A feledésbe merült honmegtartó győzelem

907 júliusában sorsdöntő győzelmet arattak eleink a támadó bajorok felett a pozsonyi csatában. Csarnai Márk írása.

Árpád vezetésével a magyarok 895-től kezdve fokozatosan, tudatosan és szervezetten vették birtokba a Kárpát-medencét, ahol már bejövetelük előtt éltek székelyek. Őket Kézai Simon az egyik legfontosabb történeti forrásunkban, a Gesta Hunnorum et Hungarorumban a hunok maradványaiként írta le. Az ősi hagyomány szerint a székelyeket Attila király fia, Csaba királyfi vezette be Erdélybe (Csiglamezőre), hogy őrizzék e földet, amíg meg nem érkeznek testvéreik, a magyarok.

Honalapító elődeink határvédelmi célból kialakították a gyepűrendszert, miközben több hadjáratban tágították érdekterületüket nyugati irányba. Ezeket a hadjáratokat “kalandozások” jelzővel alacsonyították le, ezzel mintegy könyörtelen, fosztogató népként beállítva a magyarokat. Kalandozásokról akkor beszélhetnénk, ha őseink csupán portyázni indultak volna. A zsákmányszerzés csak kísérő jelensége, nem pedig kiváltó oka volt a hadjáratoknak. A legyőzöttek javait a korban szokás volt zsákmánynak tekinteni. Nagy Károly avar hadjárata után szekérszámra vitték Nyugat-Európába az avar kincseket, e hadjárat esetében mégsem találkozhatunk a zsákmányszerző minősítéssel. A “kalandozások” valójában államérdekű, honbiztosító hadjáratok voltak.

Árpád nagyyfejedelem szobra Óbudán

A magyar seregek 900 környékére birtokba vették a Dunántúlt (Pannoniát), az új határt pedig a Fischa folyóig tolták ki. A fenyegetést jelentő Morva Fejedelemséget 902-ben megdöntötték, majd az Alföld déli végein (Bánság, Bácska, Temesköz, Szerémség), és végül 906-ra a Dráva-Száva közén is megszilárdították pozícióikat, biztosítva ezzel a szabad kijutást a Pó-síkságra. A Magyar Nagyfejedelemség fennhatósága az erős és határozott hadpolitikájának köszönhetően immár a teljes Kárpát-medencére kiterjedt. Mindezek mellett elődeink kereskedtek, és jelentős diplomáciával is rendelkeztek. Ennek volt a bizonyítéka, hogy a magyar seregtől gyakran kértek katonai segítséget.

A Keleti Frank Királyságnak rá kellett jönnie, hogy Árpád nagyfejedelem vezetésével egy jelentős katonai erőt képviselő, egységes hatalom jött létre a Kárpátok között, amellyel szemben elvesztette keleti provinciáját, Pannoniát. A Morva Fejedelemség bukása után már csak a keleti frankok fenyegették létében a Magyar Nagyfejedelemséget. A támadás 907 nyarán indult meg Luitpold bajor őrgróf vezetésével.

A magyar csapatok már június végétől folyamatos harcérintkezésben voltak az ellenség elővédjével. A fő összecsapásra azonban július elején került sor Pozsonynál. „Árpád hős magzatjai” július 4-én és 5-én győzelmet arattak a Duna egyik, majd másik partján vonuló bajor seregek felett, a következő napon (6-án) pedig a hajóhadat semmisítették meg.

A túlerő ellen kivívott diadal sorsdöntő volt. Megszilárdította ugyanis a magyarság pozícióját a Kárpát-medencében, bizonyította létjogosultságunkat Európában, és lehetővé tette a későbbi erős Magyar Királyság kialakulását, amely a 12. századra európai középhatalommá, a 14. századra pedig nagyhatalommá vált.

Emlékmű Békésen

A pozsonyi győzelem a Magyar Nagyfejedelemség nyugati gyepűelve határát kitolta az Enns folyóig. A bajor vereség akkora trauma volt, hogy német uralkodó csak 123 év múlva indított támadást a Magyar Királyság ellen, sikertelenül. II. Konrád ugyanis alulmaradt Szent István király seregével szemben.

A Kádár-korszakból itt ragadt történelemszemlélet egyszerűen figyelmen kívül hagyja a 907-es pozsonyi győzelem tényét. Az államérdekű hadjáratainkból szinte csak a merseburgi (933) és augsburgi (955) vereség maradt meg a köztudatban. Ennek a destruktív szemléletnek a következménye, hogy az itáliai sereg felett 899-ben aratott Brenta menti-, valamint Burghard türingiai őrgróf ellen 908-ban kivívott Eisenach melletti győzelem feledésbe merült, és Augsburgról is csak a vereség jut az emberek eszébe, pedig 910-ben az első augsburgi csatában a magyarok legyőzték a keleti frankokat. Az eltúlzott 955-ös augsburgi csatavesztés után is mindössze annyi történt, hogy a magyar hadjáratok csak nyugati irányba zárultak le. A katasztrofális magyar vereség még úgy sem állja meg a helyét, hogy Lél, Bulcsú és Súr vezérek gyászos sorsra jutottak Regensburgban.

Csarnai Márk

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!