogult bírónőnek köszönhetően korábbi bűncselekményeit könnyen megúszta. A negatív visszhang ebben az esetben meghozta az eredményét, ugyanis a 34 éves gyilkos kivégzőosztag elé kerülhet – bár sajnálatos, hogy valakinek meg kellett halnia, hogy végre kivonják a társadalomból.
Hasonlóan egy visszaeső bűnöző végezte ki a térdre rogyva életéért könyörgő 22 éves Logan Federicót is, akit a 39 letartóztatás után mégis szabadon kószáló 30 éves Alexander Dickey kegyetlenül meggyilkolt. A fiatal nő tanárnak készült, azonban 2025 májusában, amikor a barátait meglátogatta, szembesült a lakásba betörő Dickey-vel.
Alexander Dickey, a fiatal nő gyilkosa
(Forrás: Lexington County Detention Center)
A történtek korábban nem kaptak elég nagy sajtónyilvánosságot, azonban egy kongresszusi meghallgatáson Stephen Federico, Logan édesapja közölte szívszorító beszámolóját a történtekről. Elmondása szerint a betörő kirángatta az ágyban meztelenül alvó lányt, és térdre kényszerítette. A fiatal nő az életéért könyörgött, és a hőséért – az apjáért –, amikor a visszaeső bűnöző egyetlen lövéssel szabályszerűen kivégezte. A jelentések szerint ráadásul a fegyver lopott volt.
Logan Federico, az áldozat, és Stephen Federico, az édesapja.
(Forrás: Stephen Federico/Facebook)
Az édesapa teljesen jogosan fejezte ki felháborodását az igazságügyi rendszerrel kapcsolatban, amikor először megtudta az elkövetőről, hogy már 39 alkalommal letartóztatták.
A jelen cikkben tárgyalt ügyben is egy visszaeső bűnözőt védenek a jogszabályok, de remélhetőleg az egyiptomi férfi esetét nem fogják addig húzni, amíg emberéletet követel.
(Kiemelt kép forrása: Pexels)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás