loading

Argentínában nagyon megnőtt az otthoni erőszak az elzártság miatt

2020. ápr. 20. 19:57
2 perces olvasmány
Argentínában nagyon megnőtt az otthoni erőszak az elzártság miatt

Jelentősen megnőtt Argentínába a segélyt kérő, magukat fizikailag veszélyeztetettnek érző nők részéről érkező telefonhívások száma, amióta elrendelték a lakóhelyelhagyási tilalmat. Ez a bezártság következménye - hívták fel hétfőn a figyelmet a hatóságok.



"Az egy hónapja elrendelt társadalmi elszigetelés növeli a férfiak által elkövetett erőszak mértékét. Amióta bevezettük a karantént, 39 százalékkal megnőtt a családon belüli erőszak miatt segítséget kérő nők telefonhívásainak a száma" - mondta Josefina Kelly Neila, a nemi különbségek okozta hátrányok felszámolásáért felelős államtitkár.

A kormány felemelte az ilyen bajbajutottaknak segítséget nyújtó személyzet létszámát, és új telefonos csatornákat nyitott, például a Whatsapp elektronikus üzenetküldő rendszert azoknak a nőknek a számára, akik a saját otthonukból sem tudnak nyíltan telefonálni. Az államtitkár közölte, hogy az ilyen erőszak áldozatai esetében nem érvényesek a kijárási tilalomról hozott rendelkezések.

Vagyis a karanténban lévő személyek erőszak esetén kimehetnek a lakásukból, és megtehetik a feljelentésüket, és az akár kényszerítő erővel rendelkező hatóságtól is segítséget kérhetnek - mondta az államtitkár.

Mint tudomásul hozta, azokra a létesítményekre, ahol a családi erőszak áldozatait óvják, nem vonatkoznak a társadalmi elszigeteltségre vonatkozó, kivételes rendszabályok.

Az OMG Mumulá nem kormányzati szervezet szerint április 17-ig 87 nőt gyilkoltak meg Argentínában, közülük 24-et a lakóhelyelhagyási korlátozások március 20-i bevezetése óta.

Az egészségügyi hatóságok szerint Argentínában 2941 megerősített koronavírus-fertőzést regisztráltak hétfőig, közülük 136-an haltak meg, az átlagos életkoruk szerint 72 évesként hunytak el, és a 71 százalékuk férfi volt. 737 személyt gyógyultan haza tudtak küldeni.

(MTI)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás