Donald Trump megkapta hőn áhított Nobel-békedíját
Donald Trump és María Corina Machado 2026. január 15-én Washingtonban | Kép forrása: Daniel Torok/Getty Images
„Úgy gondolom, hogy a mai nap történelmi jelentőségű számunkra, venezuelaiak számára” – mondta Trumppal való találkozója után, amelyen a két politikus először találkozott személyesen. A találkozóra néhány héttel azután került sor, hogy az amerikai erők Caracasban elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt, és kábítószer-kereskedelem vádjával eljárást indítottak ellene.
Trump egy közösségi médiás bejegyzésben fejezte ki háláját, mondván, hogy ez a lépés „a kölcsönös tisztelet csodálatos gesztusa”.
Az amerikai elnök nem ismerte el a Nobel-békedíj tavalyi kitüntetettjét, Machadót mint Venezuela új vezetőjét, helyette az ország ideiglenes államfőjével, Delcy Rodríguezzel, Maduro volt alelnökével tárgyal, akivel a jövőben is folytatni tervezi az együttműködést.
Machadót korábban szabadságharcosként jellemezte, ugyanakkor elutasította, hogy őt nevezzék ki Venezuela élére. Elmondása szerint nincs elegendő hazai támogatottsága – ezt az álláspontját jelenleg is tartja, mint kiderült Karoline Leavitt fehér házi szóvivő napi sajtótájékoztatóján. A Venezuela jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre a sajtótitkár elmondta, hogy Donald Trump elnök támogatja a választások kiírását Venezuelában „amikor annak eljön az ideje”.
Miután elhagyta a Fehér Házat, Machado a kapunál összegyűlt támogatóihoz szólt, és spanyolul azt mondta nekik: „Számíthatunk Trump elnökre”.
María Corina Machado a zárt ajtók mögött tartott találkozót követően a Fehér Ház előtt újságíróknak azt mondta, hogy a gesztus „elismerése volt (Donald Trump) különleges elkötelezettségének a szabadságunk mellett”.
Machado egy történetet is mesélt arról, hogy Lafayette márki, aki az amerikai függetlenségi háborúban harcolt, egy George Washington képmását ábrázoló érmet adott Simón Bolívarnak, ami akkor a „testvériség jele volt” a két nemzet között. Ehhez hasonlította a Nobel-békedíj átadásának gesztusát:
„200 évvel később Bolívar népe visszaad Washington örökösének egy érmet, esetünkben a Nobel-békedíjat, elismerve egyedülálló elkötelezettségét a szabadságunk iránt.”
Az érem átadásával természetesen a cím nem száll át Donald Trumpra. María Corina Machado már amikor tavaly októberben Oslóban bejelentették kitüntetését, az amerikai elnöknek ajánlotta Nobel-békedíját, amit azzal indokolt, hogy a béke érdekében végzett munkájával kiérdemelte azt.
Donald Trump, a „béke elnöke” korábbi nagyszerű tettei:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás