loading
Menü
Támogatás

Izrael likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzési főnökét

2026. ápr. 6. 17:36
3 perces olvasmány
Kép forrása: Foreign Policy Kép forrása: Foreign Policy

Az izraeli hadsereg (IDF) likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzési főnökét – jelentette be az IDF és a védelmi miniszter hétfőn. Jiszráel Kac a tel-avivi katonai főhadiszállás földalatti irányítótermében tartott helyzetértékelésen jelentette ki, hogy Madzsid Hádemit, a Forradalmi Gárda hírszerzési vezetőjét likvidálták egy izraeli légicsapásban.

Korábban az iráni állami média is közölte Madzsid Hádemi halálhírét a halál okának megjelölése nélkül. A hadsereg szerint Hádemit néhány hónapja nevezték ki posztjára, miután elődje az Irán elleni júniusi háborúban életét vesztette.

Továbbra is zúzni fogjuk az iráni nemzeti infrastruktúrát, és elérjük a terrorrezsim felőrlését és összeomlását” – fenyegetőzött az izraeli védelmi miniszter, és azt is közölte, hogy az IDF acélipari infrastruktúrát és petrolkémiai ipari létesítményeket támadott Iránban. Kac szerint Hádemi „a háborús bűnök egyik felelőse és a szervezet három legmagasabb rangú vezetőjének egyike volt”. A háborús bűnt eszébe sem jut Izraelben keresni.

A Forradalmi Gárda civilekre lő, mi pedig felszámoljuk a terroristák vezetőit. Irán vezetői üldöztetés érzése közepette élnek. Egyesével fogjuk levadászni őket. Figyelmeztettem, hogy ha továbbra is izraeli civilekre lőnek, akkor csapást mérünk és megsemmisítjük az iráni nemzeti infrastruktúrát. Továbbra is zúzni fogjuk az iráni nemzeti infrastruktúrát, és elérjük a terrorrezsim felőrlését és összeomlását, valamint képességeinek felszámolását” – tette hozzá abból az alapállásból, hogy Izrael mindig csupa „terroristákat” vesz célba.

Az IDF is megerősítette a likvidálást, és azt mondta, hogy Hádemi „a Forradalmi Gárda egyik legfontosabb parancsnoka volt, aki évek során jelentős katonai és biztonsági tapasztalatot halmozott fel. Feladata keretében hírszerzést gyűjtött a rezsim felső vezetése számára. Kulcsszereplő volt a hadjáratban, és az általa gyűjtött hírszerzést terrorcselekmények előmozdítására és végrehajtására használták fel.

Iránban arról számoltak be, hogy éjszaka megsérült a teheráni Sarif University of Technology adatközpontja és mesterséges intelligencia infrastruktúrája Izrael és az Egyesült Államok támadásai nyomán. Tavaly novemberben az iráni tudományos, kutatási és technológiai miniszterhelyettes bejelentette, hogy az ország mesterséges intelligenciával foglalkozó összes tevékenysége ehhez a létesítményhez kapcsolódik.

Az izraeli védelmi minisztérium közölte, hogy a miniszteri bizottság jóváhagyta a ballisztikus rakéták megsemmisítésére fejlesztett Nyíl elfogórakéták gyártásának felgyorsítására vonatkozó tervet. „A Nyíl rendszer, amelyet az amerikai Rakétavédelmi Hivatallal (Missile Defense Agency) együttműködésben fejlesztenek és gyártanak, a légkörön kívül és annak peremén fog el ballisztikus fenyegetéseket, és megvédi Izraelt a nagy hatótávolságú stratégiai fenyegetésektől” – áll a védelmi minisztérium közleményében.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás