Iszlamista terrortámadásként kezelik a Pride ellen elkövetett gázolást
Kép forrása: uscnews.com
Iszlamista terrortámadásként kezelik a hatóságok a berlini Pride-on elkövetett szándékos gázolást – jelentette be Alexander Dobrindt német belügyminiszter vasárnap délután.
A szombat esti merényletben egy ember meghalt, a legfrissebb összegzés szerint 29-en sebesültek meg, közülük többen súlyosan – mondta el a miniszter. Hozzátette, hogy a 21 éves tettest továbbra is „gőzerővel” keresik. A körözést kiterjesztették Németország egész területére, így a többi között a vasútállomásokra, a repülőterekre és a határokra is. A hatóságok szerint a merénylő bozótvágó kést is használt a támadás során. Dobrindt a gyanúsított „nagyszámú bűncselekményeiről” és „iszlamista radikalizálódásáról” beszélt. Mint mondta, a férfit korábban egy év és tíz hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen.
Az Iszlám Állam támogatója volt a libanoni származású elkövető
Közölte, hogy a feltételezett elkövető 2005-ben született Németországban. Hozzátette, libanoni gyökerekkel rendelkező német állampolgárról van szó. A gázolásos támadás gyanúsítottja a német sajtó vasárnapi jelentései szerint az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója volt, és korábban az igazságszolgáltatás már elítélte. A Der Spiegel című hírmagazin és a Bild című napilap úgy értesült, hogy a német állampolgárságú Abdul B. 2025-ben próbált meg csatlakozni az Iszlám Államhoz Szíriában, de Libanonban őrizetbe vették.
Onnan visszaküldték Németországba, ahol 2026-ban elítélték „az állam biztonságát fenyegető súlyos erőszakcselekmény előkészítéséért”. A dpa német hírügynökség úgy tudja, a férfi 2026 májusában szabadult a hatósági őrizetből. A bajorországi Mühldorfban bejelentették, hogy az előző éjszakai berlini támadás ellenére vasárnap megtartják a Pride-felvonulást. A szervezők hangsúlyozták, hogy „éppen egy ilyen szörnyűséges eseményt követően még fontosabb, hogy ne érezzük magunkat megfélemlítve vagy kiszorítva”.
A szombat éjszakai történtek nyomán a német fővárosban a Brandenburgi kapunál emberek százai emlékeztek meg az áldozatokról. „Milyen megvetendő cselekmény történt Berlinben! A világ minden tájékáról érkezett emberek százezrei ünnepeltek békésen a Christopher Street Dayen. Azt akarták, hogy jól és toleránsan bánjunk egymással. Ez a társadalmunk elleni támadás volt” – írta Friedrich Merz német kancellár az X-en.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás