Trump arcképével ellátott emlékérme készülhet az USA 250. születésnapjára
Kép forrása: Euronews
Az Egyesült Államok Szépművészeti Bizottsága egyhangúlag jóváhagyta annak a 24 karátos arany emlékérmének a tervét, amelyen Donald Trump amerikai elnök arcképe szerepelne az ország 250. születésnapjának megünneplésére – írta a 444. Az érme egyik oldalán Trump látható, amint ökölbe szorított kézzel egy asztalra támaszkodik, miközben a másik oldalon sas lenne.
Mindez azért váltott ki vitát, mert a szövetségi szabályok szerint élő elnök nem szerepelhet amerikai fizetőeszközön. A kormányzat értelmezése szerint ugyanakkor Scott Bessent pénzügyminiszter külön felhatalmazása lehetővé teszi úgynevezett proof kivitelű aranypénzek verését és kibocsátását. Ezzel a tiltást meg lehet kerülni.
A végső gyártásról Bessent dönthet, miután az amerikai pénzverde elkészíti az érme pontos méreteit. A bizottság alelnöke, James McCrery a szavazáskor azt is javasolta, hogy az érmét a lehető legnagyobbra, akár 7,6 cm átmérőjűre csinálják, ami így háromszor akkora lenne, mint egy negyeddolláros.
Trump 2025-ben lecserélte az érméről döntő Szépművészeti Bizottság tagjait, így most csupa hozzá hű emberből áll a testület. A lépés ellen tavaly Ritchie Torres demokrata képviselő külön törvényjavaslatot is benyújtott, amely megtiltotta volna, hogy hivatalban lévő elnök saját arcképével ellátott pénzt bocsásson ki, de a kezdeményezés nem ment át a Kongresszuson.
Eddig Calvin Coolidge volt az egyetlen amerikai elnök, aki életében érmén szerepelt.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás