daextlwcn_print_scripts(false);

– Nagyszabású házkutatások zajlanak Munkácson – írja a Transkarpatia. Az ATV cikke szerint már le is tartóztattak néhány embert, köztük a város polgármesterét, a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült Andrij Balogát. A nyomozást és az intézkedéseket sem bízták a véletlenre, az SZBU mellett kivonultak az antikorrupciós ügynökség emberei is. Szemtanúk elmondása szerint a házkutatások a városi közigazgatásban és a járási tanácsban zajlanak – írja a lap, szemlézte a Mandiner. 

A Munkács életét régóta meghatározó Baloga-klán feje Viktor Baloga parlamenti képviselő, az 1990-es években a város polgármestere volt, akit tavaly tavasszal, az orosz-ukrán háború kitörése után vettek őrizetbe, miután kisebb hadsereggel jelent meg a városi képviselőtestület ülésén. Viktor Baloga unokaöccsét a nyáron tartóztatták le, miután egy közlekedési vita során brutálisan meggyilkolt egy orvost.

A Baloga-klánnak döntő szerepe volt a munkácsi Turul-szobor eltávolításában és a város II. Rákóczi Ferencről elnevezett magyar gimnáziumában tanulók és tanáraik megalázásában.

(Kép: kiszo.net)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);