A monitorokon és hamburgereken túl létezik a valóban csodás világ
Dopamin-kölykök könyvborító részlet | Kép forrása: libri.hu
Ez a könyv egy hasznos segédeszköz – lényegében egy útmutató – azoknak a szülőknek, akik szeretnék gyermekeiket megóvni a villogó monitorok és a nagyüzemi módon előállított élelmiszerek káros hatásaitól.
A modern kor technikai vívmányai szinte szenvedélybeteggé tettek minket. Körülöttünk már minden okos – a mosógéptől kezdve a hűtőszekrényen át a szoba hőmérsékletét szabályozó fűtő-hűtő berendezésekig –, de ez nem jár azzal, hogy az emberek is átgondoltabban élnék az életüket. Mert ha így volna, naponta nem töltenének el órákat a telefonjuk bámulásával, nem állnának függőségi viszonyban a laptopjukkal, és lenne erejük kikapcsolni időben minden, életünkre zsarnoki módon rátelepedő elektronikát a környezetükben.

Bár a technika okozta káros hatások tekintetében veszélyben van mindenki, mégis
a legkiszolgáltatottabbak, leginkább függővé válók a fiatalabb korosztály tagjaiból kerülnek ki. Ők azok, akik belenőnek egy ma már általánossá vált digitális életmódba, s el sem tudják képzelni, hogy másképpen is lehetne élniük.
Pedig ez nyilvánvaló, s ehhez alapvetően két dolog szükséges: erős akarat a mindenféle kütyütől való megszabaduláshoz, és a szülők által felmutatott jó példa követése. Ez utóbbiban szerepelnie kell annak, hogy a minket körülvevő környezet megismeréséhez nem feltétlenül szükséges a monitor, hogy a szükséges információkat nem csak a mesterséges intelligenciától lehet megkapni, és hogy
a virtuálisan elénk vetített világnál sokkal több élményt nyújt egy valóságban átélt esemény, kaland. Vagyis létezik más is, mint az, amit a különböző számítógépes programok felkínálnak számunkra, és ez a másik világ sokkal színesebb, érdekesebb, emberibb a processzorok által generáltnál.
Éppen úgy, mint ahogy az általunk elkészített, saját igényünk, ízlésünk szerint összeállított szendvics is sokkal jobban tud esni, mint a gyorséttermek futószalagon gyártott, generálízesítéssel leöntött, „minden darab egyforma és mindig ugyanaz” kínálata.
A gyermekeket nem könnyű egy olyan világban ráterelni a jó útra, ahol a reklámok az arcunkba üvöltik, hogy mit is kell ennie annak, aki a modern kor embere, s milyen telefont szükséges nyomkodnunk ahhoz, hogy csak egy kicsit is számítsunk valakinek az embertársaink szemében. Nehéz tehát szembeúszni az árral, de nem lehetetlen! Ahhoz azonban, hogy ebben a szinte reménytelennek látszó küzdelemben – ahol a célunk gyermekeink kimentése a monitorok fogságából, és elvonása a gyorséttermek műkajáitól – eredményt érjen el a gyermekét megvédeni szándékozó szülő, segítségért kell folyamodnia.
Ilyen segítség lehet számunkra az amerikai író, tudományos újságíró kötete. A könyvben fejezetről fejezetre találkozunk azokkal a mindennapos problémákkal – s természetesen az ezekre adott használható válaszokkal is –, amelyek a túlzott képernyőhasználatból fakadóan jelennek meg a gyermekeinknél. Egyebek mellett olyan témaköröket dolgoz fel a szerző, mint hogy hogyan tesznek függővé az alkalmazásfejlesztők, miként kezeljük a telefonzajt, és hogyan váljanak mindennapi életünk részévé az általunk választott, számítógép- és monitormentes tevékenységeink.
A kötet második részében az életünkbe és étkezési szokásainkba egyre inkább benyomuló „szintetikus” élelmiszerekről, egyszerűbben szólva a műkajákról esik szó.
Érdekes történetek segítségével mutatja be a szerző, hogy a kitett tálból miért választják gyakran a gyerekek azokat az ételeket, amelyekről tudják, hogy nem is igazán finomak, és mit kell tenniük a szülőknek ahhoz, hogy ez a gyermeki beidegződés jó irányba változzon.
A könyv végén található a kötet gyakorlatban is alkalmazható része. Ez a néhány oldal segítséget nyújt abban, hogy meglehetősen rövid idő – mindösszesen négy hét – alatt elinduljon gyermekünk a változás felé vezető úton.
Azt persze lehetetlen lenne garantálni, hogy ez a jótékony változás mindenkinél egyformán sikeresen megvalósul, azonban – miként a könyv alcíme is utal rá – lehetőséget kínál arra, hogy megvédjük gyermekeinket a túl sok képernyőidőtől és a műkajáktól.
21. Század Kiadó, 2026.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás