Koppenhágában, egy szurkolói zónában vertek halálra egy 32 éves családapát, mert kikapott Elefántcsontpart
Kép forrása: Visegrád/x.com
Feladta magát az elkövető, aki a gyanú szerint halálra vert egy harminckét éves családapát Koppenhágában, a szurkolói zónában, miután Elefántcsontpart kikapott Norvégiától – derül ki a sajtóbeszámolókból.
A sajtóban Christian Zedig néven emlegetik azt a harminckét éves svéd rendőrt, aki a Franciaország–Svédország-meccset szerette volna megnézni Koppenhágában, a szurkolói zónában, ezért svéd válogatott mezben Dániába utazott.
Ebben a zónában tartózkodott egy rakás felbőszült Elefántcsontpart-szurkoló, akik nyilván a „sokszínűség” jegyében voltak a dán fővárosban, hiszen az kevéssé valószínű, hogy Afrikából ugrottak át Dániába egy meccs erejéig. Velük már az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés alatt is probléma volt. Egyértelművé vált: ők nem azért jöttek, hogy a játékot élvezzék, hanem hogy kötekedjenek. Mert nekik ez a szórakozás.
Amikor Elefántcsontpart egyenlített Norvégia ellen, a fehérmezes szurkolókon kezdtek gúnyolódni, függetlenül attól, hogy az illető norvég vagy svéd mezben volt. A naiv európai szurkolók azt hitték, ez csak a játék része, így amikor Erling Haaland a nyolcvanhatodik percben megszerezte a győztes gólt, ők viszonozták a négerek gesztusait. Ők azonban ezt már nem tartották olyan mókásnak. Felbőszülve dobálózni kezdtek gyakorlatilag mindennel, ami a kezük ügyébe került, majd közülük hét-nyolc példány egyszerűen rárontott a svéd és norvég szurkolókra, és ütöttek mindenkit, akit értek.
Sajnos az európaiakról is sokat elárul, hogy a jelenetet látva inkább tömegesen menekültek el a helyszínről. A dán rendőrség az esetet úgy kezeli, mint „szóváltás utáni támadást”, ahol egyelőre egy gyanúsítottat neveztek meg, noha jól láthatóan tömeges lincselés történt.
A feltételezett elkövető nyilván kicsit sem tart a szélsőliberális bíróságok „retorziójától”, pénteken feladta magát. Ő valószínűleg röhögve megússza, miközben Svédországban egy gyönyörű feleség és két kislány maradt árván. Őt egész családja, rokonai és barátai is gyászolják.
Bezzeg, ha egy bevándorlót ért volna támadás…
Az eset kapcsán lapunk főszerkesztője, Horváth Tamás a szélsőliberális, fehérellenes médiumok képmutatásáról is írt. Mint rámutatott, hiába kereste a hírt, a „függetlenobjektív” oldal egyetlen meghatározó hírportálján sem találta.
Ezt így foglalta össze:
„Az esetet hiába kerestem a függetlenobjektív Telexen, 444-en, HVG-n és Kontrollon, egy árva cikket sem találtam a témában. Bezzeg ha egy bevándorlót ért volna »rasszista indíttatású« támadás…”
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás