A cionizmus válsága? Sosem látott mértéket öltött a zsidók elvándorlása Izraelből
Külföldre menekülő zsidók a tel-avivi repülőtéren | Kép forrása: X.com
A Kneszet Bevándorlási, Befogadási és Diaszpóraügyi Bizottságának tavaly novemberi jelentése szerint 2022–2024 között több mint 125 ezer izraeli állampolgár hagyta el végleg a cionista államot. Az ideglenes elmenekülők száma több százezer fő.
A jelentés szerint 2022-ben mintegy 59 400 izraeli hagyta el az országot, 2023-ban pedig (minden idők legmagasabb számaként) 82 800 fő. 2024-ben január és augusztus között közel 50 000 ember hagyta el az országot – áll a jelentésben.
Összehasonlításképpen a jelentés szerint a hosszú távú emigránsok átlagos száma 2009 és 2021 között körülbelül 40 500 fő volt évente.
Eközben 2022-ben 29 600 külföldön élő izraeli tért vissza az országba, 2023-ban 24 200 fő, 2024 első nyolc hónapjában pedig 12 100 fő – áll a jelentésben.
„Ez nem kivándorlási hullám, hanem az ország elhagyását választó izraeliek cunamija” – mondta Gilád Karív, a bizottság elnöke.
Megjegyezte, hogy az izraeli kormánynak jelenleg nincs terve az izraeliek távozásának problémájának kezelésére.
A dr. Ajala Elijáhu által összeállított adatok a Központi Statisztikai Hivatal (CBS) definícióját használták, amely szerint kivándorlók azok, akik az indulást követő egy éven belül legalább 275 napra külföldre távoznak Izraelből, visszatérő izraeliek pedig azok, akik egy ilyen külföldi tartózkodás után egy éven belül legalább 275 napra visszatérnek.
Az Izraelt végleg elhagyók indoka leginkább az, hogy egyre rosszabb a közbiztonság. Évek óta belpolitikai válságban szenved az ország és az izraeli hadsereg súlyos vétségeket követett el a gázai háborúban, amelyek következményeként a világ közvéleménye elfordult Izraeltől.
Sokan attól tartanak, hogy hosszútávon nem lesz fentartható a cionista állam a Közel-Keleten.
A jelentés szerint Izrael állampolgárainak nettó migrációs egyenlege – a visszatérési szándék nélkül távozó állampolgárok száma, levonva a hosszú távú visszatérők számát – 125 200 fővel csökkent 2022 eleje és 2024 augusztusa között.
Egy korábbi, tavaly februári jelentésben a Netanjahu-kormány 2023-as igazságszolgáltatási reformterve elleni tömegtüntetésekben kicsúcsosodó politikai nyugtalanság és az orosz–ukrán háború hullámhatásai is az indokok között lehettek, amiért tömegével emigrálnak az izraeliek.
A Nemzeti Biztosítási Intézet (NII) öt év külföldi tartózkodás után megkezdheti az izraeli tartózkodási engedély megszüntetését, jóllehet az állampolgárok maguk is kezdeményezhetik tartózkodási engedélyük megszüntetését – jegyezte meg Deni Záken, az NII munkatársa. Az ilyen kérelmek száma több mint háromszorosára nőtt – tájékoztatott.
A szakértők úgy vélik, az elhúzódó gázai háború következményeképp a tendencia 2025-ben is folytatódott. A tavalyi évre vonatkozóan hivatalos adatok még nincsenek.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás